Vagányan a vallásban – Kármán Marianna

2018. július 25. |

Már látványra is minden sztereotípiának ellentmondanak ezek a mélyen vallásos nők, akik hitük mellé alapos tudást is szereztek, hogy érvekkel szabadíthassák fel az egyház vagy a külvilág által szűkre szabott kereteket. Augusztusi számunk három megszólalója közül most ismerjétek meg dr. Kármán Mariannát.

Ha egy nyári zenei fesztiválon futunk vele össze, talán nem tűnik fel a figurája. Dr. Kármán Marianna azonban nemigen fordul meg ilyen helyeken. Budapesti mecsetekben, egyetemi előadókban, kulturális városi séták állomásain annál inkább, illetve a nagycsaládos élet jellemző helyszínein. Marianna ugyanis háromgyerekes édesanya, és férjével együtt gyakorló muszlim. Számos izgalmas munkát végez: sétavezető, irodalmár, kulturális programokat szervez a Magyar Afrika Társaságnál és előadásokat tart az iszlámról, ahol csak lehet.

Ellenképe sok sztereotípiának, például az otthon melegét őrző muszlim családanyáénak – bár ő ezt kifejezetten sajnálja. „Az iszlám sok lehetőséget ad a nőknek. A férj biztosítja, hogy a nő otthon lehessen a gyerekeivel, tanuljon, és ha a gyerekek nagyobbak, és szeretne, elmehessen dolgozni. A pénz, amit megkeres, az övé. Európában ezt lehetetlen megvalósítani, mert mára a férfiak fele pénzt keresnek, a nőknek kell hozzátenni a másik felét” – mondja Marianna, aki mióta felnőtt, három-négy munkahely között röpköd. A muszlim nők legfőbb ismertetőjelét, a kendőt sem látjuk a fején, ennek legfőbb oka a sok bántás, amely a ruhadarab miatt Magyarországon érte. „Volt, hogy nagy pocakkal sétáltam a Kökin és elém köptek, más keresztet vetett rám” – idézi fel Marianna, aki a menekültválság óta elmérgesedett közhangulatban már nem hordja a ruhadarabot.

Sok dologban viszont próbálja szigorúan tartani vallása előírásait: nem eszik disznóhúst, nyáron is hosszú pólóban, nadrágban lép ki az utcára, és igyekszik betartani a napi ötszöri imát. Azt mondja, mégsem csak ezek vallásának igazi megélései, hanem a pozitív gondolkodásmódja. Nagyon elfogadó mindenkivel, sokszor erre a muszlimoknak saját vallásukon belül van leginkább szüksége, mivel komoly ellentétek lehetnek az egyes ágazatok követői között.

Ezért is hozott létre korábban barátnőjével egy muszlim iskolát, ahol a különböző iszlám irányzatokhoz tartozó nőket hozták közös nevezőre. Amilyen fórumon csak lehet, szívesen beszél a vallásáról, amelynek előbb ismerte meg a forrását, a Koránt (eredeti nyelven), mint a gyakorlati megvalósulását. Ez utóbbi azonban szükséges volt a „megtéréséhez” – ami számára nem hitbeli, hanem vallásbeli fordulat volt. Marianna ugyanis hívő, amióta az eszét tudja. Katolikus gyökerekkel rendelkező családba született, gyerekkora meghatározó helyszíne volt a templom, ahová ministrálni is járt.

Az éles eszű lánynak sok bizonytalansága volt a vallásával kapcsolatban, ezeket egyszer össze is írta a papjának, és azt a nem túl kielégítő választ kapta mindenre: Isten szeret téged. Ebben az egyben már akkor is biztos volt, így maga indult a válaszok nyomába.

Sokat olvasott a különböző vallásokról és kiskora óta izgatta Afrika, ezért végül az arab szakon kötött ki – később afrikai irodalom- és kultúratudományból doktorált. Kuvaitban tanult két évet, ott vette fel a vallást, amely nagyon egyszerű és meghitt gesztus formájában történik: valakinek ki kell mondani a tanulságtételt: „Tanúsítom azt, hogy nincs más isten, csak az egy igaz Isten, és Mohamed az ő prófétája.” A kollégiumban hamar híre ment a fordulatnak, a lányok zajosan ünnepelték, ami zavarba ejtette Mariannt: „Nekem ez perszonális dolog, nem közösségi.”

Itthon nem igazán fontos számára a közösségbe járás, ennek egyik oka a munkája, ahol folyamatosan emberekkel foglalkozik, a másik, hogy egy-egy közösség nagyon kizárólagossá teszi a hozzájuk tartozást. A családban már inkább megélik a vallást, nem sokkal őutána a férje is muszlim lett, „míg engem a vallás spiritualitása fogott meg, őt a racionalitása” – mondja Marianna, aki sosem érezte, hogy őt vagy a családját megkülönböztetés érte volna életük jellemző helyszínein.

Szerző: Kertész Anna

Fotó: Dombóvári Judit

Illusztráció: Csordás Levente

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter