48 óra alatt New Yorkban lehetünk az új csodahajóval

2016. február 08.
Brit mérnökök állítólag megépítették a csodahajót, amivel egyetlen tankkal, mindössze 48 óra leforgása alatt átszelhetjük az Atlanti-óceánt.

Rengeteg repüléstől rettegő álma válhat valóra a szupergyors hajóval, ami mindössze 48 óra alatt vihet el Nagy-Britanniából egészen New Yorkig. A brit mérnökök által kifejlesztett hajó új világrekord felállítására vállalkozott, azaz a tervek szerint az eddigi csúcstartó két nap, 10 óra és 54 percnél is gyorsabban szeli majd át az Atlanti-óceánt.


(Fotó: Profimedia – Red Dot – a kép csak illusztráció, fotók az eredeti linken)

De mit is jelent ez számokban? A 7 fős személyzet szállítására alkalmas hajó hajó közel ötezer (4988) kilométert fog megtenni 48 órán belül – ehhez átlagosan 105 km/órás sebességgel kell haladnia. (És ha már ennyire belemelegedtünk, amúgy 34 méter hosszú.)

A feltalálók abban reménykednek, hogy a csúcsmodern, karbonszálas hajó egyetlen tankkal bírja majd az utat, egyébként meg – bár ez a teljesítmény szempontjából elhanyagolható – elég jól is fest, nagyjából úgy, mint egy úszó batmobil. Amennyiben sikeres lesz a kísérlet, a jövőben talán már hajóval is átruccahnatunk New Yorkba – valószínűleg a repüléstől óckodók számára egy két napos vízi utazás simán egy polcon van egy laza, autós Budapest-Miskolc távolsággal.