Két kreatív ember, akiket a sors húsz évvel ezelőtt véletlenül egymás mellé sodort, s azóta az év szinte minden óráját együtt töltik. Tóth Péter és Szalai Nóra bár különböző egyéniségek, fantasztikusan megértik és kiegészítik egymást. Nemcsak a családi életüket, de a sikeres vállalkozásukat is közösen irányítják. Két gyermekükkel, a 12 éves Artúrral és a 6 éves Fridával Szicília és Magyarország között ingázva élnek, mivel 2015-ben Olaszországban is létrehozták az 5 Perc Angol ingyenes, online verzióját 5 Minuti d’Inglese néven. Mindig is szerették volna, hogy a gyerekek anyanyelvi környezetben sajátíthassanak el egy-két idegen nyelvet, így a munka mellett ezt az álmunkat is sikerült megvalósítaniuk.
Ha visszaemlékszel az első találkozásotokra Nórival, milyen emlékek jutnak az eszedbe róla?
1999-ben, miután hazatértem Londonból, ahova egyetemre jártam, úgy döntöttem, hogy nyelviskolát fogok alapítani, amely az akkor bevett és használatos évtizedes módszerekkel szakítva, teljesen új megközelítéssel, szórakoztatva, mégis hatékonyan, saját tematika és tananyagok alapján oktat majd. Ehhez kerestem tanárokat és munkatársakat, Nóri pedig az első jelentkező volt az állásra. A történet pikantériája, hogy mindketten kapcsolatban voltunk, sőt Nóri akkori barátja küldte el az életrajzát az álláshirdetésre. Ahogy belépett az ajtón, tudtam, hogy ő az igazi. Pár héttel később már együtt éltünk, és villámgyorsan össze is házasodtunk.
Az 5 Perc Angolt közösen alapítottátok húsz évvel ezelőtt, és azóta is közösen dolgoztok rajta. Mennyire tudjátok elkülöníteni a munkát és a magánéletet?
Az elmúlt húsz év szinte minden óráját együtt töltöttük, hiszen mi nemcsak férj és feleség vagyunk, de alkotótársak, üzlettársak, az égvilágon mindent együtt csinálunk immár két évtizede. Ennek természetesen vannak előnyei és hátrányai is, hiszen egy átlagos házaspárhoz képest, akik reggel külön mennek dolgozni, majd csak este, munka után és hétvégén vannak együtt, mi már négy-öt életet is leéltünk, ha a közösen töltött időt számoljuk. A szinte nonstop együttlét természetesen szül feszültségeket is, de veszekedni kizárólag munka miatt szoktunk, ami természetes is, ha valaki húsz éve, napi 24 órában együtt él és dolgozik valakivel. A kapcsolatunk szerintem az évek múlásával csak egyre jobb lett, sőt az utóbbi években kezdtük el bepótolni azokat az elvesztett húszas éveinket, amelyeket akkoriban szinte kizárólag munkával töltöttünk. Most, hogy a gyerekek is nagyobbak, sokszor „megszökünk” egy pár órára, vagy néha akár egy-két napra is, ilyenkor teljesen elengedjük magunkat, és feltöltődünk.
Milyen nálatok a családban a szerepek leosztása?
Abszolút nem klasszikus. A háztartás és a házimunka kérdésében és rutinjaiban például teljesen különbözőek vagyunk. Nóri egyik legnagyobb hibája, hogy rendetlen, és mivel az olyan dolgokat, amelyek nem kötik le vagy nem okoznak neki örömet, nem tudja rutinszerűen végezi – ezzel pedig a család életét is meg tudja akasztani. Ha munkáról van szó, végletekig maximalista, minden másban nagyon el tud úszni. Én viszont nagyon rendszerető vagyok, legalábbis lennék, ezért igyekszem mindenbe beszállni, és ugyanúgy megcsinálni bármit a háztartásban és a gyerekekkel kapcsolatban is. Na jó, nem mindent, például főzni nem tudok. Nóri ellenben remekül főz, viszont a konyha összes létező edényét felhasználja még egy tojásrántottához is… Szicíliában, ahol élünk, még nagyon élnek a klasszikus szerepek a családban, és a nők túlnyomó többsége otthon van, vezető beosztásban szinte nem is találkozni velük, vállalkozók között sincsenek nagyon hölgyek. Ezért Nóri általában annyira lesokkolja a környezetét, hogy egy perc alatt elintéz mindent, mert amúgy nem nagyon találkoznak határozott, ráadásul szőke nővel.
Vannak apró rituálék a hétköznapjaitokban, amelyekkel meg tudjátok őrizni a szerelmet a kapcsolatotokban?
Abból adódóan, hogy a nap 24 óráját együtt töltjük, viszonylag nehéz a roppan zsúfolt és mozgalmas életünkbe rituálékat beiktatni, de ha tehetjük, akkor napközben, amikor a gyerekek iskolában vannak, 1-2 órára elmegyünk sétálni, ebédelni, esetleg úszni és napozni egyet.
