2017. március 20. | Kránicz Dorottya

Amikor kinyílnak az osztálytermek

Mit keres egy festő az osztályteremben, és mit tud mondani a pedagógusnak a tanításról? Egy speciális oktatási projekt szerint nagyon is sokat. A Kreatív Partnerség program nem művészpalántákat nevel, hanem egyszerűen talpraesett, önálló gondolkodású gyerekeket, akik remélhetőleg a munkaerőpiacon is jobban helyt állnak majd.

Egy budapesti általános iskolában a gyerekeknek azt kell megtippelniük, körülbelül milyen széles lehet a terem, amiben ülnek. A 7 centitől 3 kilométerig terjedő skáláról – ahol a terem szélessége nagyjából 5-6 méternél lehet – minden létező válasz elhangzik, még azoktól is, akik egyébként hibátlanul töltötték ki a munkafüzet mértékegységekre kérdező feladatait. Ilyen esetekről tudna beszámolni a magyarországi pedagógusok nagy része (igen, még a budai elitiskolákból is) és ezt bizonyították a közelmúlt sokkoló PISA-eredményei is. A háromévente, 72 országban elvégzett PISA-teszt matekból, szövegértésből és természettudományokból méri a 15 éves diákokat, elsősorban kompetenciaalapú feladatok segítségével, a megszerzett tudásuk gyakorlati alkalmazását tesztelve. Az OECD által 2016-ban publikált adatok drámai zuhanást mutattak a magyar diákok eredményei esetében: míg a hároméves időszakban az OECD-országok átlagosan csupán 1 pontot rontottak a korábbi eredményekhez képest, addig a magyar diákok az előző felméréshez viszonyítva természettudományokból 17, szövegértésből pedig 18 ponttal írtak rosszabbat.

A közoktatás számos problémája mellett ennek egyik oka Magyarország hagyományos oktatási modellje, ami a pedagógust középpontba helyező frontális tanítással az elméleti tudás megszerzésére koncentrál, anélkül, hogy kellő hangsúlyt fektetne annak gyakorlatba ültetésére. Ezért lehetséges, hogy a gyerek hiába oldja meg a tankönyvi területszámítást, arról már fogalma sincs, hogyan fogjon hozzá az előtte álló asztal lefedéséhez szükséges terítő méreteinek kiszámolásához.

Kerettanterv kreatívan

A feladat tehát ezúttal komplexebb a szokásosnál: nem csak egy bizonyos tudásanyagot kell a gyerekek fejébe verni, arra is meg kell tanítani őket, hogy hogyan használhatják azt önállóan és rugalmasan a hétköznapi helyzetekben. A Kreatív Partnerség Magyarország program a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ gondozásában működik már negyedik éve, lényege, hogy művészek bevonásával, egy speciális képzés segítségével kreatív szemléletmódot adjanak át a pedagógusoknak, akik a módszertant adaptálva aztán újszerű pedagógiai fogásokkal motiválhatják a gyerekeket. A többlépcsős program kiindulási pontja egy speciális tréning, ahol kreatív szakembereket (festőket, szobrászokat, zenészeket) képeznek, hogy egyedi látásmódjukkal és az elsajátított módszertannal frissítsék a hagyományos oktatást. Németh Szilvia, a program vezetője szerint ez elsősorban azért jó, mert kicsit kizökkentheti a pedagógusokat a rutinból és képes lehet új szemszöget hozni az oktatásba, ami adott esetben hatékonyabb megoldásokat is kínálhat: „Az általunk képzett művészek alapvetően nem pedagógusok, így nem is pedagógiai megoldásokat keresnek egy-egy oktatási problémára, hanem friss szemszögből, kreatív módszerekkel tudják motiválni a gyerekeket és bővíteni a tanárok pedagógiai eszköztárát.”

Az iskolák mindig maguktól, az igazgatón keresztül – ideális esetben az egész tantestület egyetértésében – jelentkeznek a programra, rendszerint valamilyen megoldásra váró problémával. „Többnyire nehezen kezelhető tanulói csoportokat kapunk – meséli mosolyogva Szilvia. – A legelső évben például egy olyan hatodikos osztállyal dolgoztunk, akik már az iskolaudvar melletti melléképületben tanultak, mert a pedagógusok úgy érezték, nem tudják kezelni, ha a gyerekek a főépületben maradnak. A velük dolgozó művészek hamar rájöttek, hogy a diákokat nagyon zavarja, hogy nem bíznak bennük, nem ruházzák fel őket felelősséggel, ezért rájuk bízták az elsősök akadályversenyének megszervezését. Elindult egy folyamat, egy év alatt kiépült a kölcsönös bizalom, ami a közösségen és az osztály eredményein is szépen látszódott, és a következő évre már ők is a főépületben voltak.”

A művészek képzése után a pedagógusok tréningje következik: a tanárok megtanulnak együttműködni a kijelölt művészekkel, megtanulják kiértékelni, majd önállóan is megvalósítani a foglalkozásokat. Szilvia persze elismeri, hogy ez kezdetben nem könnyű, és plusz időt és energiát is igényel a pedagógusok részéről, de szerinte megéri befektetni, hiszen az új szemléletmód felvételével később sokkal könnyebben motiválhatják a gyerekeket, és a tanulási eredményeik is javulnak.

