Paolo és Enrico
Hogyan kerültél Magyarországra?
Ez egy elég hosszú történet… A lényeg, hogy mikor 19 éves voltam, kaptam egy ösztöndíjat Olaszországban, ami lehetővé tette, hogy elutazzak külföldre tanulni. Így jártam Brazíliában, Portugáliában és Angliában. Az egyetem után a mesterszakos tanulmányaimat Londonban végeztem, ott éltem három évet, próbáltam dolgozgatni közben, de valahogy nem működtek a dolgok, úgyhogy visszamentem Olaszországba. De ekkora már annyi időt töltöttem külföldön, hogy nem éreztem olyan jól magam ott… szerencsére aztán újra nyertem egy ösztöndíjat. 2004-ben, mikor Magyarország belépett az Európai Unióba, egy Leonardo projekt nevű program keretében érkeztem ide. Kezdetben egy utazási irodában dolgoztam, eredetileg csak három hónapra jöttem volna, de végül valahogy itt ragadtam. Fordítóként és tolmácsként végeztem, tanár szerettem volna lenni, és úgy láttam, Magyarországon volna erre lehetőség, mert sokan tanulnak olaszul.
És a testvéred jött magától utánad, vagy te csábítottad ide?
Az öcsém, Enrico rendszeresen meglátogatott engem mindenfelé, mikor külföldön éltem, és amikor ide jött, nagyon megtetszett neki is az ország. De ez az egész valahogy szépen lassan alakult ki. Én egy ideig tanítottam iskolában és egyetemen, de mégsem voltam elégedett. Szerettem volna valami újat, valami egyedit csinálni. Feltűnt nekünk, hogy bár Magyarországon rengeteg a pizzázó, mégis hiányzik egy olyan hely, ahol autentikus olasz pizzát lehetne kapni. Ha őszinte akarok lenni, ez elsősorban nekünk hiányzott, mert sehol nem találtunk hazai ízeket.
Úgy tudom, most édesanyád is besegít a vállalkozásba. Ez hogyan alakult így?
Anyukám nyugdíjas lett, és szerette volna, ha több időt tudna együtt tölteni a családunk. Ezért egyre többet van itt, és besegít nekünk, ő hozza az eredeti dél-olasz recepteket a Pizzicához. Nem dolgozik konkrétan velünk, de megmondja, hogy mit hogyan csináljunk!
Furcsa számotokra a magyaros pizza? Ez általában jó vastag tésztájú, és sokszor inkább melegszendvicsre hasonlít, mint olaszos pizzára.
Nem mondom, hogy nem lehetett sehol jó pizzát enni itt, csak nem egészen olyat, mint amilyenre mi vágytunk volna. Amit mi csinálunk az az igazi olasz street food pizza, ami kinn minden sarkon szembejön veled. Valójában az eredeti nápolyi pizza az, ami nagyon vékony tésztából készül, rövidebb kelesztéssel, szerintem elsősorban azt azonosítják az olasz pizzával. Amit mi csinálunk, az inkább egy laziói típusú pizza, aminek egy kicsivel vastagabb a tésztája, de nagyon levegős, mivel hosszú ideig kelesztjük, körülbelül 60-70 óráig.
Valamilyen titkos családi recept alapján dolgoztok?
Ezt a receptet egy jó barátunktól tanultuk, egyébként jelenleg csak ő, én, és Enrico ismerjük. A gyerekkori barátunk, Stefano Mele Olaszországban már híres a finom pizzáiról, étterme, az Il Pizzicotto a Gambero Rosso nevű olasz gasztronómiai magazinban is kiváló értékelést kapott. Ő segített nekünk a recept kifejlesztésében, mikor megtudta, hogy én is ezzel szeretnék foglalkozni. Ide utazott Magyarországra, és több mint egy hónapig dolgozott velünk, hogy megalkossuk a Pizzica pizzáját. Gyakorlatilag mindent tőle tudunk, bár az öcsém Olaszországban belekóstolt már a pizzasütésbe.
Hogyan fogadták a magyarok az olaszos ízeket?
