Hogyan lett az életed része az önkéntesség?
A Kincskereső Meseterápiás módszert annak kidolgozójától, dr. Antalfai Mártától tanulhattam, tanulhatom – de jómagam is már sok éve tanítom és alkalmazom ezt a mesékre épülő módszert felnőtteknél, gyerekeknél, iskolákban, idősek otthonában, – mikor hol nyílik alkalom, hol van rá szükség.
A meseterápiás munkán keresztül kerültem kapcsolatba a Világszép Alapítvánnyal, leánykori nevén Meseközponttal. Állami gondoskodásban élő kamaszlányoknak vezettünk meseterápiás nyári tábort kolléganőmmel, Török Gabriellával a paloznaki Meseközpontban. Mélyen megérintett a lányok – és úgy egyáltalán, az állami gondoskodásban élő gyerekek – sorsa; annyira, hogy beteg lettem, és lázasan vittem végig az egyhetes tábort. Utána úgy éreztem, mintha valami idegen bolygóról tértem volna vissza, a lányok által egy egészen más világot ismerhettem meg. Bár a farkastörvények hatására mások az eszközeik, az értékrendjük, ők is emberek, akik semmi másra nem vágynak csak szeretetre, figyelemre, őszinte elfogadásra. Óriási iskola volt számomra az egy hét, és az azt követő munka. Rengeteget tanultam a gyerekektől az életről.
A sokkoló tapasztalatot azonban mindenképpen szerettem volna felülírni, így a következő évben önkéntes segítőként mentem Paloznakra, akkor egy óvodás táborba. Elképesztően kimerítő volt, de legalább annyira felemelő is.
Megterhelő munkát választottál. Mi ad erőt ahhoz, hogy folytasd?
A siker. A Világszép Alapítvány szlogenje „Egy gyerek egy egész világ”: ha egy gyerek sorsát sikerül egyenesbe igazgatni, segíteni neki elindulni az életbe, célt adni és hitet önmagába, némi hamuba sült pogácsát csempészni az üresnek hitt tarisznyába, akkor az már siker. Minden gyerek más. Csak úgy lehet segíteni, ha bennük is meglátjuk ezeket az egyedi értékeket, és abban segítjük őket, amiben személy szerint szükségük van rá, ezt pedig a saját szeretetnyelvükön, igényeik szerint tesszük. Így lesz személyes, személyre szabott, igaz és hiteles ez a munka. Nálunk pici sikerek vannak, de azok bizony óriásiak!
Az Alapítvány hogyan működik pontosan?
Az alapítvány legelső célkitűzése volt, hogy az állami gondoskodásban élő gyerekekhez esti mesét juttasson el élőszavas mesemondás formájában. Az alapítvány folyamatosan képezi önkéntes mesemondóit, akik esténként felöltik az alapítvány kék pólóját, és este hétkor kopogtatnak egy-egy budapesti, miskolci, gencsapáti gyermekotthon ajtaján, és mesélnek. Minden mesélő egy adott otthonba jár mesélni, ez havi egy estét, néha kettőt jelent, attól függően, hány önkéntes vállal éppen mesélést.
Az alapítvány először táborokat szervezett gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeknek, de hamar egyértelművé vált számukra, hogy nem elég, ha nyaranta egy intenzív élményekkel teli hetet töltenek el a gyerekekkel.
Elhatározták: biztos pontot szeretnének jelenteni a fiatalok folyton változó életében, így kezdtek el heti rendszerességgel az otthonokba járni és élőszóban esti mesét vinni nekik.
Mivel az alapítvány egyre több személyre szabott eszközzel és módszerrel kíván kapcsolódni a különböző életkorú, és élethelyzetből érkező gyerekekhez, fiatalokhoz, 2010 óta jelentősen bővült a tevékenységi köre. A rettenthetetlen, világszép alapító és kuratóriumi elnök, Wirtz Ágnes körül így egyre nő az állandó munkatársak száma.
