Velence turistatérképére pillantva számtalan apró keresztet láthatunk, melyek a katolikus tempolomokat és kolostorokat jelölik, de ha jobban bepillantunk néhány szent hely nehéz faajtaja mögé, rájövünk, hogy talán mégsem volt mindegyik lakója olyan visszafogott, legalábbis külsejét tekintve. Ugyanis akad olyan kolostor is, ahol az apácák nem talpig feketébe burkolózott jámbor asszonyok voltak, hanem tűsarkúban és szőrmebundában parádézó divatmániás nők.
Isabella Campagnol, aki egyébknént a témáról szóló „Forbidden Fashions: Invisible Luxuries in Early Venetian Convents” (Tiltott divatok: Láthatatlan luxus a korai velencei kolostorokban) című könyvet is jegyzi, gyakran avatja be maga az odalátogató turistákat a stílusos velencei apácák titkaiba.
Ezek az apácák a 15. században úgy döntöttek, jobb divatosan az Úr szolgálatába állni, és egészen a 18. század közepéig, a kolostorok megszűnéséig kitarottak ezen meggyőződésük mellett. A könyvet tulajdonképpen egy lábjegyzet ihlette, amire Campagnol a Velencei Városi Archívumban bukkant rá, és ami egy apácát vádolt fényűző ruhadarabjai miatt.
A felfedezés után Campagnol arra is rájött, hogy a híres sármőr, Casanova is megemlékezik néhány nem mindennapi öltözéket viselő apácáról. Ezek nyomán jutott el Campagnol a Muránó szigetén fekvő Santa Maria degli Angeli templomhoz, ahol Casanovának állítólag szeretője volt.
A Santa Maria degli Angeli története egészen 1180-ig nyúlik vissza, mikor egy bizonyos Ginevra Gradenigót, egy velencei nemes asszonyt apácasorsba kényszerítettek, így ő monostort építtetett földbirtokán. „Egész életemben ezen a birtokon jártam, és sosem tudtam, hogy ilyen gazdag, érdekes története van.” – meséli Campagnol a templomról, ahol Casanova is rábukkant a merész nővérekre.
Tehát a templomra visszatérve: a Santa Maria degli Angeli lakói valójában nem igazán Istennek elkötelezett, puritán életű asszonyok voltak, hanem Ginevrához hasonlóan olyan nemes nők, akiket azért adtak apácának, hogy megmentsék a családot a csődtől. A fényűző körülményekhez szokott nők azonban a zárda hideg kőfalain belül sem akartak lemondani a nagyvilági, pompás életükről.
Campagnol a ’Visite Pastorali a Monasteri Femminili’ című, a pátriárkák feljegyzéseit tartalmazó műből próbált közelebb kerülni a korabeli apácák mindennapjaihoz. Bár a könyv képeket nem tartalmaz, a ruhákra szakosodott történész avatott szemei előtt a részletes leírások alapján is könnyedén megelevenednek a divatos apácák.
„A 15. században például még akár széles nyakú, magasderekú, mélyen dekoltált ruhákat is hordtak, sőt, még fűzőt is!” Pedig az apácáknak akkor is a jellegzetes, hosszú, bokáig érő fekete ruhát kellett volna viselniük. Az apácák tipikus viselete egy hosszúujjú tunika volt, mely szinte a földet sepri, nyaka pedig magasan zárt. Campagnol azt is hozzáteszi: „A rövidre vágott hajukat teljesen eltakarták a fejfedővel, nyakukat pedig apácafátyollal fedték be. Így kellett volna elvileg kinézniük állandóan.”
Fényűző karneválok és divatos frufru
A Santa Zaccaria kolostorban korábban, 1696-ban még fényűző karneválokat is tartottak, ahol a nemesek végigtáncolhatták az éjszakát a csinos apácákkal. Persze a szabados életet élő nővéreket nem mindenki nézte jó szemmel. 1525 augsztus 25-én a Santa Maria della Celestia monostroban egy, a Tagiapiera családból származó apáca nem volt hajlandó rövid frizurát viselni, és hosszú haját elegáns fonatokban hordta. Egészen addig, míg állítólag maga a rangidős püspök, Gerolamo Querini fosztotta meg frizurájától, a puszta kezével.
1595-ben pedig Dorothea Sforza, Mansueta Pase és Maritte Dolfin nővéreket kizárták a rendből apácatársaik, mert a nők „büszkén viselték magassarkú papucsaikat és aranyozottt csipkével díszített selyemharisnyáikat.” Chiara del Calice nővért 1620-ban azért vádolták meg, mert frufrut vágott magának, szedte a szemöldökét és illatosított vizekkel és parfümökkel locsolta magát.
És bár szemöldökszedésért dorgálni valakit talán kissé túlzásnak tűnhet, voltak apácák akik ennél sokkal messzebb mentek. 1692-ben a Giuseppe di Castello monostorban nyaranta a nővérek ujjatlan, sőt, átlátszó apácaruhát viseltek, amivel megbotránkoztatták a környékbelieket. Rengeteg pletyka kering még a velencei apácák életéről és öltözködéséről, ami úgy tűnik, sokak fantáziáját megmozgatja, és szerencsére Campagnol szeretné még mélyebben feltárni a divatos nővérek titkait, így a további érdekességekről sem kell majd lemondanunk.