Theta Healing – Az elakadás oldása

2016. október 15.
Az érzelmekkel dolgozó technikával egyre több platformon találkozhatunk. A Theta Healinget a novemberi Marie Claire magazinban is bemutattuk röviden Deák Csaba természetgyógyász és egy személyes beszámoló segítségével. Következzen most cikkünk bővített verziója!

A laikus gyakorló szemén keresztül

Én magam a „théta” szóval 2-3 éve találkoztam először, és – kár lenne szépíteni – mint bármiféle spirituálisára csupán mérsékelten fogékony egyed, különösebb érdeklődés nélkül mentem el mellette. A szaporodó munkahelyi-, magánéleti- és anyagi válságok miatt ajánlgatták ugyan ismerősök zseniális pszichológusok, megbízható és „kipróbált” kineziológusok csokrába kötve, de úgy éreztem, „majd én jobban tudom, hogyan kell fejlesztem a személyiségemet”. Az önfejlesztés, vagyis inkább önkezelés ment is egy darabig, mígnem egy évvel ezelőtt, egy látszólag apró vitát követően kártyavárként omlott össze bennem minden. Itt már egyáltalán nem volt kérdés, hogy jöhet „valami”… Na de mi?

A pszichológusnáé, rezgésterápiánál, de a sokak által bőszen ajánlgatott „szuperkineziológusnál” sem kapcsolt be a jellemzően aktív megérzésem. Ezzel szemben egyik este véletlenszerűen és szinte indokolatlanul vetette ki magából az agyam valamely szegletéből a beragadt théta szót, majd hozzá kapcsolódóan egy korábbi beszélgetőpartnerem által említett konzulens keresztnevét. Rákerestem a neten. Egyből kidobta a célszemélyt, neve után szorosan, szépen, precízen feldobott fotóval. Megnyugodtam, semmi sámánhaj, de bohém férficsadorral vagy túlzó maxispiritualizmussal sem kellett szembesülnöm. Vagyis semmi, a magamfajta, e téren minimum laikus, lassan nyiladozó elmének kizáró okot nem találtam elsőre. Csak megnyugvást éreztem, hogy innentől sínen lesz minden, és azon a héten először úgy aludtam, mint a bunda.

Következő héten alapvetően a romjaimban heverve mentem el (igen, tudom, hogy mindez képzavar, de utólag visszanézve sem értem, hogyan voltam képes mozgásra bírni egyáltalán magam olyan állapotban), úgy, hogy semmit sem tudtam a thétáról. Ugyanis direkt nem képeztem ki magam, hogy ne bátortalanodjam el, a másfél órás helyszíni „produkcióm” pedig mindent megváltoztatott.


Profimédia – Red Dot

Bár beszédkényszeres vagyok, fontos dolgokról soha nem beszélek, a kritikát pedig semennyire sem élvezem. Itt viszont minden a feje tetejére állt, a gyökerekig mentünk le a konzultáción, miközben az egyébként jól fejlett egóm törékeny balerinaként ült meghunyászkodva, hátul a sarokban. Én meg talán életemben először ültem és beszéltem, mármint rendesen. Nem mellé, nem is el… Illetve próbálkoztam persze egy kicsit, becsúszott pár mesterinek, vagy csak szimplán rafináltnak remélt válasz, de a konzulens úgy fejtette le magáról az ócska kis instant válaszaimat, ahogy anyukám annó a nyolcvanas évek nagy romániai gombolyag-ínsége alatt a fölösleges luxusnak kikiáltott kötöttárut. Mindeközben pedig az értelmes válaszaimra – és tulajdonképpen az értelmetlenekre is – azonnali, direkt válaszok érkeztek. Nem mindig kellemesek, cserébe menthetetlenül igazak és helytállóak.

