Abeer Nehme a Szent Isvtán Bazilikában

2016. június 11. |

Az ortodox Pünkösd alkalmából június 19-én 20 órakor a Szent Efrém Férfikar a világhírű libanoni énekesnővel, Abeer Nehmével ad koncertet a Szent István Bazilikában. Az Orientale lumen – Kelet világossága sorozat utolsó eseményén, melyen Szokolay Dongó Balázs is fellép, egyházi művek és népdalok egyaránt felcsendülnek majd. Ebből az alkalomból beszélgettünk a gyönyörű libanoni énekesnővel.

Abeer Nehme a fiatal közel-keleti énekes generáció egyik legkiemelkedőbb tagja. A 35 éves Abeer roppant sokoldalú, énekesi pályája mellett zeneszerző, zenetudósként is kutat, sőt, dokumentumfilm-sorozatot is forgatott a világ számos részén Indiától Afrikán át Magyarországig. Először 2014-ben járt hazánkban a Szent Efrém Férfikar meghívására. Művészi éneke és elragadó személyisége nemcsak a férfikart nyűgözte le, hanem a közönségtől is olyan visszajelzéseket kaptak, hogy újra szeretnék őt hallani. Ezért döntött úgy Bubnó Tamás, a Férfikar alapítója és művészeti vezetője, hogy az idei pünkösdi koncertre közkívánatra ismét elhívja a gyönyörű libanoni énekesnőt.

Mi az első gyerekkori emléked arról, hogy énekeltél?

Én mindig énekeltem, már akkor is, amire nem is emlékszem. Az éneklés kislánykorom óta, mindig az életem, a létezésem része volt. Zenekedvelő családban nőttem fel, apámnak csodálatos hangja volt, és mindig nagy súlyt fektetett arra, hogy jó zenét tanítson nekünk, a fivéreimnek, nővéreimnek és nekem. Minden nap volt házi feladatom, amit be kellett mutatni apámnak, felmentünk a házunk tetejére, és ott kellett hangosan és tisztán énekelnem neki. Gyerekkorunkban apám mindig ellenőrizte, hogy milyen zenét hallgatunk, amikor már rádiónk is volt, ő választotta ki, hogy melyik FM adót hallgassuk. A Közel-Kelet olyan zenei óriásait hallgattuk, mint Asmahan, Fairuz, Sabah, Wadih Al Safi, Mohammad Abdel Wahab, Farid Al Atrash és még sok-sok más előadót.

Van-e olyan mérföldkő az életedben, amihez köthető az elhatározás, hogy énekesnő szeretnél lenni?

Inkább azt mondanám, hogy számomra ez sors vagy végzet… Elhivatottság. Énekesnek születtem. A zene a ház, amelyben lakom. A zene a levegő, amit belélegzek, a társam, a szenvedélyem… Ameddig csak vissza tudok gondolni, mindig azt éreztem, hogy az éneklésre, a színpadra vagyok teremtve. Ez az életre szóló hivatásom. Valóban nem tudnék más lenni, csak énekes. Isten sokszínű, hajlékony hanggal áldott meg, és én ezt az ajándékot bölcs körültekintéssel használtam, és használom ma is. A zene minden álmomat túlszárnyalva vitt el szerte a világba, mindenütt a népek ősi zenéjét kutattam, amint azt az Ethnopholia című dokumentum jellegű lemezem bemutatja. Mindenhová elmentem, és sok-sok néppel énekeltem együtt, sok-sok dialektusban, sok nyelven, sok-sok országban. Ma már több mint 25 nyelven énekelek. Az éneklés az életem és a hivatásom – és mindig az is marad.

Feleség vagy és anya. Hogyan találod meg az egyensúlyt család és hivatás között?

Igen, a 4 éves Yara édesanyja vagyok. A családom jelenti számomra a fényt a borús napokon. De az a tény, hogy teljes munkaidőben működő énekes vagyok, és rengeteget utazom, amellett zeneelmélettel és –kutatással is foglalkozom – nos, ennek megvannak az előnyei és hátrányai is. Amikor utazom a világban, és a zenei örökség feltárásán dolgozom, bizony 2-3 hétig is távol vagyok Libanontól. Ez alatt Yara mindig ott motoszkál a gondolataimban, minden nap beszélek vele. Ha turnén vagyok, a férjem és Yara velem utaznak. Nemrég Párizsban volt koncertem, Yara ott volt végig, és a közönséggel együtt tapsolt nekem. Tavaly Budapestre is velem jött, amikor a Szent Efrém Férfi Kórus kíséretével az Orientale Lument énekeltem. Segítőkész családom van, akik mindenben támogatnak, és gondjaikra bízhatom Yarát, amíg távol vagyok. Ez nagy áldás. Egyensúlyt teremteni a személyes élet és a szakmai karrier között mindig is nagyon nehéz volt, bármilyen foglalkozásról is legyen szó – és különösen nehéz egy nő és egy anya esetében. De hála Istennek, én ezt meg tudom oldani, és Yara egészséges és boldog, és így én is boldog vagyok.

