Kevés a női mosdó a londoni West Endben

2019. január 05.
A londoni West End színház mosdójában csupán 1 vécé jut 38 nőre, ami nem egyszerűen a vizelésről, hanem a női szükségletekről és azok figyelmen kívül hagyásáról szól.

Ha egy átlagos előadás szünetében minden nő szeretné használni a mosdót a West Endben, összesen 1 óráig tartó szünetre volna szükség. A szünetek ezzel szemben rendszerint csak 20 percig tartanak, miközben 38 nő jut egyetlen vécére. Ezeket az adatokat a brit The Stage folyóirat 42 színházat bevonó kutatása összegezte, hangsúlyozva, hogy 40 százalékkal kevesebb a szükséges mosdók száma az előírtnál.

A probléma elsőre talán banálisnak tűnhet, – persze valószínűleg nem a nőknek, akik szembesültek már a túl kevés mosdó okozta kellemetlenségekkel – de valójában nagyon fontos lenne odafigyelni a nők szükségleteire. Ezek a szituációk különösen akkor válhatnak kritikussá, ha valak például terhes, menstruál vagy egyéb egészségügyi okokból lenne szüksége a mosdóhasználatra.

A Guardian már korábban is megírta, hogy a női vécék előtt kígyózó sorok általános problémának számítanak: felmérések szerint a nők 59 százaléka vallotta, hogy kellett már hosszasan sorba állniuk a mosdóhasználatért, azt pedig senki sem veszi figyelembe, hogy míg a férfiak átlagosan 40, addig a nők 90 másodpercet töltenek a vécéfülkékben. A nőknek gyakran többet kell bajlódniuk az öltözködéssel, vagy gyermeküket is magukkal kell vinniük, a nyilvános mosdók kialakításakor azonban egyáltalán nem veszik figyelembe a női igényeket.