Rózsaszín lányok, kék fiúk – gyerekjátékok és gender-sztereotípiák

2015. január 26. |

A fiúk nem sírnak, a lányok nem verekszenek, a kisfiúk kék kiscipőt kapnak, a lányok pedig rózsaszínt. Ezeket manapság olyan kőbe vésett szabályoknak tekintjük, hogy megszegésük igazi szentségtörésnek számít...

Pedig ez koránt sem volt mindig így. Az 1800-as években például egy térdig érő, fehér ruhát viselő, középhosszú hajú kisgyerekről nem feltétlenül állapíthattuk volna meg, hogy kislány vagy kisfiú, ez a viselet ugyanis teljesen uniszex volt – 6-7 éves korukig a kisfiúk is kényelmes ruhákat hordtak.

Manapság valamiért mégis kényszeresen tudni akarjuk a gyerekek nemét, olyannyira, hogy már egészen pici koruktól nem-megkülöböztető „címkékkel” látjuk el őket: rózsaszín virágos hajpántot húzunk a lány babák kopasz fejére és égszínkék, kisautós pulóvert adunk a kisfiúkra. A két nemhez két szín dukál, rózsaszínba borult pihepuha kisruhák és rózsaszín virágokkal díszített szobafal várja a lány gyerekek érkezését, míg sötétkék takaróba bújtatjuk a fiúkat. De hogyan alakult ki a kétféle csapat, és mikor lett egy szín „fiús” vagy „lányos”?

Jo B. Paoletti, a Marylandi Egyetem professzora Pink and Blue: Telling the girls from the boys in America című könyvében foglalkozott a problémával. Paoletti rávilágít arra is, hogy bár mi már hajlamosak vagyunk alapigazságnak tekinteni, hogy mi „való” a kisfiúknak és kislányoknak, valójában ez csak a közelmúlt fejleménye, mivel a gyermekruházat nagyon sokáig gendersemleges volt. Évszázadokon keresztül a gyerekek egyformán fehér ruhákat viseltek úgy 6 éves korukig. „Ez korábban csak praktikum kérdése volt: fehérbe öltöztették a gyerekeket, és fehér volt a pelenka, mert ezeket az anyagokat ki lehetett mosni fehérítővel. Ma azt gondoljuk, ha nem a megfelelő ruhákat adjuk a gyerekre, akkor gondok lesznek a nemi identitásával…” – magyarázza Paoletti. A színekhez társított tulajdonságok, és a végtelenül túldimenzionált jelentősségük a 19. század közepén érkezett meg az életünkbe, de a rózsaszín és kék színek csak az első világháború után váltak lányok és fiúk attribútumaivá.

Ez is csak marketing

Először csupán különböző pasztellszínekbe bújtatták a szülők az újszülötteket, aztán jött csak a rózsaszín-kék mánia, de nem úgy, ahogy gondolnánk! Kezdetben ugyanis fordítva osztották le a lapokat: egy 1918-as kereskedelmi kiadványban azt írják, hogy „az általános elfogadott szabály, hogy a rózsaszín a fiúknak, a kék pedig a lányoknak való. A rózsaszín ugyanis erősebb, határozottabb szín, jobban illik egy fiúhoz, míg a kék sokkal finomabb és bájosabb, ezért jobban passzol egy csinos kislányhoz”. De Paoletti arra is rámutat, hogy más források szerint a színeket egyéb asszociációk alapján is kapcsolták nemekhez, és külső tulajdonságokhoz. Úgy tartották például, hogy a kék jobban áll a szőkéknek, a rózsaszín a barnáknak, vagy, hogy kékbe kell öltöztetni a kék szemű babákat és rózsaszínbe a barna szeműeket.

1927-ben aztán a Time magazinban is megjelent egy ábra, ami a nemekhez csatolt népszerű, illetve megfelelő színeket mutatta. Ennek egyébként szintén az volt a tanulsága, hogy egy rendes, fiús kisfiút bizony talpig rózsaszínbe kell bújtatni. Csak az 1940-es években fordult meg ez a kocka, és csupán azért, mert egy amerikai gyártók és kereskedők által készített piackutatás szerint az embereknek fordítva jobban passzolt a színleosztás. Paoletti szerint ez tulajdonképpen teljesen esetleges volt, akár másképpen is alakulhatott volna, és akkor talán ma is rózsaszín kisautók virítanának a kisfiúk baseball sapkáin, és kék virágok borítanák a lánykák rugdalózóit.  

De jó ez a gyereknek?

Ezek a kategóriák aztán olyannyira beépültek a köztudatba, hogy még napjainkban is kész szentségsértésnek számít rózsaszín ruhát adni a fiúkra. Szerencsére a genderegyenlőség felé tartó törekvések igyekeznek lebontani ezeket a kategóriákat, elérni azt, hogy kisfiúk és kislányok mindennapi életét ne kössék konzervatív, mondvacsinált kategóriák. Mégis rengeteg szülő veszi természetesnek ezeket, annak ellenére, hogy ezek a „szabályok” valójában csupán társadalmi konstrukciók. Jeong Mee Yoon “The pink and blue project” című fotósorozata is azt mutatja be, mennyire ragaszkodunk a nemekkel kapcsolatos beidegződésekhez: a kislányok habos, csillogós rózsaszín vattacukorvilágukban láthatóak, a fiúk pedig királykék, fröccsöntött műanyagból megmintázott gépi meghajtású járművek birodalmában.

Jungwon, Geonggi-do, Dél-Korea, 2011

Taehyung-Luke, Szöul, Dél-Korea, 2011

Pedig egyre több tanulmány bizonyította, hogy ez a szülői magatartás kimondottan rossz hatással lehet a gyerekek személyiségfejlődésére. Maria do mar Pereira, a Warwick egyetem genderelmélettel foglalkozó professzora egy kísérlet eredményeként azt a következtetést vonta le, hogy a gyerekekben már egészen fiatalon szorongás alakulhat ki a nemekhez kötődő sztereotípiák miatt vállukra nehezedő nyomástól.

A kislányok görcsös odafigyeléssel próbálnak „nőiesen” viselkedni, játék közben is finomnak maradni, de sajnos megesik, hogy egy kislány azért tolja félre a pudingot az iskolai ebédnél, mert az óriásplakátokról visszaköszönő nőképre szeretne hasonlítani. Mindeközben a fiúk maszkulin erejük bizonyítására törekszenek, ezért gyakoriak a verekedések, erőszakos gesztusok közöttük, de kamaszkorban akár a túlzott alkoholfogyasztásban is megnyilvánulhat a férfierő fitogtatása. Mivel ezeket a sztereotípiákon alapuló viselkedésformákat gyakran összekötik a szexuális identitással, a szülők hajlamosak csak azért elvenni egy focilabdát egy kislánytól, vagy babát egy fiútól, mert az szerintük veszélyezteti a gyerek – szülő által vágyott – heteroszexualitását. De egy ilyen megvonás, az, hogy a gyerek nem játszhat azzal, amivel szeretne, és belekényszerül egy szerepbe, valójában sokkal többet árthat, mintha nem lenne eléggé „lányos” vagy „fiús”.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Riporter

Meghalt Ruth Bader Ginsburg, a női jogok bajnoka bíró

Meghalt Ruth Bader Ginsburg, a női jogok bajnoka