2018. április 26. | Kránicz Dorottya

Kindertojás és bizalom: így készülnek az érettségire az alternatív iskolákban

Az állami iskolákban az érettségi-időszakot leginkább a stressz és az eredmény miatti szorongás határozza meg, de mi a helyzet a gyerekbarát légkörükről híres alternatív iskolákkal? Teljesíteni persze mindenhol egyformán kell, de nagyon nem mindegy, hogyan készülnek a diákok az érettségire.

Csend van, épp próbaérettségit írnak a diákok, mikor az AKG-ba (Alternatív Közgazdasági Gimnázium) érkezem. A folyosókon lézengő alsóbb évesek mutatják az utat a tanári felé, és miközben áthaladok a tetőtől-talpig színes dekorációkba burkolt épületen, nem tudok nem arra gondolni, hogy ez a hely mennyivel jobbnak tűnik az én régi gimimnél. Aztán még további két gimnáziumnál át kell élnem ezt az érzést, de erről majd később.

Közben az is eszembe jut, milyen jó, hogy én már túl vagyok az érettségin, bár valamiért még most is összeszorul a gyomrom, mikor egy ajtórésen keresztül meglátom a feladatlapok felett izzadó fehéringes diákokat. A testem automatikusan felidézi a feszítő stresszt, a nyomást, hogy most egy olyan feladat előtt állok, amelynek eredménye az egész hátralévő életemet meghatározza majd.

Az állami iskolákban az érettségi-időszak az elemi rettegés köré szerveződik, és a tizennyolc éves szervezet számára sokszor embertelen teljesítménykényszeren nem igazán könnyít a tanárok mindennapos riogatása sem. Az alternatív iskolákról sok mindent lehet hallani: a hagyományokhoz ragaszkodó szkeptikusok szerint a túlzott szabadság a tanulás rovására megy, ezzel szemben az ilyen iskolákba járó diákok többnyire nemcsak jobb közérzettel, de elég szép bizonyítványokkal is büszkélkedhetnek. És bár azt talán elhamarkodott lenne kijelenteni, hogy a jó jegyek a jó hangulatból születnek (persze ez sem kizárt), az elég biztosnak tűnik, hogy az alternatív iskolákban legalább egy kicsivel jobb élmény az érettségi.

Életre szóló készségek

Az AKG-ban a Waldorf-pedagógiából ismert epochális rendszer működik, vagyis változóan hol az egyik, hol a másik tárgyból van több órájuk a diákoknak, így projektszerűen tudnak feldolgozni egy-egy témát. Fontos adalék, hogy az AKG és a Waldorf nem állami iskolák, tehát nem köti őket a szigorú, a tananyagot óráról-órára megszabó állami kerettanterv. És akkor ott van még egy ezeknél sokkal kevésbé megfogható, de mégis mindennél lényegesebb különbség, amit kissé misztikusan nevezzünk mondjuk légkörnek.

A magyar nyelvet és irodalmat tanító Sík Eszter rögtön meg is erősíti ezt, mikor első mondataival sietve leszögezi, hogy az AKG-ban elsődleges, hogy a tanulásnak sikerélménye és öröme legyen. Magyarul, hogy a gyerek jól érezze magát. „Az iskolánk egyik fontos szlogenje, hogy a gyerek nem az életre készül, hanem él. Nem annyira a jövőre való felkészülést tartjuk fontosnak, inkább azt, hogy az iskolai élet ne legyen kudarcos. Épp ezért a legfőbb célunk, hogy a diákokat megtanítsuk tanulni. Mikor hetedikben bekerülnek hozzánk a gyerekek, az első nagy közös foglalkozás egy tanulásmódszertan kurzus – ezt egyébként most már digitálisan végzik. Itt megtanulhatják például a lényegkiemelést, a gyorsolvasást, a jegyzetelést és a vázlatírást. Később, mikor egy tantárgyblokk belép, ezt a saját óráira is lebontja, hiszen nyilvánvalóan más módszertant kíván meg például az irodalom és a matematika.”

Az ilyen – a hagyományos oktatási rendszerből gyakran kimaradó – készségek nemcsak az érettségin tesznek majd jó szolgálatot, de különösen hasznosak lesznek az egyetemen, meg tulajdonképpen az egész életünk során. Az érettségire való felkészülés második fontos lépését az AKG-ban az évvégi vizsgák jelentik. Ezt az iskola mindig játékosan bonyolítja le, kindertojások dobozkáiba rejtik a tantárgyakat, majd „csibénként” (ezek 10-12 diákból álló kis csoportok) húzzák ki a diákok azt, amelyikből vizsgázni kell, és ugyan az előkészítés még egészen szórakoztató, a vizsgákat már nagyon is komolyan veszik. A legfontosabb lépcső pedig a próbaérettségi, amikor a diákok már majdnem “élesben” tudják felmérni a tudásukat. Ez persze nem egyedülálló dolog, hasonlókat a legtöbb állami iskolában is szerveznek, az viszont már sokat elmond a különbségekről, hogy az AKG-ban a diákok kifejezetten kérik, hogy minél több tantárgyból biztosítsanak ilyen lehetőséget.

