Freud leghíresebb tanítványa, Carl Gustave Jung alkotta meg azt a tipológiát, ami introvertált és extrovertált személyekre és azon belül is különböző alcsoportokra osztja az embereket. Jung szerint utóbbiak motivációja főleg kifelé, az őket körülvevő világra irányul, míg az introvertáltaké befelé, saját szubjektumukra. Jung szerint ezért az extrovertált személyek könnyen alkalmazkodnak környezetükhöz, talpraesett, aktív emberek, míg az introvertáltakat inkább befelé forduló, töprengő alkatként írta le.
Ez persze sokkal árnyaltabb annál, mint ahogy elsőre hangzik. Ez egy skála két végpontja, ami között sokan inoghatnak aktuális lelki állapotuktól függően – mindazonáltal vannak persze, akik inkább egyik vagy inkább másik típusnak feleltethetőek meg.
A tudomány azóta arra is rájött, hogy fiziológiai különbségek is vannak a két személyiségtípus között. Egy ilyen például az, ahogy a szervezet a dopaminra reagál. Ezt a vegyületet az agy bocsájtja ki, és ez a neurotranszmitter felelős többek között a motivációért is. Mikor sok dopamin szabadul fel a szervezetünkben, motiváltabbak leszünk, beszédesebbek, figyelmesebbek és akár olyasmibe is belemegyünk, amit amúgy kockázatosnak tartanánk. Bár introvertáltak és extrovertáltak szervezetében ugyanannyi a dopamin, de egészen máshogy reagál rájuk a szervezet: ha egy extrovertált teste dopamint termel és ezért sziporkázik egy társaságban, akkor ezek után jól érzi magát, tehát a szervezet megjutalmazza. Egy introvertált ugyanekkor csak fáradt lesz és úgy érzi majd, hogy túl sok inger érte őt, vissza akar vonulni.
Egy másik teória szerint, ami Christine Fonesca nevéhez (a Quiet kids: help your introverted child succeed in an extroverted world című könyv szerzője) fűződik, egy másik neurotranszmitter, az acetilkolin felelős a különbségekért. Ez elvileg épp fordítva működik, mint a dopamin, tehát akkor érezzük magunkat jobban tőle, ha befelé figyelünk, magunkra összpontosítunk. Ez az introvertáltak számára megnyugtató, kellemes érzést hoz el.
Vannak tehát tudományosan is megmagyarázható okai annak, ha valaki nem szívesen jár társaságba (olyan gyakran) és jobban érzi magát, ha egyedül van. Persze nem ez a lényeg. Az elmúlt időszakban sok cikk foglalkozott a befelé forduló emberekkel, hiszen kisebbséget képeznek a világban, ami inkább az önérvényesítő, hangos, társasági viselkedésformákat támogatja. Nekik sokkal nehezebb megtalálniuk az egyensúlyt aközött, hogy jól is érezzék magukat és megpróbáljanak megfelelni a társadalmi normáknak. A megoldás részben abban rejlik, hogy az extrovertált többség megpróbálja elfogadni és nem hibásként azonosítani ezt a fajta viselkedésformát.
Via LifeHack
