Ebben az iskolában nemcsak tanulni, de dolgozni is csodás lehet! Tágas, világos, modern épületek, sportpályák a harmadik kerület tetején, lehengerlő panorámával a városra. Itt minden a gyerekekről szól, de a tanárok és a személyzet tagjai is nagy megbecsülésnek örvendenek, ami egy nemzetközi magániskola esetében nem kérdés. Magyarország egyik legdrágább iskolájában a szülők elvárásai joggal magasak, a tulajdonosok pedig megkövetelik, hogy nyereséggel működjön ez az oktatási intézmény. Valkó Eszter pénzügyi és operatív igazgató feladata, hogy mindezeket az igényeket egyensúlyban tartsa úgy, hogy közben az iskola megmaradjon egy jó hangulatú, szerethető helynek, ahová tényleg öröm minden nap bejárni.
Több mint hat éve dolgozol itt. Mennyire fertőzött meg az angol légkör, ami körül lengi ezt az iskolát?
Anglia mindig is a szívem csücske volt, imádom Londont, éltem és dolgoztam is ott. Az, hogy ismét ebben a közegben dolgozhatom, külön ajándék.
Mikor kezdtél el megismerkedni az angol nyelvvel, az angolszász kultúrával?
Gyermekkoromban. A szüleim nagy hangsúlyt fektettek a nyelvtaníttatásomra, gyerekként kezdtem el angolul tanulni, majd a gimnáziumban folytattam. 15 évesen elküldtek Angliába egy nyelvtanfolyamra, ami akkoriban, a rendszerváltás előtt elég kivételes dolognak számított. Én voltam az egyetlen kelet-európai a nyelviskolában, csodabogárként tekintettek rám a többiek. Maguk az angolok amúgy mindenféle másság iránt nagyon toleránsak, ez már akkor is feltűnt nekem.
A pályaválasztáskor meghatározó tényező volt számodra, hogy jól tudsz angolul?
Igen. A Külkereskedelmi Főiskolára jártam, ahol az angol mellett franciát tanultam még. Sajnos azt korántsem beszélem jól, pedig nagyon tetszik, úgyhogy feltett szándékom, hogy tökéletesítem, amint lesz időm. Akkoriban a külker szak divatosnak számított, mert nyilván velem együtt még sokan úgy gondolták, hogy a nyelvek ismerete miatt több kapu is nyitva áll. De bevallom, hogy azt nem tudtam még akkoriban, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Azt inkább tudtam, hogy mivel nem.
Végül melyik kapun léptél be a munka világába?
Miután megkaptam a diplomámat, egy évre kikerültem Londonba. Először ösztöndíjasként ’dolgoztam’ egy magyar bankban, a londoni Cityben, ez nagy hatással volt rám. Mondanom sem kell, hogy egy olyan világot lattam, ami Magyarországon 1990-ben ismeretlen volt. Aztán miután már szerelmes voltam a városba, viszonylag könnyen ment, hogy beleszeressek egy helyi fiúba is, így amikor lejárt az ösztöndíjam, nem jöttem haza, hanem kint maradtam még. Persze akkoriban legálisan nem lehetett. Mindenféle alkalmi munkából éltem, éjszaka pizzát sütöttem, nappal egy családnál gyerekekre vigyáztam. Aztán hazajöttem, és itthon nagy szerencsémre a rendszerváltás után rengeteg külföldi, főként angolszász cég nyitott irodát, akiknek szükségük volt nyelveket jól beszélő, lelkes, nyitott fiatalokra, nagyjából tekintet nélkül arra, hogy milyen területen szereztél diplomát. Innentől természetessé vált, hogy a munkám nyelve az angol lesz. Egy nagy, üzleti tanácsadócégnél helyezkedtem el, ahol a munka mellett elvégeztem az angol és a magyar könyvvizsgálói képzést is, és azután évekig pénzügyi tanácsadóként dolgoztam ugyan ott.