Felismerve azt, hogy hosszú távú sikereket csak akkor lehet elérni, ha minél korábban és minél tartósabban vagyunk kapcsolatban a gyerekekkel – hiszen csak így érezhetik a szeretetet, az őszinte odafordulást, így van esély az általunk közvetített értékek beépülésére -, tavaly ősszel megnyitotta kapuit az alapítvány Pendula Óvodája, ahol állami gondoskodásban élő gyerekek és családban nevelkedő társaik egy csoportban játszhatnak, cseperedhetnek.
Az iskolás korosztálynak az alapítvány Létra Klubja biztosít változatos, izgalmas és fejlesztő programokat. A foglalkozások szintén inkluzív formában valósulnak meg. Működik már a kórus Paár Julianna zeneterapeuta, énekes vezetésével, de elindult a színjátszó és drámafoglalkozás, tavaly pedig debütált a mese-rajz foglalkozás is, amit én vezettem.
Az egyszemélyes kapcsolatra épít az alapítvány mentor programja, melyben egy személy segíti, folyamatosan nyomon követi egy gyermek életét, támogatva őt tanulásban, játékban, lelki kérdésekben, amiben éppen szükséges.
A 18 évet betöltötteknek hozta létre az alapítvány a karrier programot, melyben a fiatal felnőtteket segítik a munkavállalás területén, hogy hivatást, ha kell, otthont találjanak maguknak. Így egészen kicsi kortól felnőtt korig, de talán még azon is egy sánta arasszal túl is segíteni tudja a Világszép Alapítvány ezeknek a különleges gyerekeknek a sorsát.
Mindemellett a Világszép Alapítvány paloznaki központjában már kilencedik éve tart táborokat gyermekvédelmi gondoskodásban élők kicsiknek és nagyobbaknak, amelyek alapja, hogy minden gyerek egyéni figyelmet, illetve saját érdeklődésének és életkorának megfelelő támogatást kapjon. 2019-ben például óvodás, kisiskolás és kiskamasz gyerekek, pályaválasztás előtt álló fiatalok, egy diósgyőri lakásotthonban élő gyerekek, valamint gyermekotthonban élő, fiatal édesanyák számára is táborokat szervez.
Az önkéntes mese egyszerre tűnik felemelő és nehéz feladatnak. Számodra mit jelent?
Olyan ez, mint egy edzés: nagyon nehéz elindulni, mert soha nem tudom, mi vár az otthonban. El tudom mondani a mesét vagy sem? Előfordul, hogy annyira zaklatottak a gyerekek, hogy nem jutunk el a meséig – de akkor nem is az a fontos. A lényeg, hogy a figyelmemet, a jelenlétemet át tudjam adni annak, aki erre éppen nyitott. Előfordul, hogy egy gyerek hallgatja meg a mesét, mégis végtelen jó érzéssel jövök el, hogy végig csináltam, adni tudtam – és tudom, megyek legközelebb is. Mert van, hogy csodálatos odabújások, ölelések, meselátó szemek várnak és kísérnek – de ezt ki kell érdemelni.
Régi vágyam, hogy egyszer annyira össze tudjam szedni a bátorságomat, hogy haldoklókat tudjak kísérni, mondjuk a Hospice Házban.
Hogy látod? Magyarországon mennyire jár gyerekcipőben az önkéntesség?
Az én tapasztalatom, hogy Magyarországon egyre szélesebb körben működnek önkéntes szervezetek. Én is jártam más egyesületnél, mely önkéntesek munkájára épül. Fantasztikusan jól működik, az önkéntesek hasznosan kamatoztatják az energiájukat. Sok az olyan nyugdíjas férfi, nő, aki még nagyon sokat tud adni – figyelmet, szeretetet, (szak)tudást, így megélhetik, hogy helyük van a világban, szükség van rájuk. Az önkéntesek másik nagy tábora az egyetemistákból kerül ki, akiknek viszont kiváló gyakorlási terep a leendő hivatásukhoz.
Én már a munkahelyemre (egy VIII. kerületi általános iskolába) is megálmodtam egy önkéntes csapatot, ahol nagy szükség lenne olyan segítőkre, akik olvasást, nyelvet, matematikát tudnának gyakorolni a gyerekekkel, egy kis időre kiemelve őket az osztályból. Így személyes figyelmet és törődést kaphatnának ezek a gyerekek. Sokszor nincs is szükségük másra, ettől kis táltos szárnyaik nőnek.
