Néhány éve indult útjára a Stoyka, melynek védjegyei a pasztellszínek, valamint a rendkívül gondos, kézzel készült részletek, amelyek például finom hímzések formájában öltenek testet. Újabban Alexandra a különböző festésekkel is kísérletezik – természetesen bőrre. A kísérletezés egy fontos eleme a márkának, így ha csak egy szóval kellene jellemeznünk a dizájnert, az biztosan a kísérletező lenne: a kiegészítő-tervező először textilesnek, és mintatervezőnek készült, de festő szakon is tanult, mielőtt a bőrre szakosodott volna a Nyugat-magyarországi Egyetemen. Azonban ahogy látjuk, ezeket mind egyesíti a Stoyka (ejtsd: sztojka) a slow fashion szellemiségében készült darabjaiban.
Hogyan kezdtél el táskákkal és bőrkiegészítőkkel foglalkozni?
Egy huszárvágással, egyik pillanatról a másikra dőlt el igazából, hogy bőrös leszek. Egyáltalán nem volt részemről tudatos döntés eredménye. Szombathelyen, az egyetemen választani kellett, milyen szakirányra megyünk és úgy éreztem mégsem szeretnék „textiles” lenni.
Mindegyik táskád, kiegészítőd nagyon gondos kézimunka eredménye. Hogy-hogy hímzel a táskákra? Azért ez valamennyire ellentétben áll a mintatervezés folyamatával, amelyben gépi nyomás, számítógépes grafika is van.
A bőrszakon „ütközött ki” a részletek iránti igényem és vonzalmam. A diplomamunkám témáját a vedlés adta. A témavezetőm egy szobrászművész volt, és azt akarta, hogy mutassuk meg a tárgyak mögötti ötletet, az egész ideológiát és a folyamatot. Így papírral is rengeteget kísérleteztem, erről egy fotósorozat is készült. Az elkészült táskák gazdagon strukturált felületeit hosszú, kis csíkokból készült hajtásokkal alakítottam ki, melyek alapformákon jelentek meg.
Ez a Stoykára is jellemző: a részletekben rejlik a különlegesség.
Igen, ez a kézi kidolgozottság egyfajta belülről jövő igény nálam. Az apró, finom részletekre koncentrálok bizonyos technikákon és megoldásokon keresztül. A Stoyka-darabok nem is a formai bravúrt hirdetik. A hímzéshez a rajzossága miatt fordultam, ebben a formában jelenik meg a mintákhoz való vonzódásom. Ráadásul bármilyen bőrbe lehet hímezni, míg festeni nem. Emellett nagyon kötődöm a színekhez!
A diplomád után tapasztalatot szereztél Portugáliában egy kifejezetten fenntartható márkánál is.
Kreatív kutatással és tervezéssel is foglalkoztam ennél a márkánál, amelyre a minimalista, letisztult darabok jellemzőek, ananász- és halbőrrel dolgoznak főleg. A diploma után egyébként rengeteget firkáltam és kísérleteztem, és egy huzamosabb időszakot az „elmerobbant” ötleteimnek szenteltem. Rengeteget tapasztaltam és tanultam ezalatt az időszak alatt. Sok útvonalra rákanyarodtam, mire kikristályosodott, mi is foglalkoztat igazán. Ennek a végeredménye lett a Stoyka, amelyben egyesül a kézi mívességre való törekvésem, és amiben művészi megoldások jelennek meg, de végeredményben kivitelezhető és befogadható darabok születnek meg.
Az első, debütáló kollekciód a Desert Lily nevet viseli és különböző helyeken jelennek meg a hímzések, nem is csupán síkban, de térben is.
Nagyon szeretem a kaktuszokat, ez inspirálta a kollekciót és annak íves formáit. A pici egységekben megjelenő hímzésekkel pedig, úgy gondolom, hogy tökéletesen vissza tudtam adni a „kaktuszságot”.
Kattints a galériára a kollekció darabjaiért!
A kaktusz is tüskés. A szofisztikált szabályszegéssel jellemzed a márkát. Mi ellen lázadsz?
Azért választottam a szofisztikált szabályszegés kifejezést, mert a márka nem extrém, nem megy el szélsőségekig. Viszont mindig van a letisztultságában valami kis fricska. Van, aki a hímzéseket például gyermetegnek tartja, van, aki pedig odavan a darabokért.
Szerintem sokkal jobb, ha megosztó valami, mint ha fel se kapnák rá a fejüket!
Nagyon vegyesek a reakciók, kapok időnként hideget és meleget is. Azt vettem észre, hogy a darabok vagy nagyon rezonálnak valakivel, vagy abszolút nem értik és soha nem vennék fel. Visszatérve a lázadásra, ez abban is megnyilvánul, hogy a slow fashion szemléletet követem: lassabb tempóban dolgozom, nincsenek szezonális kollekciók. Inkább projektekben gondolkodom, kevésbé kiforrott kollekciókban – azt követem és dolgozom ki, ami éppen inspirál.
Legutóbbi kollekcióját, pontosabban projektjét a gésák és a japán metszetek inspirálták.
Van valami, amit ma már másképp csinálnál?
Többet foglalkoznék az üzleti tervezéssel és a stratégiával. Intuitív módon vágtam bele a márkába, mondhatjuk, hogy vízbe dobva kezdtem el úszni tanulni. Az elején sok dologgal szembesülsz, amire nem is gondoltál volna. Tudatosabban tervezném meg ezt.
Mi okozta neked a legnagyobb meglepetést a márka indulása óta?
Amikor meghívást kaptam egy New York-i pop-upra. Kiküldtem egy doboznyi cukorkaszínű hátit, közben pedig számolgattam, mennyi postaköltséget fogok fizetni, ha visszaküldenek mindent …Szerencsére erre nem került sor!
Hogyan definiálod a sikert? Van, amikor elégedetten dőlsz hátra?
Nagyon ritkán vagyok elégedett, ha mégis, akkor az éppen aktuális projekttel. Ez is úgy két napig szokott tartani, utána máris azon jár az agyam, hogyan lehetne még jobban, másképpen csinálni. A siker fogalma úgy érzem, egyre inkább átíródik a fejemben. Először azt tartottam sikernek, ha például sokan megismerik a márkát. Viszont ahogy telik az idő, ahogy idősebb leszek, már egyre inkább azt érzem sikernek, ha ki vagyok békülve önmagammal és a világgal is. Ez azt jelenti, hogy jól érzed magad a magánéletedben és szakmailag is, hogy megtalálod az egyensúlyt.
Említetted, hogy megosztóak a táskákra kapott visszajelzések. Mennyire fogadod meg mások véleményét?
Mivel kicsi a márka és nem célom, hogy egy tömegízlést szolgáljon ki, értelemszerűen egy szűkebb réteget céloz meg. A visszajelzéseket meghallgatom egyébként, de csak azt „veszem fel”, ami építő kritika, és ami tovább visz.
Mi volt a leghasznosabb tanács, amit kaptál?
Hogy tartsak ki az elképzelésem és az általam vallott értékek mellett. Legfeljebb hosszabb időbe telik „révbe érni”, de akkor lesz hiteles az, amit csinálok.
Ha magát a táskát kellene egyetlen szóval jellemezned, mi lenne az?
Útitárs. Nincs olyan nő, aki táska nélkül menne bárhová is.
