A Hősök Tere kezdeményezés egyik nagykövete lettél. Miért álltál be a projekt mögé?
Orosz Györgyi, a program egyik vezetője hívott el Philip Zimbardo előadására egy évvel ezelőtt. A professzor 30 éven át kutatta, hogy bizonyos szituációkban, amikor tömegnyomás nehezedik az emberekre, miért válik a többség (70-80 százalék!) szó nélkül egy gonosz parancs végrehajtójává. Mostanság már a maradék 20-30 százalék motivációit vizsgálja, azokét, akik ellenállnak a nyomásnak, vagyis a Lucifer-hatásnak. Ez fogott meg elsőként, mivel az utóbbi időben engem is ez foglalkoztat. Másrészt örömmel részt veszek minden ilyen pozitív kezdeményezésben.
Milyen volt a felkészülés?
Már maga a felkészítő tréning is óriási hatással volt rám. Elképesztő volt nézni a segítségre szorulók mellett közömbösen elsétáló embereket. Elképedve számoltuk a perceket, a hetedik percig senki nem segített a fájdalmasan tántorgónak, vagy a cipekedő embernek. Egyébként Szervét Tibor imitált rosszullétet elmaszkírozva, Harcsa Veronika és Wolfie (Punnany Massif) pedig felváltva cipelték a nagy csomagokat. Tény, hogy sokkal gyorsabban segítettek Veronikának, mint Wolfie-nak, ami azért valahol érthető. (nevet)
Mit vállaltál a következő 30 napra?
Most egy olyan apróságnak tűnő dologra szeretnék jobban figyelni, hogy olyan emberekkel is kedves legyek, akikkel sokan nem szimpatizálnak. A népszerűtlen, de igen kemény munkát végző emberekre gondolok, mint az ellenőrök, a parkolóőrök vagy a hitelügyintézők.
A könyveid is híressé, vagy hőssé lett emberekkel foglalkoznak.
Amikor találkoztam ezzel a projekttel, akkor már egy ideje az Igazi hősök című könyvemet írtam. Olyan emberek történetét meséltem el, akik életük során jó döntést hoztak a közösség érdekében és a negatívumok dacára mindvégig kitartottak e döntésük mellett. Sokszor nemhogy köszönetet nem kaptak a környezetüktől, de sokan kitaszítottá váltak a szerepvállalásuk miatt. Személyes elköteleződésemnek érzem ezeknek az embereknek a megismertetését a világgal. Zimbardo előadását hallgatva döbbentem rá arra, hogy mi tartja össze a történeteimet: ők az a bizonyos 20-30 százalék.
Min dolgozol mostanában?
Az előző könyvemhez hasonlóan hőstörténeteket írok most is. Azért tartom fontosnak a témát, mert minden egyes történet, ami egy jó hősről szól, valamilyen formában beépül a tudatunkba olvasás közben. Az ember azt képzelné, hogy ő bizony hősiesen embert mentene egy vészhelyzetben, de a statisztikák azt mutatják, hogy például a II. világháború alatt tízből kilenc ember passzívan figyelte az eseményeket. A történelem gyújtópontjain mindig négy fontos szereplő van: az áldozatok, a gonosz döntések meghozói és végrehajtói, a közönyös közömbösök vagy együttérző közömbösök és végül a hősök. A közömbösök mindig többen vannak, mint az összes többi csoport együttvéve.
Mit gondolsz miben voltak a hősök mások?
Írtam sok emberről, akik teljesen átlagosak voltak. Például Ocskay László egy mozgássérült, tartalékos katonatiszt volt, a kandalló előtt ülve ülhette volna végig a II. világháborút. Mégis erkölcsi kötelességének érezte, hogy segítsen és megmentett többezer embert. A kezdő motiváció talán sokak esetében az emberség volt. Ezek az emberek nem azt mondták, hogy túl kicsi vagyok ahhoz, hogy változtassak, hanem gondolkozás nélkül cselekedtek a meggyőződésük szerint.
Az életüket kockáztatták.
Különösen érdekes, hogy mindenki, aki később nyilatkozott erről, azt mondta: azért is kockáztatta az életét, mert elképesztően jó érzés volt. Nyilvánvalóan jó érzés és boldogsághormonokkal jár az, ha jót teszünk.
A kiadói munkád során is ez a nyitottság jellemez?
Nyitottság nélkül nem lehet valaki jó könyvkiadó, mert ha mindig csak a szokványos dolgokat adnánk ki, hamar unalmassá válnánk. Egy elsőre meghökkentőnek tünő kéziratnál, fel kell tenni magunknak a kérdést: milyen új értékek vannak benne, lehet-e belőle olyan könyv, amely szélesebb közönséget is megérint. Persze mérlegelni kell a biztos siker és a kockázatok között, és meg is szoktuk találni az érzékeny egyensúlyt. Természetesen nem cél, hogy kizárólag nagyon jó, ámde veszteséges dolgokat adjunk ki.
Van olyan szegmense az irodalomnak, amit a szívügyednek tartasz?
Személyes misszióm a versekkel kapcsolatos, szeretném ha a legfiatalabb generáció tagjai is olvasnának szépirodalmat és különösen verseket. Óriási veszteség az egyénnek és a közösségnek is ha elfelejtjük ezt a műfajt. A vers út egy közösség, egy generáció és egy egész nemzet kulturális önazonosságának meghatározásához. A versszövegben lévő érzelmi tapasztalat annyira tömör, hogy ez nem pótolható más formában. Szerzőként és kiadóként is mindent megteszek azért, hogy ezt minél többen felismerjék.
Magánemberként és vezetőként hőstípusnak tartod magad?
Van reális segítségkérés és irreális is, de valamilyen formában mindig igyekszem segíteni. Gyarló embernek tartom magam, én is sokszor elmegyek olyan emberek mellett, akiknek segíthetnék. Az ember felmenti magát, hogy biztos az illető tehet róla, vagy majd biztos segít más. De igyekszem egyre többször jó döntést hozni, folyamatosan változok.
A gyerekeidnek át tudod adni ezt a szemléletet?
Két nagylányom van, tizenhárom, tizennégy évesek és az igazság az, hogy sokszor ők tanítanak engem. A nagylányom az állatok nagy pártfogója. Mikor kisebb volt, kikötöttük: jó ha hazahozza az állatokat, de gazdát is kell szereznie nekik. Még írni is alig tudott akkoriban, de a jó ügy érdekében megtanult írni, honlapot készíteni, szórólapokat gyártott és két nap alatt gazdát szerzett egy idős, nagytestű keverék kutyának. Bebizonyította, hogy nincs lehetetlen.