Én úgy vagyok vele, hogy mindenki szereti a finom ételeket. Persze picit féltünk az elején, de nagyon bíztunk a Pizzica sikerében. Fontos volt az is, hogy olyan éttermet találjunk, ami jó, forgalmas helyen van, és szerencsére ez sikerült is. Aztán az is jól jött, hogy van rengeteg olasz, akik teletömik a kisteherautóikat olasz szalámival, bivalymozarellával, és mindenféle eredeti olasz alapanyaggal, amiket aztán többek közt ide is elhoznak. Próbáltunk jó beszállítókat találni, nem túl magas áron, de mindenképpen ragaszkodtunk az eredeti termékekhez. És szerencsére, rögtön, amint megnyitottunk, elterjedt a hírünk, és az embereknek nagyon tetszett, amit csinálunk. Imádom nézni az emberek arcát, ahogy eszik a pizzánkat, számomra ez az egyik legjobb dolog!
Ha körbenézek itt a Pizzicában, látom, hogy képzőművészek alkotásai borítják a falakat. Honnan jött az ötlet, hogy helyt adjatok kiállításoknak is?
Igazság szerint ez onnan jött, hogy én Olaszországban már régóta részese voltam az underground életnek, hiszen én magam is DJ vagyok. Mikor Magyarországra érkeztem, rögtön elkezdtem keresni, feltérképezni ezt a szcénát. Úgy éreztem a magyar közönség nagyon nyitott, és én is hamar beilleszkedtem, lehetőséget kaptam, hogy fellépjek a bulikban. Ilyenkor rengeteg emberrel megismerkedtem ezekből a körökből, köztük rengeteg képzőművésszel is, hiszen a bulikon is sokszor volt valamilyen kiállítás. Mivel nagyon jó helyen vagyunk, sok kulturális intézménnyel körülvéve, szerettem volna, ha a pizzériánk egy kis galériaként is funkcionálhatna. Kezdetben tehát főleg ilyen bulikban, eseményeken megismert barátokat hívtunk kiállítani, de ma már sok ismeretlen művész is megkeres azzal, hogy örülne, ha bemutathatná itt a munkáit. Legközelebb Menyhárt Tamás fog kiállítani nálunk.
Paolo aka Sir Weirdo
Jelenleg is DJ-zel valahol?
Igen, még elég sok helyen feltűnök a városban, Sir Weirdo a DJ-nevem. Benne vagyok az Ipari Szakadárok nevű csoportban, akik 1995 óta csinálnak underground bulikat Budapesten. Velük minden hónapban csinálunk egy bulit, aminek New Wave Szerűség a neve, és többnyire a Lokál nevű helyen szoktuk tartani. De fellépek más bulikban is, kicsit darkosabb, esetleg minimal synth-szerű zenékkel is, de csinálunk punkos hangulatú bulikat is a Rendszerváltás csapattal.
Úgy tűnik, nagyon megtaláltad a számításodat itt. Nem is vágysz már máshová?
Szeretnék azért egy kicsit többet utazgatni. Még alig egy éve nyitott a Pizzica, ez pedig minden időmet és energiámat lekötötte, de örülnék neki, ha például több időm lenne hazalátogatni Olaszországba. Van egy kis zenekarom is, a Panoramic Barrier, velük szeretnék egy kicsit utazni, turnézni, ugyanis volna erre lehetőségem. De az olaszországi utazások már csak azért is fontosak lennének, mert szeretném megerősíteni a kapcsolatot Olaszország és Magyarország között. Alapítottunk egy alapítványt Vivibudapest néven, és az Olasz Intézettel közösen is benne voltam olyan projektekben, amik erre hivatottak: szerveztünk vetítést olasz filmekkel, vagy meghívtunk ide olasz művészeket.
Egyébként mi volt a legnehezebb, amihez alkalmazkodnod kellett itt Budapesten?
Talán az volt a legfurcsább, hogy a magyarok mindent olyan nyersen, szemtől-szembe megmondanak. Az olaszok szeretnek egy kicsit szépíteni, köntörfalazni, „politikailag korrektnek” maradni. De ezt nem bánom, szerintem ez nagyon jó dolog, és most már azt hiszem, én is alkalmazkodtam ehhez, de ez először sok bizarr helyzetet szült.
