Indul a válóper, de hová kerül a kutya?

2015. augusztus 31.
A válás vagy szakítás után a közösen vállalt kutya elhelyezése majdnem olyan, mintha a gyerekek felügyeletéről kellene dönteni. Természetes, hogy mindenki magának akarja az állatot, de alaposan át kell gondolni, mivel jár a legjobban a kutyus.

Valahol a közösen vásárolt gyümölcscentrifuga gazdájának kérdése és a gyerekek elhelyezése között van egy elképesztően fontos, mégis utóbbinál sokkal elhanyagoltabb probléma a válások esetében: a közös kutya. Egy fiatal pár, akik még nem érzik magukban a késztetést a gyerekvállalásra, de szívesebben felnevelnének közösen mást is, mint a nagymamától ajándékba kapott fikuszt, semmivel nem járhatnak jobban, mint egy gombszemű jószág befogadásával. Kérdés persze, hogy mi van akkor, ha a szerelem mégsem tart majd örökké? Mármint a pár között, merthogy a kutya és ember közötti bizonyítottan örök.


(Fotó: Profimedia – Red Dot)

Persze a kutya az kutya, mégis gyakran úgy tűnik, hogy egy kiskutya felnevelése és a gyerekek felnevelése között akad némi párhuzam. Tanulmányok bizonyították, hogy az elhanyagolt kiskutyában ugyanúgy kialakulhat szeparációs szorongás, mint egy kisgyerekben, és tudjuk, hogy a kutyáknak is rengeteg türelemre, odafigyelésre és szeretetre van szükségük. De akinek kutyája van, annak nem is kell ezt nagyon magyarázni. Szóval a szakítás vagy válás esetében is az a legfontosabb, hogy megpróbáljuk a kutya érdekeit szem előtt tartani. Az elválás utáni nehéz, magányos órákban persze mindenkinek jól jönne az eb támogatása, de nem biztos, hogy az eddig kertes házban szocializálódott állat ugyanolyan jól érezné magát egy belvárosi garzonban is.

Közös felügyelet

Akárcsak a gyerekek esetében, a kutyánál is opció lehet a közös felügyelet. Hetente lehet váltogatni a kutya gazdáját, így biztosan mindenkinek kijut majd a jóból, ráadásul a kutyus sem veszíti el egyik családtagját sem.

Két gazdiból egy gazdi

Válás vagy szétköltözés után legalább az egyik fél életkörülményei valószínűleg megváltoznak, az új helyszín pedig nem mindig alkalmas egy kutya tartására. Bármennyire is nehéz ezt ilyenkor beismerni, ne felejtsük el, mivel tesszük a legjobbat kedvencünkért. Azt is érdemes megfigyelni, hogy kihez kötődik jobban az állat: ha például gyerekek is vannak a családban, és a kutya szoros kapcsolatban áll a kicsikkel, érdemesebb lehet ott hagyni, ahol a gyerekek is maradnak. Ha több állat is van egy házban, evidensnek tűnhet, hogy egyet ide, egyet oda helyezek majd, de az állatok egymáshoz is erősen kötődhetnek, egy ilyen szétválasztást pedig nagy érzelmi traumaként élhetnek meg.  Hasonló eset állhat fenn, ha a kutyát már a pár egyik tagja valamivel korábban magához vette, és a második gazdi csak később került a képbe. Azért ne felejtsük el, hogy hosszú évek alatt valószínűleg a másik félnek is szívéhez nőtt az eb, szóval nem lenne szép teljesen megfosztani a régi frizbizős hétvégéktől. 

Látogatóba

Jó kompromisszumos megoldás lehet, ha az állat az egyik félnél van elhelyezve, de a másik fél rendszeresen látogathatja. Ilyenkor nem kell különösen sok időt együtt tölteni az exszel, ha nem akaródzik, elég csak felvenni a kutyust, és elvinni egy közös délutánra a parkba.