Bölcsészként nem igazán tudom megérteni, mi lehet vonzó egy csinos, életvidám nő számára a pénzügyek világában. Te miért választottad végül ezt a területet?
’91-ben, amikor elkezdtem dolgozni, nem tagadom, hogy az motivált, hogy ’kitörjek’ a magyar valóságból és úgy, vagy legalább egy kicsit ’úgyabbul’ éljek, mint amit Angliában láttam. A sors iróniája, hogy ez az állás egy éven belül három hónapra ’visszaparancsolt’ Londonba, ahol immár teljesen jogszerűen dolgoztam. Azt nem állítom, hogy nem szerettem a munkámat, de még mindig nagyobb fontossággal bírtak a körülmények, mondjuk éppen London. Messze a jelenlegi munkám áll legközelebb hozzám, minden mást, amit ezelőtt csináltam, nagyon lelkiismeretesen elvégeztem, hiszen maximalista vagyok, de szenvedélyről azért nem lehetett beszélni. Pont azért, mert csak a pénzügyekről szóltak és azt éreztem, hogy jó-jó, de én valami mást is tudok és szeretnék is csinálni. Itt az iskolában az időm nagy részében emberekkel foglalkozom, és életszerű problémákkal találkozom a kollégák, a diákok és a szüleik révén. Mivel a lelkem benne van, tud ez nagyon intenzívvé is válni, olyankor kimondott kikapcsolódás visszavonulni a számok nyugodt és kiszámítható világába, ahol minden úgy van, ahogy és annyi amennyi.
Hogyan kerültél ide?
Egy nagy multinál dolgoztam, amikor a kisebb gyerekem is elkezdte az általános iskolát, és szerencsére megengedhettük magunknak, hogy ismét kiszálljak a körforgásból az anyai teendők érdekében. Mialatt otthon voltam a gyerekeimmel, projekt alapon vállaltam kisebb nagyobb munkákat. Eközben fogalmazódott meg bennem, hogy az egészségügyben és/vagy az oktatás területén lenne érdekes számomra tevékenykedni.
Miért pont ez a két terület érdekelt?
Kerestem a motivációt. Az egészségügy családi hagyomány nálunk, anyukám orvos, és neki köszönhetően láttam, hogy mennyi teendő lenne ezen a területen. Az oktatás akkor még közel sem volt ennyire tragikus helyzetben, mint ma, de azért az üzleti hátteremmel elsősorban a magániskolákat kutattam fel. Elkezdtem keresgélni, és elküldtem az önéletrajzomat ehhez az iskolához is, noha nem láttam a honlapon nyitott pozíciót. Nagyon nagy szerencsém volt, mert két nap múlva felhívott az elődöm, és elmondta, hogy ő regionális pozícióba lép, és emiatt hamarosan megjelenik majd az álláshirdetés az ő állására, azaz a pénzügyi vezető posztra. Többen pályáztunk, én is beálltam a sorba a többiek közé, és engem választottak.
Ha visszaemlékszel, milyen volt az első napod ezen az új munkahelyen?
Arra emlékszem, hogy estére borzasztó fáradt voltam. Akkoriban az otthoni nyugalomhoz voltam szokva, meg ahhoz, hogy a házunktól a gyerekek iskolájáig, vagy a boltig kerékpározom, és maximum egy-két szomszéddal találkozom. Itt a rengeteg új arc, és a nagy nyüzsgés az első napomon rendesen kifárasztott. Az iskola egy nemzetközi iskolalánc, a Nord Anglia Education (NAE) tagja. A multi világ és a vele járó pénzügyi jelentési kötelezettségek ismerősek voltak. Az iskolát pedig meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt.
Így nézett ki az iskola akkoriban?
