„Anyu, nem vagyok túl magas?” – nyúztam anyukámat folyton a kamaszként. „Nem kicsim, tökéletes vagy. Magas, de arányos. Pár év múlva majd örülsz neki” – válaszolta kitartóan és meggyőzően. Persze neki lett igaza, húszéves koromra sikerült megbékélnem a magam 182 centijével, addig viszont komoly dilemmákat okozott a magasságom.
A statisztikák szerint a magasság egyenes arányban áll a sikerrel és a boldogsággal. Azok a férfiak és nők, akiknek a magassága az átlag feletti, szerencsésebbnek és boldogabbnak érzik magukat, mint azok, akik alacsonyabbak. A Business Insider egy nemrég közzétett tanulmányában megerősítette, hogy ha egy nő hét centiméterrel magasabb az átlagnál, akár nyolc százalékkal magasabb lehet a fizetése, mint átlagos magasságú nőtársainak. Ha még a hajszíne is szőke, ez akár hatványozódhat is. Ennyi jó hír hallatán, azt gondolhatnánk, a magas nők élete csupa öröm és gondtalanság. Ehhez képest, a többségük évekig szenved az átlagtól eltérő termetük miatt, és nehezen fogadják el, hogy nagyra nőttek.
Hát hová nő ez a kislány?
Már óvodásként látszott, hogy nyúlánk leszek, de igazán csak az iskolában tudatosult bennem, hogy mindig a tornasor elején állok a fiúkkal. Gyerekként több éve művészi tornáztam már, amikor a Balettintézet felvételijén az utolsó fordulóban estem ki, a magyarázat: a kislány sajnos nagyon magas lesz pár év múlva, nem lesz táncpartnere. Nem éltem meg óriási kudarcként, de már akkor éreztem, hogy ezzel a problémával még később is szembe kell néznem.
„Kisgyermekkorban elfogadni és megélni is nagyon nehéz a másságot – véli Füredi Katica pszichológus. – Gyakran mondják, hogy a gyerekek tudnak a legkegyetlenebbek lenni egymással, és ez bizony így is van. Őszinteségükkel sokszor tudtukon kívül bántják meg egymást, ám gyakran tudatosan is kigúnyolják a másikat, ha az külső tulajdonságaiban egy kicsit eltér az átlagtól. A csúfolás következtében egy gyerek szorongóvá, visszahúzódóvá válhat, csökkenhet az önbizalma, sérülhet az énképe.”
Nyakigláb kamaszok
„Csontváz, ne zörögj!” – hallottam gyakran az általános iskolai tornatanárom szájából. Ez volt az első kellemetlen emlékem az iskolából, és rosszul érintett, hogy bár a barátaim sosem gúnyoltak ki a magasságom miatt, épp egy tanár viccelődik vele. Meg kell hagyni, csupa kéz és láb kiskamasz voltam, de arányos és sudár. Igyekeztem ebből a legjobbat kihozni: imádtam öltözködni, egy jó szerelés érdekében simán bevállaltam a fél számmal kisebb cipőt is, majd kitágul, nyugtattam magam. Soha nem tágult ki. A ruha- és a cipővásárlás amúgy is komoly kihívás volt: a gyér választék, a rövid ingujjak és nadrágszárak lehangolóak voltak. Aki magas, ismeri ezt az érzést.
A középiskolai éveim nagy része azzal telt, hogy leküzdjem a szorongásaimat és elfogadjam magam olyannak, amilyen vagyok. Néha élveztem, hogy kitűnök, de a legtöbbször nehezen viseltem, hogy megbámulnak az emberek. Metrón, társaságban, táncparketten, bárhol. Képes voltam leszállni a buszról és gyalogolni, ha valaki kitartóan mustrált. Sokan verbálisan is próbára tettek: hosszúpuska, colos, égimeszelő… Megtanultam úgy „lenézni” az emberekre, hogy közben nem néztem le őket. Ha egy-két fejjel alacsonyabb tanár állt mellettem, biztos, hogy én szorongtam jobban. De megoldottam: kis terpesz, csípő oldalra billent, és tessék, mínusz három centi.
A pszichológus szerint a pozitív énkép és a stabil önértékelés révén a serdülők könnyebben el tudják fogadni a testalkatukat, a méreteiket, és ellenállóbbak lesznek például a médiában bemutatott ideálokkal szemben. „Gyakran gondoljuk, hogy valamit meg kellene változtatnunk a kinézetünkön ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Valójában elég lenne csak az önmagunkhoz és a testünkhöz való viszonyunkon változtatni. Ebben a szülőknek is nagy a felelősségük, és fontos, hogy az énkép forrása ne csak a külső megjelenésre összpontosuljon. A magasság nem előny vagy hátrány, hanem adottság, amelynek ugyanúgy van hátránya, mint előnye. Érdemes ez utóbbiakat kidomborítani és ezekre koncentrálni” – hangsúlyozza a szakember.
A párválasztás nehézségei
„Régebben úgy vélték, a túl magas lányok boldogtalanok lesznek, és nehezen találnak maguknak férjet. A kutatások szerint a nők nem szeretnek magasabbak lenni a partnerüknél, míg a férfiak ugyan jobban preferálják, ha magasabbak a nőknél, de ez a szempont nem befolyásolja különösebbképpen a választásukat. Azt viszont nem annyira szeretik, ha a párjuk jóval alacsonyabb náluk. Ha így áll a helyzet, tulajdonképpen a magasabbaknak jobb esélyeik vannak, mint az alacsonyaknak” – magyarázza a pszichológus.