Kreatívnak lenni, de miből?

Kérdés persze, hogy mennyire lehet ezt lenyomni a tanárok torkán, miközben a magyar pedagógusok helyzetének sokat használt sajtószimbóluma a tanárok saját pénzén vásárolt kréta lett, és az ellentmondásos pedagógus-életpályamodell felállításával valószínűleg minden oktatásban dolgozó hátán feláll a szőr a „továbbképzéshez” távolról is kapcsolódó programok hallatán. Az alapvető problémákon túl (és épp azok miatt) a magyar oktatásban domináló körbehibáztatás az egyik legelemibb oka a közoktatásban résztvevők motiválatlanságának – beleértve a pedagógusokat, a diákokat, de még a szülőket is. Az iskola és a szülők között gyakran nincs kommunikáció, pedig Szilvia szerint elengedhetetlen lenne, hogy a pedagógusok egymás és a szülők felé is nyissanak, kialakulhasson egy együttműködő, problémamegoldó diskurzus.

A program vezetője a másik legsúlyosabb problémát a hazai pedagógusképzésben látja: szerinte, ha a tanárképzés nyitottabb lenne az új módszerekre, és beemelné azokat a gyakorlatba, nem lenne szükség rá, hogy az ilyen törekvések kívülről érkezzenek az iskolákba. „A magyar pedagógiai gyakorlat még mindig nagyon tanárközpontú: a tanár a tudás kizárólagos forrása, őt lehet kérdezni, ha valaki egyáltalán veszi a fáradtságot. A mi értelmezésünkben a tanár sokkal inkább egyfajta facilitátor, aki megadja a tanulás keretét, de – mivel mi nem tanításközpontú, hanem tanulásközpontú oktatást végzünk – alapvetően azt szeretnénk, ha a gyerekek irányítanák a saját tanulásukat. Sajnos nehéz a pedagógusokat rászoktatni erre a szerepre, mivel nagyon másban szocializálódtak.”

A kréta-ügy kapcsán már feldobott másik alapvető gond az oktatás forráshiányossága, ami rögtön védőpajzs lehet a magyar pedagógusoknak bármilyen új módszertan beemelése ellen. Mikor, miből. Pedig ahogyan Szilvia is fogalmaz, egy ilyen program gazdaságos befektetés, hiszen a művészek megmutatják, hogy kevés eszközigényből, olcsón is nagyon jó oktatási segédeszközök készülhetnek. Persze azt nem várják a pedagógusoktól, hogy a szabadidejükben eszközöket fabrikáljanak – a projektben használt kellékek és közösen fejlesztett feladatok ott maradnak, továbbra is a rendelkezésükre állnak. Az eszközöknél különben is sokkal fontosabb a szemléletmód megváltoztatása: ez a projekt valódi, vagy legalábbis legfontosabb átadható „segédeszköze”. Ha a pedagógus a kreativitást, mint keretrendszert próbálja alkalmazni a feladatok kitalálásakor, a gyerekek számára sokkal érdekesebb, őket sokkal inkább lekötő feladatokat tud majd kitalálni. Így arról sincs szó, hogy ezek a „kreatív tanórák” a megtanítandó – egyébként finoman szólva is tetemes – tananyagra pluszként rakódnának rá: a kerettanterv által előírt anyag megtanítása maradt a cél, csak most nem úgy, hogy a monotonitástól megroppant pedagógus felolvassa a tankönyvi példát egy osztálynyi elcsigázott gyerek előtt. A kreatív oktatás a kíváncsiságra, a képzelőerőre, a kitartásra, a fegyelemre és az együttműködésre épít.

A szerteágazó problémák fatális félreértéshez vezető végeredménye mégis egy olyan helyzet, amiben a pedagógusok szkeptikusak az új módszerekkel szemben, hiába könnyítenék azok hosszútávon a munkájukat. Az előnyöket csak az tapasztalhatja, aki elég nyitott hozzá, hogy vállalkozzon egy ilyen programra.

Történelmi sakktábla és matekóra a Balatonon

De hogy néz ki a gyakorlatban a sokak fejében gyanúsan okkult hangzású „kreatív oktatás”? Valójában iszonyú egyszerűen: képzeljünk el egy átgondolt, játékos, szórakoztató tanórát, ahol a gyerekek felkelnek a padok mellől, kilépnek a tanteremből és a zsigeri ellenállást kiváltó munkafüzeti feladatok helyett (vagy mellett) színes eszközök segítségével tanulják meg az anyagot.