Melyek azok az értékek, amelyeket tovább akarsz adni, meg akarsz tanítani a lányodnak?

Azt mondom majd neki, hogy mindig kövesse az álmait, és ha meglesz benne az akarat, akkor megtalálja a módot is, és ha majd tudja, hogy hogyan akarja a tehetségét – bármi legyen az – kamatoztatni, akkor semmi sem akadályozhatja meg a célja elérésében. Elmondom neki, hogy legyen türelmes, az élet nem könnyű teher a vállunkon; elmondom neki, hogy mindig Istent kövesse, mindig legyen hite, és mindig gondoljon arra, hogy semmi sem történik ok nélkül. Azt mondom majd neki, hogy szeresse és becsülje a körülötte lévő embereket… Ragaszkodjon a barátaihoz, legyen becsületes és mindig kedves. Megtanítom arra, hogy az igazi gazdagságot nem a pénz jelenti, hanem a jó tulajdonságaink, és az emberek, akiket szeretünk. Ez az, ami igazán gazdaggá tesz minket. Azt tanácsolom majd neki, hogy vegye ki a részét az élet örömeiből, hogy mindig az élet ritmusára táncoljon, szeresse a zenét, és hagyja, hogy a zene uralja az életünket. Ezek az én tanácsaim a kislányomnak, és mindenki másnak is.

Milyennek ítéled meg a nők helyzetét a libanoni társadalomban?

A nők jogi és a társadalmi helyzete Libanonban jórészt megegyezik a világ többi részében fennálló helyzettel, ugyanakkor elmondható, hogy Libanonban a nők sokkal szabadabban élnek, mint az arab világ többi részében: nők betölthetnek akár vezérigazgatói, döntéshozói pozíciót is. Libanonban elfogadottabb az, ha egy nő tartja el a családját. Azonban az is igaz, hogy Libanon bizonyos területein a nők jogait még mindig nem tartják tiszteletben, a nemek közötti egyenlőtlenség Libanonban pontosan olyan mértékben létezik, mint más országokban. A libanoni nőknek még mindig nem engedélyezett, hogy libanoni nemzetiségüket a gyerekeik örököljék, ez csak libanoni férfiaknak engedélyezett. Természetesen számos civil szervezet és kormányzati intézmény dolgozik ezen a témán, és sok más feladaton a nők üldöztetésének megszűntetése érdekében. Nekem személy szerint abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy kölcsönözhettem a hangomat az ENSZ Nemek Közötti Egyenlőség és a Nők Szerepének Erősítése elnevezésű szervezeti egységének, amit röviden UN Women (ENSZ Nőszervezete) néven említenek. Közreműködtem a One Woman című dalban, amely az ENSZ-nek a női egyenjogúságról szóló dala.

Az európaiak mindig kérdezik, tudni szeretnék, hogy milyen helyzetben vannak a tehetséges, sikeres nők az arab világban? Mi a te üzeneted?

A tehetséges nők helyzete az arab világban bizony nehéz. Különösen ilyen nehéz időkben, amikor körülöttünk háború dúl. A háború mindig megsebzi, tönkreteszi a művészetet. A nők helyzete nehéz mindenütt a világban, nemcsak a Közel-Keleten vagy háborús körülmények között. Ez mindig így volt. Sikeres karriert építeni a mi régiónkban, különösen a jelenlegi körülmények között, sok-sok erőfeszítést és munkát igényel. És ez még nehezebb, ha történetesen nő vagy. És a legnehezebb, ha klasszikus zenét előadó énekesnő vagy, aki kizárólag színházban és operaházban lép fel, és nem étteremben vagy bárban énekel. Mégis meggyőződésem, hogy mindent lehet, csak akarni kell, és a pozitív hozzáállás bárkit a legmagasabb csúcsra repíthet.

Milyen érzés kereszténynek lenni a Közel-Keleten?

