Újabb nemzetközi lehetőség a magyar női vállalkozók és startupperek számára!

2016. január 15.
Az elmúlt időszak változásai nem csak azt bizonyították be, hogy igenis hinni kell a körülöttünk lévő ifjú vállalkozókban, hanem azt is, hogy törekedni kellene arra, hogy nemek szerint minél jobb és nagyobb arányban képviselhessék magukat a női nem vállalkozói.


Profimédia – Red Dot

Az eddigi Women Startup versenyeken a nemzetközi, női startupok legjava vonult fel, példát mutatva a szárnyaikat bontogató tehetségeknek. Reményeink szerint, az idei évben, a nemzetközi piacra lépést latolgató magyar, innovatív kkv-k is nagyobb arányban képviseltetik majd magukat.

Ezt erősítendő került meghirdetésre az az „Unlpugged” eseménysorozat, amelynek során fél napos felkészítőt kapnak a jelentkezők. A képzést üzleti modell, előadás-technika, prezentációkészítés és csapatépítés témákból kapták a résztvevők. A budapesti, szegedi és debreceni tréning után, a sorozat következő eseményéről, a www.noistartupkepzes.hu oldalon lehet tájékozódni és egyúttal jelentkezni is.

A Women Startup Competition esemény korábbi nyertesei és döntősei, sorra kaptak olyan befektetéseket és támogatásokat, amivel nemcsak nemzetközi utazásaikat és kapcsolatépítési tréningeiket fedezték, hanem olyan piacépítési lehetőségekhez is jutottak, amellyel meg tudták vetni a lábukat a tengerentúli országokban is.Beszélhetünk itt a legutóbbi nyertes, az autista gyerekek kommunikációs integrációját támogató Gubbio csapatáról, akik az elmúlt pár hónapban, a Szilícium Völgyben promotálták terméküket, befektetőik jóvoltából. Ejtsünk szót a SameBug csapatáról is, akik Magyarországon elsőként jutottak hozzá a bostoni MIT ösztöndíj programjához vagy a korábbi versenyt nyert, Teddy the Guardian, akik 400.000 dolláros befektetést kaptak a múlt évben. Ezen kívül, büszkék vagyunk Gulyás Sári sikeres Kickstarter kampányára is.

Bár maga a verseny döntője csak 2016. március 21-én lesz, érdemes mielőbb beadni a nevezéseket, mert a februári elődöntőben, az addig kiválasztott 12 döntősön kívül, további egy csapat is bekerülhet végső döntőbe, közönségszavazással.

Az ötletek tekintetében semmilyen tematikai megkötés nincs. Bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, hogy az ötlete számot tarthat a nagyközönség és a befektető̋k érdeklődésére.

A versenyben való részvétel egyetlen feltétele, hogy a startupok legalább 50%-ban hölgy tagokból álljanak, akik tehetségükkel és elhivatottságukkal másokat is inspirálhatnak. Az eddigi hazai versenytapasztalatok szerint a mobil, a biotechnológiai fejlesztések, a divat, művészet és a gasztronómia területéről számos sikeres, befektetést kapó ötlet valósult meg.

A verseny létrehozói bíznak benne, hogy a rendezvény nagyszerű lehetőséget teremt az egyre növekvő startup és befektetői közösség számára, hogy átfogó képet kapjanak a legjobb vállalkozói csapatokról és projektjeiről egyaránt. A versenyt hagyományteremtő céllal indítottuk 2014-ben, egyrészt azért, hogy a nők – a gazdasági versenyképesség megteremtésének kulcsszereplőiként -, tehetségüknek és vállalkozói kompetenciájuknak köszönhetően figyelmet kapjanak, ezzel is biztatva más, hasonló vállalkozásokat a globális piacok meghódításában. Másrészt pedig azért kerül megrendezésre, hogy igazi kuriózummal szolgáljanak a régió startup ökoszisztémájának és szereplőinek számára. Az esemény célja azonban nem csak maga a verseny, hanem egy olyan, női vállalkozói közösség építése, amely hosszútávon is segítséget nyújt a tagok számára és elősegíti azok szakmai fejlődését, érvényesülését.

A PROGRAM

Pitch Training
A döntős csapatok felkészítő tréningje több helyszínen 2016. március 17-20. Google Ground, Design Terminal

Demo Day
2016. március 21.
Akvárium Klub
A Demo Day keretében, a kiválasztott startupok prezentálják munkájukat, a közönség és a potenciális befektetői csoportok előtt.

NYEREMÉNYEK

! Fantasztikus Apple termékek (Macbook Air, iPad) ! 2 fős, 2 hónapos ingyenes coworking iroda használat ! Csoportos konferencia belépők ! A legmenőbb „Internet of things” kütyük
…és esély az 511 000 Euros befektetésre (VC + Angels)

SZPONZORAINK

Ministry of Human Capacities .:. Microsoft .:. Google .:. The Pitch .:. Kairos Society .:. Hackathon .:. YouNoodle .:. F6S .:. Fundacity .:. The Spot .:. University of Debrecen .:. University of Szeged .:. Sektor5 .:. Design Terminal .:. Hungarian National TradeHouse .:. Deloitte .:. Hungarian Telekom