Egy, az átlagosnál magasabb nő viszont ezzel szemben szinte biztos, hogy egy nála magasabb partnerre vágyik. Bár a médiában sok példát láthatunk „furcsa párokra” – Nicole Kidmann, Sophie Dahl vagy Uma Thurma mind maguknál alacsonyabb férfiak oldalán élnek vagy éltek kapcsolatban –, az átlag mégis ösztönösen a magasabb férfit tartja ideális párnak.
Amikor elsős gimnazistaként a végzős osztály kétméteres szépfiúja randira hívott, kezdett derengeni: magasnak lenni előnnyel is járhat, hamarabb észrevesznek. Sokáig szentül hittem, hogy az ideális férfi az oldalamon nálam csakis magasabb lehet. Egy magas férfi megvéd, biztonságérzetet ad. Hiába tűnt szimpatikusnak, ha alacsonyabb volt, szóba sem jöhetett. Nehezítette a helyzetet, hogy rájöttem: a 160 centis lányok is a kétméteres fiúkra pályáznak… Az élet azonban rendre arra tanított, hogy csupán plusz harminc centi miatt nem lehet egy férfira felnézni.
„Nekem nem kell piros cipő”
Petra 187 centis, óriási teherbírású nő. A határozott külső azonban érzékeny embert takar. A magassága miatt őt sem kímélték az iskolában, ám a gyerekkori beszólások csak megerősítették és motiválták: mindig osztályelső volt, az egyetemet is kitűnő eredménnyel végezte. Az iskolai diszkókban megfelelő táncpartner híján Petra eldöntötte, hogy neki bizony magas férje lesz, legyen bármi. Hozzá is ment az első magas fiúhoz, aki nemcsak egy fejjel volt nála magasabb, hanem rajongva imádta őt. Vezető pénzügyi pozícióból ment szülni, és meg sem sem állt három gyerekig. A mai eszével és tapasztalatával azt mondja, hogy nem feltétlenül kell az első kapcsolatba belerohanni, lányainak is később ezt tanítaná.
Petra ma már csak az előnyét látja a magasságának, a corporate világban is azonnal megjegyzik, nem kell kétszer bemutatkoznia. Jóban van magával és a testével is. Az elfogadásban a fordulópontot egy londoni üzleti út hozta meg, egy fajta aha-élményként: „Miközben készültem a cégemről tartandó előadásomra, a kezembe került egy bestseller a sikeres prezentálás fortélyairól. Az alacsony növésű szerző egyik bevált trükkje, hogy mindig piros cipőben prezentál, ez lett a védjegye, erről jegyezték meg őt. Rájöttem, hogy nekem nem kell saját védjegy, nem kell piros cipő, hiszen a kevés nő között ilyen magas aligha lesz… Ez az én különlegességem, a magasságom. Emelt fővel járhatok, mert tudom, hogy ez előny, és persze a cégnél eltöltött tíz év is önbizalmat adott már.”
Egy szerencsés párosítás
A 190 centis, hosszú szőke hajú és gazellatermetű Laura igazi feltűnő szépség. Modell nem, viszont profi kosárlabdázó lett. Irigylésre méltó természetességgel viseli átlagosnak nem mondható termetét, a sportban elért sikerei az évek múlásával magabiztossá tették. A megjegyzések azonban őt sem kerülték el, iskolás évei alatt ő is gátlásosan kezelte a magasságát. Minden energiáját a sportba és a tanulásba fektette, a fiúk leginkább plátói szinten érdekelték. Egy görögországi Európa-bajnokság alkalmával érezte először, hogy minden szempontól „megérkezett”: a görög srácok még össze is verekedtek, csak hogy randizhassanak vele.
Profi fejvadászként pontosan tudja, hogy a harmonikus, jó megjelenés, ha pozitív kisugárzással párosul, abszolút nyerő a munkapiacon. Az ő esete is jó példa rá, hogy egy magas nő előnyben lehet egy állás megszerzésekor, feltéve, hogy jóban van magával és szakmailag felkészült. Pozitív életszemlélete és önbizalma nemcsak a karrierjében, hanem a párválasztásban is segítette. Bár volt már alacsonyabb udvarlója, az oldalán feltűnő férfiak szinte mindig magasabbak voltak nála. Szerencséje volt, a számára legkedvesebbel él boldog házasságban, két gyereket nevelnek. „Úgy tapasztalom, hogy az emberi kapcsolatokat nem a magasság határozza meg. Önbizalomhiány szerepelhet bármelyik oldalon, de általában azzal a féllel van gond, aki a saját bőrében érzi rosszul magát.”
Az a tíz centi
Ami pedig engem illet… Amikor a leendő férjemet bemutattam a szüleimnek, apám jókedvűen csak ennyit mondott: „Nincs semmi gond ezzel a fiúval, csak az a tíz centi hiányzik…” Fellélegeztem. Ilyen bagatell dolgok, mint félfejnyi különbség, engem már nem érdekeltek. Sok múlt az időzítésen, jókor találkoztunk. Meglehet, hogy nem mi vagyunk külsőleg a legösszeillőbb pár, a dolog mégis működik, nyolc éve. Igyekszem lapos cipőkben járni, de ha egy kisebb magas sarkút húzok fel, az sem okoz nála frusztráló pillanatokat. Inkább kihúzza magát, és szemmel láthatóan büszke rám. Hogy mit hagytam volna ki, ha nem őt választom? Mindent, ami ma a legfontosabb: egy szép családot és a hatéves kisfiamat, aki már most 133 centi…