A végén már nekünk kellett azt mondanunk, hogy hiába gyerekek, egyszerűen nem fér bele több” – meséli Sík Eszter.

„Egyébként nálunk alapvetően nincs felelés, általában negyedévenként, félévenként tartunk nagy szóbeliket, amikor tételek alapján, délutáni időpontokban adnak számot tudásukról a diákok.”

Az előadói készségeket az éves projektek során is gyakorolhatják a gimnazisták, akiknek 20 percben kell prezentálniuk a teljes évfolyam, a szülők és a tanárok előtt. A 11. és 12. év aztán már az AKG-ban is sokkal inkább közelít az állami oktatáshoz: visszatérnek a 45 perces órák, a diákokat közép- és emeltszintű csoportokra bontják és az érettségi feladatsorok is előkerülnek.

Tehát mire eljön az érettségi ideje, az AKG-sok számára már nem lesz ismeretlen a szituáció. Tudják, hogyan fogjanak hozzá a tétel kidolgozásához és amennyire a vizsgadrukk engedi, összeszedetten és rutinosan beszélnek a bizottság előtt. Ez egyébként nemcsak a próbaérettségiknek, projekteknek és prezentációknak köszönhető, hanem az ambícióknak is, egy ideje ugyanis már szinte az összes diák előrehozott érettségit tesz. Sík Eszter azt mondja, a 60 főből álló évfolyamon csak egy olyan gyerek van, akinek még nincs előrehozott érettségije.

A töri próbaérettségi után Kata mesél a felkészülésről. Természetesen ő is izgul az „igazi” érettségi előtt, de úgy érzi, az AKG sokat segít a felkészülésben. „A próbaérettségi nemcsak az izguláson segít, de azt is felmérhetjük, hol tartunk éppen” – magyarázza Kata. Szerinte az AKG-ban az a legjobb, hogy olyan alapvető értékeket ad át, amik belülről ösztönzik a diákokat a tanulásra, így nem csak a külső nyomás hatására tanulnak. „Az AKG nem arról szól, hogy beleerőszakolnak minket szituációkba, inkább csak lehetőségeket ajánlanak fel. Onnantól már a te dolgod, hogy szeretnél-e élni velük. Rengeteg például a szakkör: én elsősegély szakköre járok négy éve, és annak ellenére, hogy folyamatosan vizsgáznom kell, ez az egyik kedvenc elfoglaltságom. A próbaérettségi is hasonló lehetőség, és magammal szúrnék ki, ha nem akarnék élni vele.”

Emberi viszonyok

A pesti Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnáziumban várni kell egy kicsit, hogy Vekerdy Dániel igazgató közelébe kerüljek: szünet van és hosszú sorokban állnak a diákok a tanári előtt, hogy megvitassák problémáikat a tanári karral. Mikor az első diáklány megszólítja Vekerdy Dánielt, még idegennek tűnik a fesztelenség, amit korábban sosem láttam olyan diák arcán, aki az igazgatójával beszél. A készséges válaszok és a barátságos mosolyok aztán mégis meggyőzőnek tűnnek, úgy látszik, itt nem ismerik azt a félelmet, amit az általános iskolai magyartanárom látványa váltott ki a belőlünk, mikor módszeresen nyálazott ujjbegyekkel és alig titkolt élvezettel lapozgatta a naplót. A Waldorban – akárcsak az AKG-ban – látszólag jókedvűek a diákok, és ami még fontosabb, szeretettel fordulnak tanáraik felé, akik aztán tisztelettel és türelemmel válaszolnak. „Próbáljuk csökkenteni a stresszt, amennyire lehetséges” – mesél a Waldorfos érettségi-időszakról az igazgató. Vekerdy Dániel ennek legjobb módját és egyben az iskola legnagyobb erejét egyébként épp a jó tanár-diák viszonyban látja, amiből elég meggyőző spontán demonstrációt jelentett az előző szünet. „Alapvető célunk, hogy a diákok olyan felnőttnek tekintsék a tanárt, akivel együtt lehet működni, és ne ellenséget lássanak benne, akit valahogy ki kell játszani” – teszi hozzá az igazgató.
A Waldorf egyébként 13 osztályos: 12. osztályig a Waldorf-kerettantervet követik, ami alapvetően nem az érettségire készít, viszont a 13. osztály már szinte kizárólag erről szól. Az iskola így igyekszik távol tartani az érettségi-stresszt, persze ha valaki már korán eldönti, hogy mondjuk orvosi egyetemre akar menni és sok pontot kell szereznie, annak már úgyis előbb beszivárog az életébe. „A 13. év előtt azért nem kifejezetten érettségire készítünk, mert úgy érezzük, hogy ennek életkorilag még nincs helye. A Waldorf tanterv úgy épül fel, hogy a tananyag mindig az életkorhoz, a diákok érettségi szintjéhez illeszkedjen. Ami ezáltal kimarad, de az érettségihez mégis szükséges, az átkerül 13. osztályba. Ugyanakkor sok más megmérettetést adunk a diákoknak, amiket sokkal fontosabbnak tartunk. Van például egy éves munka, ami leginkább egy diplomamunkára hasonlít, ezzel kapcsolatban mindig nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a már egyetemre járó volt diákjainktól, akiknek később is sokat segítenek az itt elsajátított készségek.”