Nem. Sokkal kisebb volt. Fele ennyien voltunk, diákok es dolgozók egyaránt, és lényegesen kevesebb helyünk volt. A második itteni évem alatt a gyerekek száma ugrásszerűen megnőtt, aminek következtében az lett a feladat, hogy területileg is bővítsük az iskolát. Ennek számos korlátja volt, már az elődeim is megannyi lehetőséget mérlegeltek és több tervet is gyártottak. Ezek egy részét egyébként később nagyon jól tudtam használni, amikor belefogtunk az építkezésekbe, amiket projekt menedzserként vezettem, illetve vezetek azóta is, merthogy még mindig vannak újabb fejlesztések. Be kellett bizonyítani a tulajdonosoknak, hogy lesz annyi tanuló az iskolában, amennyivel ki tudjuk termelni a magasabb bérleti díjakat. Na hát ehhez kellettek a pénzügyek. Ezek a tulajdonosi elvárások természetesen folyamatosak az eredményességre vonatkozóan, de a jó hír, hogy mellé kerültek a kreatív, másképp gondolkodós, más agysejteket megmozgató építészeti, belső építészeti, dekoratőri feladatok. Persze szakemberek segítségével, de alapvetően az általunk megálmodott tervek mentén alakítottuk ki az új iskolaépületeket. Több nyáron át itt voltam az építkezések alatt, ellenőriztem a munkákat, segítettem a részletek kidolgozásában. A gyerekeim, akik szintén ide járnak, amikor meglátták a folyosói ’locker’-eket, megjegyezték: biztos én találtam ki, hogy ferde legyen a szekrények teteje, mert így nem lehet rájuk pakolni és nem lesz rendetlenség. Hát igy.
Miből áll még a munkád?
Hozzám tartozik minden, ami nem az oktatás és a marketing. Vagyis a pénzügy, a HR, az üzemeltetési feladatok beleértvé a beszerzést, konyhát – merthogy saját konyhát üzemeltetünk, – takarítást, épületfenntartást, informatikát. Minden területnek van saját vezetője, egytől egyik kiváló szakemberek, akikkel öröm dolgozni. Jelenleg ami nagy kihívást jelent, hogy kitaláljuk, milyen hatással lesz ránk a Brexit. Nálunk a tanárok gyakrabban cserélődnek, mint egy helyi iskolában, évente átlagosan 8-10 új tanár érkezik. Eddig az angoloknak nem kellett külön engedély, hogy nálunk tanítsanak, csak néhány formalitást kellett elintézni. Viszont a nem EU ország bélieknek sokkal komplikáltabb, költségesebb, sőt olykor lehetetlen a munkavállalás. Nem tudni mi lesz a történet vége, tehát igyekszünk minden eshetőségre felkészülni. Emiatt a napokban a bevándorlási hivatalban voltam, jövő héten a munkaügyi hivatalba megyek konzultálni.
Nálatok csak angol anyanyelvűek taníthatnak?
Igen. A tanároknál követelmény, hogy anyanyelvűek legyenek. Az alsó tagozatban minden tanár mellett dolgozik egy úgynevezett tanári asszisztens, ők többségükben Magyarországon képzett magyar tanárok. Magyar nyelv- és irodalmat is lehet tanulni nálunk, természetesen ezt a tárgyat magyar kollegák tanítják.
A magyar dolgozók és a külföldiek jól megértik egymást?
Biztos vagyok benne, hogy a barátságok vagy a szűkebb baráti társaságok alapvetően nem a magyar illetve külföldi kritérium mentén jönnek létre. Én itt egy nagyon emberi, összetartó, elfogadó közösséget találtam, amiben nem főszempont a nemzetiség. Sok közös program van, szeretünk bulizni, van karácsonyi partink, év végi partink, sokan évek óta együtt kerékpároznak a hétvégén. Az új sportépületünkben az egyik kolléga hetente kétszer edzéseket tart nekünk. Mások könyvklubot csinálnak, vagy éppen jógaznak. Érdekes ez a kettősség az iskola működésében, egyrészt mi is egy kőkemény multi cég vagyunk a tipikus multi elvárásokkal, másrészt egy szerethető közösség, ahol a mindennapi életben nem érzed a multi lét szorító nyomását. Mondjuk nem is csoda, hiszen vannak olyan napjaink amikor a tanárok mesefigurának, vagy regényhősnek beöltözve tanítanak, vagy olyanok amikor különféle kultúrák jellegzetes ételeit kóstoljuk. Ezért aztán tényleg imádni való ez a hely. Mindebben az a szép, hogy ilyenkor is kemény munka folyik, de olyan könnyedén és varázslatosan, hogy az lenyűgöző.