Nem mindig finom, de azonnal is hathat

Az alapproblémámat rendesen körbetáncoltuk verbálisan, ami persze kicsit sem volt finom érzés, viszont irtózatosan szokatlan. Az ülés második felében következett a fekvős rész, amitől normál esetben szintén bírtam volna nem keveset szorongani, és mellé lamentálni, hogy márpedig ez nem nekem való. Ez az egész csendben ülés, pláne fekvés, ha lehet, már ha nem gond, kihagynám, és különben is… De viselkedtem. Szerencsére. A konzulens először gyors meditációval théta állapotba vitt, hogy a tudat és a tudatalatti tartalmak is hozzáférhetőek legyenek. Kérdések sorozatával segített abban, hogy rájöjjek, honnan ered a negatív hitrendszer, ami a problémát okozza. Ez volt az a pont, amikor a théta olyat adott, amit sem előtte, sem utána semmi.

Tudom, hogy alapvetően az a mondás, hogy mindezt én „járom ki magamnak”, de én ugye ezzel már próbálkoztam elég kitartóan korábban, mégis a tavaly novemberi thétás konzultáció volt az, ami harminciksz év súlyát és nyomorát szedte le rólam úgy, mintha soha nem is lett volna.

Azóta sem estem „túlzásba”, 2-3 havonta járok, és úgy érzem, hogy az oldások, tökéletesen nyílt beszélgetések által mindig egy limitált szériás „csavarkulcsot” kapok a berozsdásodott csavarjaim lazításához. Tény, hogy azóta nem nyikorog úgy a rendszerem, és életemben először élvezem a konzultáción kapott „házi feladatokat”, velük pedig az újabb és újabb problémás helyzetek megugrását…

Interjú Deák Csaba természetgyógyásszal

Egyre többször futunk bele a théta healing elnevezésbe. Te hogyan mutatnád be pár szóban?

Ez egy önfejlesztő rendszer, szépen, és pontosan leírva „ ThetaHealing”, amit például a japán kórházakban napi szinten alkalmaznak… Megalkotója rákos betegségből gyógyult ki, miközben rájött a mechanizmusára. Ami eltérő és rendkívül újszerű benne, hogy hitrendszereinken dolgozik, érzelmeinken keresztül találhatjuk meg a valós okot, amit addig valószínűleg egyáltalán nem is láttunk.
Egy adott módon elérhető az agy théta állapota, mely lehetőséget jelent kapcsolódni például önmagunk valós kreativitásával, testünk öngyógyító folyamataival. Ez az állapot eddig csak többéves meditációval volt elérhető, ám ez a technika egyszerűségével ráhangol minket erre az állapotra. Ugyanakkor a jóga rendszerében ez már legalább 6000 éve ismert technika, méghozzá mint „sankalpa”. Amit igen röviden célzott imaként fordítanék le…

Mivel dolgozik ez a technika?

Érzelmekkel. Azt mondja a rendszer, hogy vannak olyan hitrendszereink, melyek egy ideig támogatnak a mindennapi életben, működésünkben. Aztán egy idő után ezek a hitrendszerek akár gátlóvá is válhatnak. Ezeknek valódi eredőjét a hétköznapi életben nem, vagy alig ismerjük fel. Egy ilyen konzultáció, vagy közös munka alkalmával azonban nagyon élesen rálátunk. Megértjük azt, hogy régen miért született, és mi volt ennek a hitrendszernek (gondolatnak/belső meggyőződésnek) a küldetése. És itt most apró dolgokra gondoljunk! Ezek mérhetetlen egyszerű folyamatok, melyek egymásra rakódva okoznak nehézséget, elváltozást.

Hogy hangzik mindez egy konkrét példán keresztül?

„Amióta elhagyott a kedvesem, nem tudok aludni.” – például. Alapvetően azt gondolnánk, hogy idővel elmúlik, de ez esetben ez egyre inkább mélyül. Nincs megoldás, feloldás. Ahogy dolgozunk, rálátunk, hogy ez már sokadik alkalom, amikor a „beteljesülés” előtt elhagynak. Kiderül, hogy ez egy minta. Én pedig tudatlanul, akaratlanul követem ezt a mintát. A probléma gyökere ez esetben ott van, hogy családi szinten sokszor megtapasztaltuk már a be nem teljesülés állapotát és tudat alatt annak feloldására törekedve folyamatosan létrehozunk vesztes’ helyzeteket. Viszont a valós megoldáshoz nincs igazi eszközünk. Ezért jött el ez a helyzet is. A gyökere teljesen máshol van a problémának, mint az a fizikai szinten látszik. Hanem egy olyan térben, ami eddig nem volt elérhető.

