Csordás Ágnes 30 évesen kezdett munka mellett önkénteskedni. Először 2008-ban járt Kenyában a Taita Alapítvány Afrikai Gyermekekért által támogatott árvaházban. Két hónapot töltött az árvaházban, ahol akkor 28 gyerek élt. Aztán 2014-ben újabb két hónapra utazott Kenyába – akkor már 40 gyerekhez –, és az alapítvány fejlesztési projektjeivel is foglalkozott. Emellett a nagyszalontai gyermekotthonban is vállal önkéntes munkát, részt vesz a TeSzedd!-kampányokban, és a Mikulásgyárnak is segít.
Fel tudsz idézni olyan pillanatot, amikor érezted, hogy ez több lesz egyetlen alkalomnál?
Amikor egy este a kenyai árvaházban, miután lefektettem a gyerekeket, az egyik kislány, akit Mbinyának hívtak (az édesanyja meghalt, amikor a testvére született), kijött utánam. Mondta, hogy nem tud aludni, aztán hogy „I love you”. De minden alkalommal megerősödött bennem az érzés, amikor láttam a gyerekeken, hogy tanulni, fejlődni szeretnének, sikereket elérni, és hogy ebben segíteni tudok nekik.
Mi az, amit bármelyikünk bármikor megtehet?
Van, aki a támogatóinkkal tartja a kapcsolatot, van, aki az önkéntesekkel. Néhányan eljönnek velünk afrikai iskolai napot tartani, más koncertet szervez, és a bevételt felajánlja a kenyai gyerekeknek. Vannak, akik cikket írnak a munkánkról, és így szereznek támogatókat. Akinek nincs ideje, az anyagilag is segíthet: havi 3000 forint a támogatás, ha valaki jelképes örökbefogadó szülő szeretne lenni.
Mi a legfontosabb, amit a kinti útjaid során megtanultál?
Hogy egyedül nem lehet boldogulni. Nagyon fontos a közösség és a közös munka, a közös tanulás, egymás elfogadása és szeretete. És itthon mindennap hálát adok a csapból folyó tiszta vízért és a világításért.
Szerinted mi a legnagyobb tévhit a külföldi önkénteskedéssel kapcsolatban?
Hogy csak úgy lehet csinálni, hogy a nonprofit szervezetek jól lehúznak anyagilag, és sok időt kell nekik előtte dolgozni. Ahogy az sem igaz, hogy csak 30 év alattiak mehetnek.
