Szent Ferenc Alapítvány: sokféleképpen segíthetünk

2014. december 08. |

Karácsony közeledtével a HOLDVIOLA zenekar a szegénységben élő gyerekekre és családokra, valamint a család nélküli árvákra hívja fel a figyelmet, és arra, hogy a segítségnek több formájával is élhetünk.

Nemrégiben a Holdviola zenekar a szovátai Szent József Gyermekvédelmi Központ meghívására Erdélybe látogatott, hogy zenéjével támogassa a közösséget.

A gyerekekkel töltött napok, a közös éneklés – zenélés örömteli és megható pillanatait őrzik a szívükben, emlékezetükben és az alábbi videón, amivel ezúttal arra szeretnék ráirányítani a figyelmet, mennyiféleképpen is segíthetünk – mindenki a saját helyzetéhez mérten. Az adományok mellett ugyanis az önkéntesség és a keresztszülői program is lehetséges opció.

Az utóbbi időben Böjte Csaba szinte mindenütt jelen van. Mindig szeretettel és felelősséggel megnyilvánuló Csaba testvér esetében a népszerűség a szó legnemesebb értelmében jelenik meg. Gyakran mondogatja: „jó lenne, ha fiataljaink, az anyaországi testvéreink eljönnének és adnának nekünk az életükből egy hetet, egy hónapot, egy évet…”

Egy kis háttérinformáció Böjte Csabáról a Szent Ferenc Alapítványról

1993 tavaszán Böjte Csaba ferences szerzetes és néhány munkatársa létrehozták a Szent Ferenc Alapítványt, mely megfelelő keretet nyújtott és nyújt ahhoz, hogy összefogják a sok-sok belföldi és külföldi jóakaratú fizikai és jogi személy segítőkészségét, tenni akarását. 1993 nyarán egy szórványtábort szerveztek, ahol rádöbbentek, hogy a bányász, munkástelepekről jött gyermekeknek sem vallásuk, sem nemzeti identitásuk nincs. Legtöbben nem voltak megkeresztelve, anyanyelvüket nem ismerték, nem voltak beiskolázva. Óriási szeretetigény volt bennük. Jóságukkal, tisztaságukkal, ragaszkodásukkal megbabonázták a táboroztatókat. A tábor végén megfogalmazódott a szervezőkben a vágy, hogy egy egész éves tábort kellene szervezni ezeknek a gyermekeknek.

A vágy valósággá vált. Az intézmény 1993. szeptember 15-én nyitotta meg kapuit, a dévai ferences kolostor felújítás alatt álló épületében.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány Csaba testvér alapításával 2002-ben jött létre (Magyarországon bejegyezve), elsősorban az erdélyi ferencesek által fenntartott gyermekvédelmi intézmények, iskolák, óvodák, napközi otthonok támogatására.

Mostanáig több, mint 5.000 gyermeket fogadtak be: volt, akit csak néhány évre; de sokan voltak, akit 10-15, vagy ennél is több esztendőre. Jelenleg közel 100 helységben több ezer gyereket nevelnek, gondoznak Isten nevében szeretettel.

Részletesebb információt ITT találsz!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Mit tudhat a Squid Game, amit a többi sorozat nem? falanszter

Mit tudhat a Squid Game, amit a többi sorozat nem?