Nem is gondolnád, pedig a nagyszüleid tragédiái is hatással lehetnek a párkapcsolatodra Miben és hogyan tud segíteni a párterápia? Mikor jön el az ideje, hogy párkapcsolati problémánkkal szakértőhöz forduljunk?
Joe Jonas nagyon el szerette volna hitetni velünk, hogy Sophie Turner rossz anya – nem sikerült neki Az internet népe szinte az első Sophie Turnert ócsároló újságcikk megjelenése után átlátott a szitán.
Régi interjú bizonyítja, hogy Katy Perry tudhatott exférje nemierőszak-ügyeiről Katy Perry egy 10 évvel ezelőtti interjúban utalt a volt férjével, Russell Branddel kapcsolatos „valódi igazságra”, amit titokban kellett tartania.
Először látták Hugh Jackmant válása óta – így néz ki most Az X-Men 54 éves sztárja már jegygyűrűje nélkül indult biciklizni válása után – sokak szerint úgy néz ki, mint akit nagyon megviselt a szakítás.
Sofia Vergara dögös fotóval vágott vissza exének Nemrég derült ki, hogy Sofia Vergara és Joe Manganiello elválnak, a férfi pedig állítólag máris összejött egy fiatal nővel. Íme Sofia Vergara válasza!
Közel 30 év után véget ért Hugh Jackman házassága Áprilisban még boldogan ünnepelte 27. házassági évfordulóját Hugh és Deborra-Lee Jackman, most azonban közölték, közel három évtized után elválnak útjaik.
Együtt maradunk, még akkor is, ha már nem szeretjük egymást Rengetegen élnek olyan párkapcsolatokban, vagy akár házasságokban, amelyekben ugyan a feleknek már nincsenek érzéseik a másik iránt, valami miatt mégsem képesek elszakadni egymástól.
Kiderült: ezért nem viseli Meghan Markle a jegygyűrűjét Az elmúlt időszakban többször is lehetett látni Meghan Markle-t eljegyzési gyűrűje nélkül, amit sokan házassága válságaként értelmeztek.
Meghan Markle nevét nem lehet kimondani exférje előtt Meghan Markle egykori férjének még mindig fájó pont közös kapcsolatuk.
Válik Joe Jonas és Sophie Turner – rengeteg szakítást hozott az idei nyár A sztárok élete sem mindig csak móka és kacagás.
Tóth Vera: Már aludni sem tudunk a sok bántástól Szerinte, ha egy házasság nem működik, azt nem szabad erőltetni.
Britney először szólalt meg a válással kapcsolatban: nem bírja elviselni a fájdalmat A múlt héten derült ki, hogy az énekesnő férje egy év házasság után beadta a válókeresetet.
Aggodalomra ad okot a válófélben lévő Britney Spears legújabb fotója Britney Spears egyre több vad, zavarba ejtő és megmagyarázhatatlan videót tölt fel a netre. Vélhetőleg ezekkel üzen az exének.
Britney Spearst bántalmazással és hűtlenséggel vádolja a férje Az énekesnő 14 hónap házasság és hat együtt töltött év után válik harmadik férjétől, a fitneszedzőként dolgozó, 29 éves Sam Asgharitól.
Britney Spears és Sam Asghari 14 hónap házasság után válik Britney Spears és Sam Asghari villámházassága a végéhez ért.
Natalie Portmannél betelt a pohár: elválik hűtlen férjétől 11 év házasság után elválnak Natalie Portman és Benjamin Millepied útjai: a színésznő a válás mellett döntött, miután kibukott férje hűtlenségi botránya.