A Közel-Kelet a kereszténység bölcsője, és mindig így is kell gondolnunk rá; Krisztus Palesztinában született, és járt Libanon, Egyiptom, Szíria földjén is… A kereszténység a mi közel-keleti kultúránk egyik fő pillére. Kereszténynek lenni, az egyházhoz tartozni azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk életben maradni és együtt élni más vallású emberekkel, akiket mindig a testvéreinknek tekintünk. Libanonban 19 vallás és szekta létezik, és természetesen előfordulnak összeütközések e vallások között, de a libanoniak megtanulták és hozzászoktak ahhoz, hogy együtt éljünk. A sokféleség itt meghatározó jellegzetesség, ez az, ami egyedivé, különlegessé és erőssé tesz minket, minden ellenkező vélemény ellenére.

Bizonyára van véleményed a napjainkban kialakult menekültválságról. Említenél néhány szempontot?

Ez a körülöttünk kibontakozó válság, amely évekkel ezelőtt Irakban kezdődött, és mára Szíriát is elérte, olyan kérdés, amire én személy szerint nem is tudom, mit mondjak. Óriási a fájdalom, amit mi a Közel-Keleten megélünk – azon a Közel-Keleten, amely a kultúra bölcsője volt, ahonnan csodálatos gondolkodók és filozófusok származtak, akik egyaránt formálták a Kelet és a Nyugat jövőjét. Ami Szíriában történik, nagyon fájdalmas nekem, mint ahogyan fáj minden embernek, legyen közel vagy távol. Tudom, hogy mi valamennyien összefoghatunk a menekültek befogadása érdekében. Tudom, hogy európai országok nagylelkűen megnyitották kapuikat sok szíriai család előtt, a különbözőségük, más élet-felfogásuk ellenére. Minden országnak, amelyik befogadta ezeket a hajléktalan háborús menekülteket, nagy-nagy köszönet jár, de én személy szerint azt gondolom, hogy mind e fájdalom, éhezés és hajléktalanság végleges megszüntetéséhez az egyetlen kulcs a világ vezetőpolitikusainak és országainak a kezében van, hogy olyan politikai és humanitárius megoldást találjanak, amely lehetővé teszi Szíria helyzetének helyreállítását úgy, hogy ez az ország újra saját népének hazája lehessen. Mert nincs a világon olyan hely, amely pótolhatná az otthont.

Libanon egykor francia gyarmat volt. Érezhető-e a francia kultúra hatása ma is?

Igen, a francia mandátum Libanonban 1920-tól 1943-ig, a függetlenség elnyeréséig állt fenn. Két évtized természetesen elég ahhoz, hogy bármely nemzet elsajátítsa egy másik nemzet kultúráját. Libanonban ma is érezhető a francia kultúra hatása, a diákok és iskolák többsége a francia mintát követi, az oktatás francia nyelvű, még az egyetemek is franciaországi egyetemekkel működnek együtt. A mi hivatalos érettségi bizonyítványunkat, ha a diák ezt kéri, egyenértékűnek fogadják el a franciával. A francia zene, különösen a francia klasszikus- és pop-zene szintén nagyon népszerű Libanonban, a lakosság széles körében. Minden libanoni ismeri Edith Piafot, hallgatja Yann Tiersent, és betéve tudja az Amélie csodálatos élete és sok más film, énekes és zeneszerző műveit.

Június 19-én ismét együtt énekelsz a Szent Efrém Férfikarral a Szent István Bazilikában. Milyen zenei inspirációt jelentett a kórus a számodra?

Minden kórus, minden muzsikus, akivel csak összehoz a sors, inspirál engem, és inspirációt jelent a zenei munkám számára is. A Szent Efrém Férfikar mindig is a legnagyobb inspiráció volt és maradt a számomra a szakrális zene területén. Az, hogy velük énekelhettem tavaly, nagyszerű lehetőséget kínált számomra, hogy a színpadon, magyar nyelven is megszólaltathassam a zenét, és így is kifejezhessem magam. Boldogan jövök újra Budapestre a meghívásukra. Június 19-én ősi keresztény zenéket – arámi, grúz, kopt, örmény, szláv, szír, bizánci, krétai imák szövegeire – játszunk majd együtt, de hallhatók lesznek magyar és szárd altatódalok is. Szokolay Dongó Balázs is csatlakozik hozzánk fúvós hangszereivel, a koncert végén pedig természetesen – most már hagyomány – a közönség is énekel majd!

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Digitális világzenei élményözön dalinda

Digitális világzenei élményözön