A Waldorfban igyekeznek a pályorientációra is odafigyelni, beszélgetnek a diákokkal egyénileg vagy a szülők társaságában, hogy így terelgessék őket egy kicsit. A Waldorfos Dömötör az ELTE pszichológia szakára szeretne menni, amihez elég jó érettségi eredményekre lesz szüksége, de még a kemény koncentrációt követelő tanulás közben is sokat segít neki, hogy számíthat tanáraira: „Itt nagyon diákcentrikus oktatás folyik, közvetlen kapcsolat van a tanárokkal, ami idén hatványozottan a segítségünkre válik, mert így személyre szabott felkészülésben tudunk részesülni.” Dömötör azt mondja, a Waldorf nem arra épít, hogy szigorúan kötelezővé tegyen dolgokat, inkább arról van szó, hogy a tanárok „meg tudják úgy fogni a diákokat, hogy kedvvel álljanak a tanuláshoz”.

A jó légkör eredményéről az AKG-ba járó Dóra mond el egy szinte tanmesének beillő történetet: „Az én barátom a Fazekasba jár, ami hírhedt versenyistálló. Emlékszem, egyik nap beszélgettünk az érettségiről, és valahogy megjegyeztem, hogy végül is nem zavar a sok feladat, mert tulajdonképpen szeretek suliban lenni. Hát, én még nem láttam embert ennyire meglepődni…

Pedig szerintem nagyon fontos lenne felismerni azt, hogy senkit nem segít, ha gépesített helyzetben, egyedül kell tanulnia. Senki nem küzd egyedül az életben sem, mindig tudtunk együtt, csoportban, barátokkal dolgozni – ezt kell megtanulnunk.

„Neked könnyű”

A legerősebb előítélet az alternatív iskolákkal szemben, hogy a hagyományos rendszer alapköveinek számító felelés és tankönyvek hiányában a diákok láblógatva szórakozzák végig ezt a néhány évet. Pedig kihívások vannak, csak épp egészen másmilyenek. A lemezmozgások felmondása helyett projekteket kell végig vinni, építő vitákban kell részt venni és meg kell tanulni csoportban dolgozni. Vekerdy Dániel is megjegyzi, hogy bár sok érettségi elnök érkezik hozzájuk negatív prekoncepciókkal, a vizsgák után mindig kellemesen csalódnak, hogy élénken, okosan beszélő fiatalokkal szemben ülhettek.

„Velem már közölték, hogy nekem könnyű mert fizetik a jegyeimet. Sőt, mikor összefutottam egy általános iskolai osztálytársammal, teljesen lefagyott arccal kérdezte, hogy igaz-e, hogy nekem kötelező füveznem, mert ő ezt hallotta a tanáraitól… Nem, nem veszik meg a jegyeimet és nem kötelező füveznem. Viszont kell éves projekteket csinálnom, előadásokra készülnöm” – magyarázza az AKG-s Dóra.

Dömötör olyan töri felkészítőre jár, ahol többnyire államis diákokkal tanul együtt. Ő úgy látja, a hagyományos iskolarendszerben az érettségire való felkészülés és a mindennapos iskolai követelmények maximálisan leköti a diákok idejét, miközben a Waldorfban sokkal hasznosabban be lehet osztani az időt. Dömötör szerint egyébként a kortársak ma már inkább irigylik az alternatív iskolába járókat, a negatív sztereotípiákat az idősebb korosztály élteti. „Az idősebb korosztály tagjaitól gyakran hallom a sápítozást, hogy nálunk nincsenek tankönyvek és gyakorlatilag azt csinálunk, amit akarunk… Pedig ez nem igaz: nálunk is ugyanúgy hoznak a tanárok tankönyvi feladatokat, csak jobban ütemezett, személyre szabottabb oktatás keretei között oldjuk meg azokat.”

