A NASA Research Parkba nyert képzést az innovációs verseny fiatal győztese

2016. április 19.
Az 5. regionális Global Impact Competition 30 000 USD értékű fődíját a lengyel Anna Wojdecka kapta, aki ezzel bekerült a Singularity University nyári Global Solutions Programjába. A program már számos tehetséges fiatalnak biztosított lehetőséget arra, hogy elindítsa saját innovációs fejlesztését.

Idén 7 finalista versenyzett a díjért Budapesten, amelyről a Darlene Damm vezette zsűri hozta meg a döntést. A kihívás továbbra is olyan projekt kidolgozása volt, ami az exponenciálisan fejlődő technológia alkalmazásával egymillió ember életére gyakorol kedvező hatást a régióban, 3 éven belül.

Az Anna Wojdecka által tervezett Lumo egy kézi készülék, amely egy papírlap felületét leolvasva a vizuális információt taktilis és audio visszacsatolássá fordítja. Tartozik az eszközhöz egy toll is, amely lehetővé teszi a felhasználó számára a rajzolást, tehát grafikus információ létrehozását is, a befogadáson túl.

Általános a feltételezés, hogy a vakok nem tudnak geometriával foglalkozni, ezáltal természettudományi vagy mérnöki tanulmányokat folytatni, ugyanis ezek nagyban támaszkodnak vizuális információra. Ugyanakkor a kutatások szerint a születésüktől vakok is megértik a perspektívát és a figuratív skicceket, és maguk is tudnak vázlatosan rajzolni. Ennek ellenére valóban nagyon elenyésző a számuk a STEM szakmákban. Léteznek szövegek, diagramok és grafikonok leolvasására alkalmas megoldások, de ezek többnyire nagyon drágák és külön tananyag elkészítését igénylik. Azonnali visszajelzés nélkül a rajzolás is nagy nehézséget jelent. A Lumo segítségével a vak és gyengénlátó felhasználók formákat, grafikonokat, sőt színeket olvashatnak le közvetlen módon bármilyen papírlapról vagy könyvből, és színes rajzokat készíthetnek.