Kiknek lehet ez a technika tényleges „mankó”?

Maga a technika mindenki számára elérhető, megtanulható. De leginkább azoknak ajánlom, akik valódi haladást akarnak! Akik el merik szánni magukat, hogy olyan válaszokat kapnak, amire nem biztos, hogy számítanak. Legyen az akár egészséges, bőséggel teli, szerelemben élő ember is. Ez egy olyan helyzet, ahol nem a füleddel fogsz hallani, és nem a szemeddel látni. Sokkal inkább olyan szituáció, ahol, mint egy „harcművész” egész testeddel érzékelni fogsz. Megérzed, meglátod, meghallod, de nem mindig onnan, ahonnan számítanál rá.

Vannak tipikus élethelyzetek, amelyekben hozzád fordulnak?

Szinte mindennel találkoztam már. Volt, aki béremelést szeretett volna a munkatársainak, volt, hogy rákos beteg keresett fel, és volt, hogy csalódott szerelmessel, önbizalom hiányossal, fóbiáktól szenvedővel, elveszettel, haldoklóval, letaszítottal, szexhiányossal, vagy éppen fájdalomban fetrengővel, megoldhatatlan helyzetben lévővel találkoztam.

Hogyan fogjunk neki? Hol és hogyan keressünk konzulenst?

Nézheted a neten, kereshetsz a regisztrált tanárok és konzulensek között….de ez akkor is számodra már egy kapu. Önmagad megtapasztalásának, útjának pillanata. Javasolt persze megnézni, hogy ki hozta hazánkba a technikát, kinek van nagyobb közössége, sok tanítványa. Konzulensi szinten vannak olyanok, akik adott témára vannak szakosodva. Célszerű elsőre rájuk keresni! Illetve előtte mindenképp kérjünk referenciát. Legjobb megoldás az ajánlás lehet, de egyébként szerintem mindenki jó, nincs különbség. A különbség bennünk van, és biztos vagyok benne, hogy aki egy adott személy „terébe kerül”, az okkal került oda. Aki megtetszik, megtalál, az okkal kapcsolódik ahhoz az úthoz, mely neked a saját folyamatod. Egyébként részemről javaslom első lépésnek az egyéni konzultációt. Itt megtapasztalható az eszköz, és lehet, hogy egyből meg is találod a számodra testhezálló konzulenst is. De javaslom, hogy próbálkozz! Tapasztalj! 

Hogyan épül fel egy konzultáció?

Megkeresed a legmegfelelőbb konzulenst, egyeztetsz, elmész, tapasztalsz, és ha látod, hogy mennyire áll közel hozzád az eszköz, mennyire tudsz vele hatékonyan, és leginkább önmagadra fókuszálva haladni, akkor akár meg is tanulhatod. Pillanatok alatt elsajátítod, meglátod! A konzultációk nagyon gyorsak, mert maga az eszköz is az. Számolni általában egy órával számolj. Én arra szoktam törekedni, hogy amint végeztünk, te érezd a 3D-ben a változást, lehetőleg ott, helyben. De azt is szoktuk mondani, hogy egy konzultáció után ’ne válj el és ne házasodj meg még 72órával, azaz markáns döntést még ne hozz, mert a belső, érzelmi folyamat még folyik. De amint gyakorlottá válsz ebben a térben, akkor már ez is megváltozik… Mint egy program, „letöltünk” olyan érzéseket, melyeket esetleg nem tapasztaltál még és igény szerint törlünk olyanokat, melyek már csak gátolnak a haladásban. Mondanám, hogy letisztítjuk Neked a teret a tisztánlátáshoz, haladáshoz. Egy ilyen alkalmon a konzulens nem többet tesz, mint tanúsít. Tanúsítja, hogy adott „program” letöltődött-e vagy sem. Mert ezek is programok, érzelmi programok. A munkát te végzed, te irányítasz, és te is „zsebeled be” az eredményt!

Ha kíváncsi vagy, én milyen úton indultam el, és szeretnél többet megtudni a thétáról, kattints ide!