Ha valamiből tényleg „hátránya” származhat az alternatív iskolákba járóknak, az inkább a váltás lehet, ami a gimnázium után következik. Abban többnyire a nyilatkozó diákok és tanárok is egyetértettek, hogy ez az oktatási modell könnyen burokká válhat, amiből az egyetemek frontális rendszere rántja vissza a valóságba a csalódott diákokat.

Egyénre szabva

A Krisztina körúton álló Tandem Gimnázium egy kicsit eltér az előző két iskolától: ők alapvetően állami kerettantervet követnek, de a kis létszámú csoportokkal, speciális, gyerekközpontú hozzáállásukkal és oktatási módszereikkel mégis képesek egészen más hangulatot teremteni, mint amilyen az állami iskolákban uralkodik. Jó bizonyíték arra , hogy a kötelező anyagot is lehet teljesen más módon feldolgozni. A Tandem abban is különbözik, hogy több SNI-s (sajátos nevelési igényű) és BTMN-s (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség) gyereket is fogadnak, akiknél különösen fontos, hogy odafigyeljenek a speciális bánásmódra. Balogh Csaba Attila történelemtanár mesél például egy autista diákjáról, akit mindig kicsit „távolabbról állva feleltet”, ami azért fontos, hogy ne frusztrálja a gyereket a számára már tolakodó közelséggel. „Persze a szülőknek azért mindig elmondom, hogy az érettségin már nincs külön feladatsor SNI-s és nem SNI-s gyerekeknek, ezért ez mindenkitől egyforma felkészülést követel” – teszi hozzá a pedagógus. Azért Balogh Csaba azt is megjegyzi, az érettségiztető bizottságok elnökei figyelembe szokták venni, ha tudják, hogy egy diák valamiért problémás, például autista vagy figyelemzavaros. De a legfontosabb, hogy ők, a gimnáziumban tanító pedagógusok tényleg igazán belsőséges kapcsolatot ápolnak a diákokkal, az alig 10-20 fős osztályokban mindenkinek ismerik a személyes hátterét és figyelembe is veszik, ha valakinek nehezebb időszaka van.

Én amúgy sem vagyok az a naplólapozgatós típus, aki néz ki a szemüvege mögül, hogy rettegjenek a diákok

– magyarázza Balogh Csaba, amivel akaratlanul is újra felidézi bennem a magyar tanáromat, aki viszont pont ilyen volt. „Gyakran előre szólok, hogy ki fog felelni, hogy legyen alkalma rendesen felkészülni.”

Próbaérettségi egyébként itt is van, de a Tandemben figyelembe veszik, hogy sokan nem egyetemre, hanem valamilyen OKJ-s képzésre szeretnének tovább menni, ezért 12. osztályban már differenciálják a csoportokat és külön foglalkoznak azokkal, akik emelt szintű érettségit tesznek, mert mondjuk az orvosira készülnek, és azokkal, akik inkább csak szeretnének túlesni ezen az egészen. Mikor benézünk egy matematika órára, már ilyen kettébontott csoportot látunk, ahol a tanárnő finoman úgy fogalmaz egy csapat kamaszfiúra mutatva, hogy őket „nem érdekli annyira a matematika”. Az egyik srác vigyorogva megjegyzi, hogy inkább nem ért hozzá annyira. Elképzelhető, hogy neki nem lesz ötös matematika érettségije, de szemmel láthatólag még így az érettségi előtt két héttel is jókedvű és nem diónyira szűkült gyomorral ül egy matematika órán.
Miközben benézünk az órákra, idegenvezetőmnek, a drámapedagógiával és önismerettel foglalkozó Zurbó Péternek mindegyik gyerek olyan széles mosollyal integet, mintha a legjobb barátja nyitna be az osztályterembe és a tanár is pont ilyen lelkesen int vissza nekik. Az épületben külön kiállítótér és klubhelyiség van, az egyik kényelmes fotelben egy hidzsábot viselő szír kislány pihen, aki néhány percre kijött a teremből, mert nagyon megfájdult a feje. Mosolyogva mondja, hogy szereti az iskolát és a tanárait. És bármit is gondolunk tizennyolc évesen az érettségiről, ez az érzés sokkal tovább elkíséri majd, mint az az érettségi bizonyítvány.

 

(Fotók: Profimedia – Red Dot)

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

“Nem hagyhatom, hogy féljek” interjú

“Nem hagyhatom, hogy féljek”