Endometriózis Világnap – Törjük meg a csendet!

2016. március 04. |

Idén március 19-én rendezik meg az Endometriózis Világnapját, ez alkalomból az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány idén ismét egy szélesebb körű ismeretterjesztő kampánnyal, és a rendezvény napján programokkal készül.

A 2014. decemberében alakult alapítvány elhivatott az egészséges életmód, különös tekintettel a női egészség támogatása irányában, kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet az endometriózisra.

Mindhárom alapítónál (Salamon Adrienn, Kocsi Gabriella és Forró Csilla) évekkel ezelőtt endometriózist diagnosztizáltak, így a személyes tapasztalat és érintettség a kezdetektől fogva meghatározó.

Annak érdekében, hogy az endometriózis megelőzésében, vagy más női hormonális jellegű problémák időben történő felismerésében és gyógyításában komolyabb eredmények szülessenek, szélesebb körű aktivitásra, kommunikációra és támogatásra van szükség.

Az alapítvány fontosnak tartja, hogy szakértőkkel karöltve nyújtson segítséget az endometriózissal küzdő nők számára (többek között stratégiai együttműködésünk van a SOTE 1. Női Klinikával és tagja vagyunk a Nemzeti Betegfórumnak).
Az endometriózis egy komplex ösztrogénfüggő autoimmun nőgyógyászati kórkép, a méh belsejét képző nyálkahártya (endometrium) a méhen kívüli elhelyezkedését és fennmaradását jelenti.

Az endometriózis okozta elváltozások érinthetik a méh izomzatát, a méhen kívüli belső és nemi szerveket, így a petefészket, petevezetéket, hüvelyfalat, húgyhólyagot, húgyvezetéket, májat, vesét, tüdőt és a bélrendszert is.
Kialakulásának oka:az orvostudomány mai állása szerint:jelenleg ismeretlen, bár több elmélet is létezik, ezek közül egyik sem ad magyarázatot valamennyi esetre.

Az endometriózis

· NEM rákos megbetegedés
· NEM rosszindulatú megbetegedés
· NEM fertőző betegség
· NEM szexuális úton terjedő betegség
· NEM jelenthető ki, hogy a túl vékony vagy molett nők betegsége

DE

· döntően a fiatal, termékeny életkorban lévő nőket érinti (25 és 35 év között)
· a betegséget már egészen fiatal lányoknál (akár 10-12éves kortól), illetve 35-40 év feletti nőknél is diagnosztizálták
· 25-35 év közötti nők 10 százalékát, vagyis minden tízedik nőt érint ma Magyarországon
· világszerte 70 millió, Magyarországon több, mint 200.000 nőt érint
· a meddőség egyik vezető oka
· az endometriózissal küzdő nők, a tüneteik okán kiesnek a munkából, az életminőségük jelentősen romlik, amennyiben nem diagnosztizálják időben vagy nem kapnak megfelelő kezelést
· a fájdalmas menstruációtól szenvedő nők közül minden másodiknak endometriózisa van!

Ebédeljünk együtt! Jótékonysági főzés, adománygyűjtés – az event linkjéhez kattints ide!
Esemény, Endometriózis Világnap, március 19. az event linkjéhez kattints ide!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

„Most nem alkalmas a pillanat az összeomlásra” – interjú Munk Veronikával, az Index főszerkesztő-helyettesével felmondás

„Most nem alkalmas a pillanat az összeomlásra” – interjú Munk Veronikával, az Index főszerkesztő-helyettesével