Kik a főnökeid és mivel mérik le a munkád eredményét?
A közvetlen főnököm és a munkaadóm az iskolaigazgató, de a regionális pénzügyi igazgatónknak is beszámolok. Az iskolaigazgatóval napi kapcsolatban állok, itt ül a szomszéd irodában. A regionális pénzügyi igazgató Dubai-ban regnál, az asszisztense Prágában. Velük, és a Nord Anglia más iskoláival leginkább az európai régióban lévő prágai, pozsonyi, svájci es a spanyol iskolákkal emailben, telefonon, Skypeon kommunikálunk. Évente egyszer Londonban vagy Svájcban mindannyian találkozunk, amikor megvitatjuk, és ha minden jól megy, elfogadjuk a következő év költségvetését. A munkámat azzal mérik például, hogy olyan éves költségvetést adok-e le, amit tartani tudunk. Nagyon leegyszerűsítve, ha azt mondom, hogy jövőre 960 gyerekkel kalkulálunk, akkor nem árt, ha a létszám valóban szorosan a körül van, de nem kevesebb és a költségeink is akként alakulnak, ahogyan azt sorról sorra a költségvetésben megterveztük. Elvárás, hogy az iskola jól működjön, de ne szórja a pénzt. Tehát azt az egyensúlyt kell megtalálni, amiben a tanárok mindent megkapnak, ami csak a munkájukhoz, azaz a diákok legmagasabb szintű oktatásához szükséges, és közben akkora nyereséget is termelünk, amivel a tulajdonosaink elégedettek. Ez a kettősség jellemző.
A magyar oktatás helyzete a ti malmotokra hajtja a vizet. Egyre többen menekítik ki a gyerekeiket az állami iskolarendszerből. Érzitek ezt ti is?
Ez így van, persze, hogy érezzük. Amúgy több mint 80 nemzetiségű gyerek jár hozzánk. Köztük legnagyobb arányban, 25-30%-ban a magyar diákok vannak. Persze sokan vannak köztük kettős nemzetiségűek, attól is függ ez a százalék, hogy őket hova számítjuk.
Meg szabad kérdezni, hogy mennyibe kerül egy tanév?
Persze, fent van a honlapunkon is. Az életkorral nő a díj, a három évesek után – merthogy óvodások is vannak, – kevesebbet kell fizetni, mint a végzősök után Összességében 3,5–6,5 millió Ft között van az éves tandíj.
Az amerikai iskola tandíja ilyen magas még Magyarországon. Van rivalizálás köztetek?
Rivalizálás, azt így nem mondanám, de persze, az amerikai iskola a legfőbb piaci versenytársunk, hiszen ők a leghasonlóbbak hozzánk, beleértve, hogy ők is a végén nemzetközi érettségit (IB) adnak. Jó a kapcsolatunk, találkozunk rendezvényeken, az igazgatók is szoktak találkozni, megvitatják a dolgokat egymással. Mások az erősségeink. A mi erősségünk, hogy itt vagyunk a város közepén, míg ők Nagykovácsiban. Mi talán egy kicsit rigorózusabbak vagyunk, és főleg nagyon angolok. Például az egyenruha, amit láthattál a gyerekeken, szintén fémjelzi ezt. Mi, – bár nemzetközi iskola vagyunk, – az angol tanterv szerint tanítunk.
Ha valaki itt érettségizik, magyar érettségit is tud tenni?
