Rengeteg amatőr és profi futó vág neki a maratoni távnak azzal a céllal, hogy legyőzzék saját magukat. Bebizonyítsák, kőkemény akarattal és jól megtervezett felkészüléssel le lehet futni ekkora távot. Egyre többen vannak azonban olyanok is, akik számára a maratoni futás többet jelent: minden egyes megtett kilométerrel pénzt gyűjtenek különböző, jó ügyet szolgáló alapítványok számára. Snow Andrea, a jótékonysági futás magyarországi megálmodója sikeres ingatlanszakértői múltjának kapcsolatrendszerére támaszkodva, kiterjedt nemzetközi baráti körét segítségül hívva eddig 60 millió forintot gyűjtött össze az általa létrehozott Csemete Alapítványnak. Ő indította el itthon a karitatív sportolók mozgalmát, a Team Heartot, példájukat ma már sokan követik.
Amikor bemutatkozol egy társaságban, ahol nem ismernek, mit mondasz, mi a foglalkozásod?
Most már annyit mondok csak, hogy jótékonysági futó vagyok. Magyarországon még furcsa ez, de külföldön egyáltalán nem. Általában megkérdezik, hogy mennyit futok. Igazából nem a mennyisége vagy időtartama számít, hanem az ügy, amiért futok. Ha angolból lefordítjuk magyarra a titulusomat, azt mondhatnám: jótékonysági futó nagykövet vagyok, de ez még furábban hangzik.
Mielőtt jótékonysági futó lettél, volt egy hétköznapi szakmád: sikeres ingatlanszakértőként dolgoztál.
A Skanska Magyarország Ingatlan Kft értékesítési és marketingigazgatója voltam. Több mint százezer négyzetméter irodaterületet adtam bérbe. A férjem jelenleg is az ingatlanszakmában dolgozik, anno egymás konkurensei voltunk. Amikor megszületett a kislányunk, abbahagytam ezt a munkát. Nem akartam többet a férjem riválisaként dolgozni, a család került az első helyre az életemben.
Hogy jött a futás?
Olyan családban nőttem föl, ahonnét jobb volt elfutni, mint hazafutni. Nem szerettem otthon lenni, ezért elkezdtem atletizálni. Az edzőim látták, hogy van kitartásom: ha nekem azt mondták, fussak, akkor elfutottam akár a világ végére is. Heti háromszor jártam edzésre, főleg mezei futóversenyeken vettem részt. Gyerekként mondhatjuk, ez felért egy maratonnal, 6- 8–10 kilométert futottunk terepen. 12 évesen részt vettünk egy versenyen Budapesten a Népstadionban, amikor a csapatunkból a gátfutók közül valaki lesérült, és nekem kellett beállni a helyére. Nem voltam gátfutó, de bíztak bennem. Sajnos nagyot estem, és mivel anyukám nem állt mellettem ekkor sem, úgy éreztem, nem nekem való a futás, és inkább abbahagytam. Más irányba indultam el. Nem voltam jó tanuló, úgy éltem, akár a többi kamasz. Az érettségi után ötször jelentkeztem Színművészeti Egyetemre, ezalatt a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára és a Divat Intézetbe jártam. A tanulmányaim befejezése után szerettem volna jól megtanulni angolul, ezért kimentem Belgiumba bébiszitternek. Ekkor sok minden megváltozott bennem. Egy fantasztikus családhoz kerültem, akikkel ma is tartjuk a kapcsolatot, ők lettek a lányom keresztszülei. Mikor hazajöttem, az ingatlanpiacon helyezkedtem el, és szép karriert csináltam ebben a szakmában.
A sokéves kihagyás után hogyan találtál vissza a futáshoz?
Belgiumból való hazatérésem után rendszeresen futottam itthon is. A honvágyamat ugyanis azzal gyógyítottam odakint, hogy újra felhúztam a futócipőt és futottam ameddig elláttam . 2009-ben egy szép tavaszi napon is elmentem futni az erdőbe és elestem. Ekkoriban költöztünk a Normafa közelébe, egy gyermekotthon közelében építettük fel a házunkat. Minden nap elfutottam az otthon előtt, láttam a kerítés mögött a gyerekeket, de fogalmam sem volt kik ők és miért vannak ott. Az esés egy intő jel volt a számomra. Pont ugyanott sérültem meg, mint 12 éves koromban. Hazamentem és leültem a számítógép elé, kiderítettem, hogy kik a gyerekek a szomszédban. Addig kutattam, míg megtaláltam a világ egyik legnagyobb maratonjának, a New York City maratonnak a honlapját is. Megtudtam, hogy nagyon sok pénzt lehet gyűjteni ezen a versenyen karitatív célokra a futással. Felhívtam a férjemet és elmondtam neki: futni voltam, elestem, benevezek a New York City maratonra, és létrehozok egy alapítványt a fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű, súlyosan és halmozottan sérült, szociális gondoskodásban élő gyerekek számára, akik a szomszédunkban élnek. A férjem csak annyit kérdezett: mekkorát estem. Először nem értette, mi történt velem.
Mennyit találkozol mostanában ezekkel a gyerekkel?