Ki kelt fel éjszaka a gyerekekhez, ha sírtak?
A gyerekek már nagyok, Artúr 12 éves, Frida pedig 6 múlt, így szerencsére már régen túl vagyunk az éjszakai felkelős időszakon. Ma már, ha nincs iskola, akkor ágyúval sem lehet őket felkelteni, olyan jól és mélyen alszanak. Frida egyéves koráig elég rossz alvó volt, mert egy hosszabb kórházas intermezzo miatt nem tudtuk nála a napi rutint idejekorán kialakítani, Artúrnál viszont már az első héten elkezdtük az angol Gina Ford módszerét (akinek egyik gyereknevelési könyvét Nóri fordította magyarra pont akkor, amikor Artúrt vártuk, így rögtön ki is próbálta a gyakorlatban), amelynek köszönhetően Artúr kéthetes korától átaludta az éjszakát, és soha nem volt egy hasfájós, sírós napja sem.
Mit szeretsz a legjobban Nóriban?
Hú, ezt nagyon nehéz lenne megmondani. Sokszor szoktunk arról beszélgetni, hogy szinte olyanok vagyunk, mintha egy ember, vagy legalábbis ikertestvérek lennénk. Annyira ismerjük egymást, egymás minden rezgését, szavát, mozdulatát, hogy a legtöbbször szavak nélkül is megértjük egymást. Bármennyire is furcsa, még így húsz év és napi 24 óra után is, ha egy-két órát nem vagyunk együtt, többször is felhívjuk egymást telefonon. Nóri mindig nagyon vidám, ennek hangot is ad a szinte állandó viccelődésével és nevetésével. Nagyon konfliktus kerülő, és soha nem bánt senkit, még akkor sem, ha neki van igaza. Inkább magára vállal nehéz helyzeteket is, inkább ő érzi rosszul magát mások helyett, csak, hogy ne legyen konfliktus vagy kellemetlen szituáció.
Mit szeretsz a legkevésbé benne? Van, ami idegesít?
A szétszórtságát és azt, hogy olyan dolgokban is nagyon makacs, amelyekhez nem annyira ért, vagy más is megcsinálhatná, de ő nem hagyja. Sokszor összegyűjt feladatokat – amelyeket simán delegálhatna másoknak is – majd bestresszel, hogy nem tud megcsinálni mindent időben.
Mire vagy a legbüszkébb Nóri szakmai életében?
Erre nehéz válaszolni, hiszen szinte mindent együtt csinálunk igazi alkotópárosként. A termékeket és a szolgáltatásokat én találom ki, de Nóri valósítja meg a tartalmi részét. Egymás nélkül sem munkában, sem magánéletben nem működünk, és szerencsére teljesen kiegészítjük egymást mindkét téren. Arra nagyon büszke vagyok, hogy húsz év után is ugyanolyan lelkesedéssel és kötelességtudattal végzi a munkáját, mint a kezdetekben, és ha arról van szó, hogy elkészüljön a napi lecke vagy a magazin, akkor nincs olyan dolog, ami őt megállíthatná. Minden helyzetben tud dolgozni, ha kell, ráadásul nincs olyan téma, amiből ne tudna tananyagot készíteni, mindezt rendkívül termékenyen. Az elmúlt 15 évben közel 35 000 oldalt írt és szerkesztett, ami felfoghatatlanul nagy szám. A másik, ami miatt nagyon büszke vagyok rá, és nagyon bírok benne, hogy nincs az az ország, nyelv, nyelvterület és helyzet, ahol ő ne menne át bármilyen ajtón és akadályon. Bárkihez eljut, simán váltogatja a nyelveket, bármit elintéz, és mindezt „úrinő módjára”, soha nem erőszakosan vagy nem megfelelő stílusban. Amit ő nem tud elintézni, azt nem is lehet.
Mi volt a legnagyobb dicséret eddig, amit neki mondtál?
Erről őt kéne megkérdezni! De viccet félretéve, húsz év távlatában nehéz erre válaszolni. Folyamatosan dicsérni szoktam, szerintem erre mindenkinek szüksége van.
Szerinted húsz év múlva milyen pár lesztek? Hol szeretnéd elképzelni magatokat, és Nóri akkor mit csinálna?
Bízom benne, hogy a közös munkában és vállalkozásban egyre sikeresebbek leszünk. Húsz év nagyon sok idő, és remélem, hogy idővel több szabadidőnk is lesz. Ahogy a gyerekek még nagyobbak lesznek, gyakrabban el tudunk majd szökni kettesben. Remélem azt is, hogy Nórinak megjelenik még sok angolos könyve, de a regénye is, amelynek semmi köze nincs az angolhoz! Szabadidejében, titokban írja már egy éve, és szerintem roppant szórakoztató a története.
Fotó: Bodnár Zsófia