Az érettségi már nem az angol tanterv alapján zajlik, az utolsó két év az International Baccalaureate, azaz nemzetközi érettségi program. Az IB-t a világon mindenütt elfogadják a Yale-től Cambridge-ig, és még Magyarországon is.
Ahogy mesélsz a munkádról, úgy tűnik, minden szegmensét imádod. Melyik az, amelyik a legtöbb kihívást jelenti?
Igen, valóban imádom. Igazán minden nap lelkesen jövök be és nincs két egyforma napom. Az időm egy jelentős részében beszélgetek. Ki ne szeretné ezt? Persze értenem kell az oktatást, a tanárok előtt álló kihívásokat, a képzési rendszerüket, a pedagógiát, az angol GCSE és az IB vizsgarendszert, az angol oktatási minőség biztosítást, és még sorolhatnám mi mindent, ahhoz, hogy megfelelő prioritással kezeljem a személyi, tárgyi illetve pénzügyi forrásainkat. Két iskolás gyermek anyjaként a szülők aggodalmait, motivációját is jól értem. Mondjuk az építkezések projektmenedzselése nem volt könnyű feladat és a határidők miatt sok stresszel jár. A jogi részét kimondottan szeretem, de a műszaki rész már nagyon technikai tud lenni. Az üzemeltetés vezető kollégám, rengeteget segít, elmagyarázza a technikai paramétereket, de a megbeszélések es egyeztetések az építkezés világában járatos szakemberekkel egy egészen másik világ.
Melyek azok a tulajdonságaid, amiknek köszönhetően jól tudod végezni a munkádat?
Határozott vagyok, ugyanakkor empatikus is. A kollégáim tudják, hogy magasak az elvárásaim – magammal szemben és velük szemben is. Közben igyekszem oldott és emberi légkört kialakítani magam körül. Még nem fordult elő, hogy valakit ne engedtem volna el szabadságra, vagy ne mondtam volna azt egy kérésre, hogy persze megoldjuk. Dicsérem őket, de azt is megmondom, ha valami nem ment jól. Ebben nem vagyok angol. Törődőm velük: ha látom, hogy valakinek rossz kedve van, leülünk es beszélgetünk. De a legfontosabb a humor. Minden kibírható kellő humorral, és mi imádunk nevetni, a jó hangulat elengedhetetlen.
Egészen más közeg ez itt a magyar valósághoz képest. Hogyan éled meg a két világ közötti különbséget?
Ezt egy kis békés szigetnek érzem, ahol nagyon jó lenni. Mi példaértékűen toleránsak vagyunk egymással, nem számít, hogy kinek milyen a bőrszíne, a vallása, a szexuális orientáltsága. Boldog vagyok, hogy a gyerekeim is ide járnak és ebben a nyitott szellemiségben nőnek fel. Nem szeretem látni a magyar valóságban azt, amikor nincs empátia, elfogadás.
Meddig lehet ezt a munkát csinálni? Elképzelhető, hogy egyszer majd kifullad a lelkesedésed?
Nem hinném, annál sokkal többet jelent nekem az iskola. Benne van a lelkem, mellettem nőtt fel, kvázi a harmadik gyerekem. Nyilván ugyanezt lehetne máshol is csinálni, vannak nagyon kellemes országok, az nem vitás, de ott nincs meg az az előnyöm, hogy beszélem a nyelvet, ismerem az adott ország kultúráját. A klasszikus előrelépés a cégen belül regionális szintű pénzügy lehetne, de akkor visszamennék oda, ahonnan idejöttem, – a csak pénzügyi munkakörbe, – amit biztosan nem fogok. Az elődöm megtette, és később visszakanyarodott az iskolai pozícióba hasonló okokból. Én itt érzem jól magam, imádom az informális légkört, a gyerekzsivajt. Az ajtómat csak akkor csukom be, ha bizalmas beszélgetés folyik, vagy ha nagyon begubózom a számok világába. Jó itt nekem!
Fotó: Bodnár Zsófia