Amennyit csak tudok. Ha nem is megyek be hozzájuk minden nap, látom őket a kertben, a játszótéren. Ott futok el mellettük minden nap. Ők az én csemetéim, ezért is neveztük el az alapítványt Csemete Alapítványnak. Eddig 60 millió forintot gyűjtöttem össze nekik, ebből vettünk minibuszokat, ezekkel ki tudnak mozdulni az otthonból. Jelenleg 28 gyerek él ebben a XII. kerületi villaépületben, ami nem igazán felel meg az életvitelüknek, de több más otthont is támogatunk. Az lenne a cél, hogy olyan körülményeket teremtsünk az összes gyereknek, hogy akik képesek rá, önállóan is tudjanak mozogni. A lépcsőkön ne a gondozóknak kelljen lecipelni őket, a tolókocsijukkal ne botoljanak meg a küszöbökben. Jó lenne egy szép új központot építeni…
Ehhez hány maratont kell lefutnod?
Ennyi pénzt maratonokból sajnos nem lehet összegyűjteni. Futhatok én, ameddig élek, de abból nem jön össze egyhamar a pénz. Kellenek mások is, akik segítenek. A futással én csak a figyelmet tudom felhívni rájuk. Eddig 60 millió forintot futottam össze, ám ha mindenki, akinek beszéltem a csemetékről futott volna az ügyért, már állna a ház.
Hogyan működik a pénzgyűjtés a maratoni futásokon?
A New York City maratonra több mint 100 000 ember jelentkezik, lottórendszer szerint lehet csak bejutni. Ha nem húznak ki, akkor adománygyűjtéssel juthatsz be, de helyi alapítványnak kell gyűjtened. Nekem szerencsém volt, az első New York City maratonomon kihúzták a nevemet, de én mindenképp gyűjteni is akartam, méghozzá a Csemete Alapítványnak. Megkerestem a régi üzlettársaimat, tőlük kértem segítséget. Ismertek, megbíztak bennem, mellém álltak. Aztán jött a következő maraton, és újabb támogatókra volt szükség. A támogatói kört ma is folyamatosan szélesíteni kell, nem zaklathatom mindig ugyanazokat a barátokat a kérésemmel, hogy támogassanak egy nemes ügyet. Ha külföldön futok, mindig külföldi alapítványokat is segítek, de előfordult, hogy állatok számára gyűjtöttem adományt. Ilyenkor a külföldi ismerőseimet keresem fel. Jelenleg a brit szívalapítványnak, a British Heart Foundation -nek gyűjtök adományokat, mert június 25-én Angliában futom az 50. jubileumi félmaratonomat.
Egy évben hány maratont futsz?
Idén októberben futom a 11. maratonomat, összesen 20 000 km-t tettem meg jótékonysági célból az elmúlt 8 év alatt. Tavaly megcsípett egy skorpió, ezért ki kellett hagynom a futást. Nem tudom, hány maratonom lesz még. Nagyon szeretnék futni az északi sarkon, ha egyszer „snow”-nak hívnak, el kell jutnom oda is. És van még két másik maraton is, ahová szeretnék bekerülni: Petrában a sivatagban és Burmán is futni fogok. Ott is helyi szervezeteknek gyűjtök majd támogatókat.
A galériáért kattints a képre!
Fizikálisan hogy bírod a terhelést? Meddig lehet ezt csinálni?
Egy maratont nem tudsz csak izomból lefutni, minden fejben dől el. Odafigyelek a testemre és a jelzéseire. Tavaly például, amikor megcsípett egy skorpió, éppen a budapesti 70,3 Ironman -re készültem. Olaszországban nyaraltunk éppen, úgy gondoltam, hogy jót tesz még egy kis felkészülés,ezért mentünk el a hegyekbe extrém viszonyok között kerékpározni. A skorpiócsípést is egy jelnek fogtam fel: úgy látom, hogy nem kell még acélosabbnak lennem.
A lányod is fut?
Ő Hosszú Katinkánál úszik. Jövőre sportiskolában folytatja majd a tanulmányait.
Gondolom, látja az anyukája jó példáját.
A jó példa nagyon fontos. Olyan ember vagyok, aki nem beszél a terveiről, hanem megvalósítja azokat. A Csemete Alapítvány a lányomnak is sokat ad, az érzelmeire is hat. Megtanulja, hogy milyen jó adni, másoknak segíteni.
Saját magad számára nem keresel ezzel pénzt, a férjed a családfenntartó. Így közvetve ő is támogatja az alapítvány ügyét.
Igen, együtt hoztuk létre 2009-ben az alapítványt. A pénzt ő keresi meg, én viszont tényleg sok időt, energiát és pénzt költök az alapítványra. Nálunk mindenki önkéntes, nincsenek költségeink, alkalmazottaink. A maratonokra a regisztráció költségét, az utazást, a szállást a saját pénzünkből fizetjük. Ezek a mi nyaralásaink. Már megszokta a család, hogy mi ott nyaralunk, ahol a mama fut.
Lényegében most az a munkád, hogy másoknak adsz.
Én ezt nem munkának fogom fel, hanem életfeladatnak. Van bennem egyfajta hivatástudat is. Nekem az a fizetség, amit a gyerekektől kapok. A csillogás a szemükben, amikor meglátnak és tudják, hogy valahova megyünk. Attól látom szebbnek a világot, hogy megtaláltam ezeket a gyerekeket.