Szilvia szerint az egyik legfeltűnőbb pozitív változás a program után, hogy a pedagógusok elkezdik használni az iskola különböző tereit. Alapvető probléma, hogy a pedagógusok gyakorlatilag bezárkóznak a termekbe és olyan kézenfekvő lehetőségeket sem használnak ki, mint mondjuk az iskolai könyvtár: „Rengeteg lehetőség van körülöttünk, csak annyira megszoktuk, hogy kizárólag padokban ülve, osztálytermekben tanulunk, hogy már nem is látjuk őket – magyarázza Szilvia. – Az iskolai könyvtárakat például jó esetben is csak irodalomórákon használják, de egy felső tagozatos osztály, akikkel dolgoztunk, azt nézte meg matekóra keretein belül, hogy mennyi a valószínűsége, hogy minden ötödik könyv regény legyen. Az iskolaudvart is lehet kreatívan használni kerület, terület számítására vagy sebesség mérésére is.”

Ez még csak egy egyszerűbb példa, de a segítő művészek fantáziája olyan látványos megoldásokat szül, hogy bárkinek kedve támad beülni egy általános iskolai matekórára: „Egy osztályunkban például két festőművész és egy zenész dolgozott együtt két tanárral. Ők azt találták ki, hogy – mivel a gyerekek nagy része még nem nagyon járt távolabb az otthonától – az iskolaudvaron, közösen megépítik a Balatont, különböző állomásokkal és lehetőséggel, például napozóágyakkal, vízibicikli-bérlővel. Miközben a gyerekek dolgoztak, abszolút a tananyagot tanulták meg: a Balaton körül járó busz megépítéséhez a geometria alapjait használták fel, a buszjegyeken lévő számsor is úgy készült, hogy a napirenden lévő számításokat gyakorolták vele.” Egy másik iskolában a folyosó négyzethálós padlóját használták történelem órai társasjátékhoz, ahol a gyerekek élő bábukként tanultak játszva a keresztes-hadjáratokról vagy a céhrendszer működéséről. Az ilyen játékos tanulási módszerek nem csak azért szuperek, mert a gyerekek megmozdulhatnak, önállósodhatnak és uram bocsá’, még élvezhetik is az iskolát, hanem azért is, mert az alapvető anyagon túl még egy rakás fontos dolgot megtanulhatnak. A csoportmunkában való működés, a váratlan problémákra adott gyors reakció, az egyedi megoldások alkalmazása olyan tulajdonságok, amiket ma már minden második álláshirdetés alapvető elvárásként sorol. A munkaerőpiaci igényekre azonban nem készít fel az iskola, mondjuk azt Szilvia is elismeri, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat: „Nehéz helyzetben vannak a mai iskolák. Tréningeken mindig azt szoktuk mondani, hogy azoknak az állásoknak a 60 százaléka ma még nem is ismert, amire az iskola próbálja felkészíteni a gyerekeket. Nem tudják, milyen szakmákra, képességekre és kompetenciákra lesz szükség, viszont nem nevelik elég kreatívvá a gyerekeket ahhoz, hogy az iskolából kikerülve rugalmasan tudjanak reagálni.”

Látható(?) eredmények

Ha azt gondolnánk, az ilyen kreatív oktatási módszerek eredményessége természetszerűleg nem megragadható, nagyobbat nem is tévedhetnénk: a Kreatív Partnerség az OECD által szervezett Kreativitás és kritikai gondolkodás fejlesztése és mérése című nemzetközi projekt magyarországi képviselője, ezért most rendszeres és nagyon alapos mérésen keresztül figyelhetik a gyerekek attitűdváltozásait, kompetenciaeredményeit. „Alapvetően oktatáskutatással foglalkozunk, így a program eredményességét már a kezdetektől mérjük – egyébként is nagyon fontosnak tartjuk, hogy csak olyan programokat vezessünk és támogassunk, ami valóban mért eredményeket képes felmutatni. Az első félévben online kérdőívvel és fókuszcsoportos beszélgetéssel gyűjtöttük a tapasztalatokat, később kimondottan a matematikai teljesítmény változását mértük” – meséli Szilvia.

Eredmények pedig vannak: a programban résztvevő gyerekek sokkal jobban teljesítettek a PISA-csapat által összeállított teszteken, már mindössze egy év után is. A gond csak az, hogy ezeknek a megoldásoknak kívülről kell érkezniük, így az is teljesen esetleges, melyik intézménybe sikerül eljuttatni őket. Remélhetőleg hamarosan minél többe: a Kreatív Partnerség továbbra is folytatja a vállalkozó iskolák megsegítését, Szilvia titkos vágya, hogy az óvodákban is elindíthassák a projektet, szerinte ugyanis minél korábban kezdődik a kreatív szemléletmódú oktatás, annál eredményesebb lehet. Dolgoznak még közös projekten a Ludwig Múzeummal – itt ferencvárosi iskolákban, elismert művészek segítségével próbálják javítani a különböző hátterű gyerekek együttélését, és elérni, hogy a Ludwig Múzeum valódi közösségi térként működhessen a ferencvárosi gyerekek és szülők számára – de jövőbeli cél az intézményektől függetlenített képzés a kreatív oktatás iránt érdeklődő pedagógusok számára is, ami szintén egy borzasztóan fontos lépés lehetne az oktatás megújítása felé.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Riporter

Közösségi fotósprojekt indul bántalmazott nőknek bántalmazott nők

Közösségi fotósprojekt indul bántalmazott nőknek