1971. április 17-e volt a Gugyella család életének legboldogabb napja. Több évnyi várakozás után végre beköltözhettek újpalotai otthonukba. Öten kezdtek új életet a 2+2 fél szobás összkomfortos panellakásban: János és felesége, a fiúk, Zoli, és a feleség szülei. Gugyelláék voltak a lakótelep első beköltözői, a történelmi pillanatot a híradó is megörökítette. A 15. kerületi tanács vezetőjétől a fiú egy pöttyös labdát, az anyós pedig egy csokor virágot kapott.
Boldogok voltak, mert végre volt fürdőszobájuk
Újpalota előtt öt évig egy rákospalotai üzlethelyiségben éltek, borzalmas körülmények között. Nem volt vezetékes víz, se vécé a helyiségben, télen szénnel fűtöttek. Egy akkora helyen zsúfolódott össze az öttagú család, mint amekkora a későbbi újpalotai lakásuk nappalija volt. Bár már 1970 őszén megtörtént az újpalotai ház műszaki átadása, de még nem volt fűtés, ezért kénytelenek voltak néhány hónapot várni a beköltözéssel. Jól jellemzi az akkori lakásviszonyokat, hogy utánuk még erre az üzlethelyiségre is voltak jelentkezők.
A költözés megszervezése nem volt egyszerű. Hatalmas káosz alakult volna ki, ha mind a 300 család egyszerre kezdi el felhordani a holmijait, ezért csináltak lépcsőházankánt egy menetrendet, hogy melyik nap melyik emelet költözhet. A liftet nem használhatták, mindent egyesével kellet felcipelniük a lakóknak. Ezek a nehézségek mégis eltörpültek amellett, hogy mekkora előrelépést jelentett a családoknak Újpalota. A legtöbben hasonlóan rossz körülmények közül jöttek, mint Gugyelláék. Nagy szó volt számukra, hogy a lakásukban van távfűtés, meleg víz és külön fürdőszoba. “Hihetetlenül boldogok voltunk, másként mentünk be a munkahelyünkre, mert végre tudtunk otthon fürdeni.” Az első, Újpalotán töltött estéjükön áthívták újdonsült szomszédaikat és néhány üveg sör mellett megnézték magukat a híradóban.
1971 elején Kádár János is ellátogatott az elkészült lakótelepre. A családi legendárium szerint eredetileg Gugyelleák lakását nézte volna meg, de végül a színes padlószőnyeg miatt az alattuk lévőre esett a választás. Azt viszont már nem látta az állampárt első embere, hogy rengeteg probléma volt a lakásokkal: az ablakokat rosszul szerelték be a kivitelezés során, a liftek rendszeresen lerobbantak, a felső emeleti lakások könnyen beáztak.
Az új élethelyzet és a kezdeti bosszúságok összehozták a lakókat, évtizedes barátságok szövődtek a beköltözés utáni években. A szomszédok rendszeresen összejártak focizni és sörözni, a háznak, ahol Gugyellák laktak, még saját focicsapata is volt. Ötven év hosszú idő, az első beköltözők nagy része azóta továbbállt, az új lakókkal kis túlzással csak a liftben találkoznak. Gugyelláék mégis ragaszkodnak Újpalotához: nagy a zöldfelület, közel a bolt és az orvosi rendelő, tömegközlekedéssel 15-20 perc alatt elérhető a belváros. “Ahogy öregszünk, egyre jobb értékeljük, hogy nem magunknak kell elhányni a havat a ház elől.”
Toldozott-foldozott 60 ezres városrész
Újpalota idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Az építkezés 1969-ben kezdődött, a lakótelep alapkövét március 17-én tették le. Gyakorlatilag a semmi közepén, bolgár kertészetek és szántóföldek helyén húzták fel a 10-12 emeletes panelházakat. 1975-re készült el az összes lakóépület, a még épülő és a már lakott házak között sokáig halomban állt a sitt és a szemét, a gyerekek ezek között játszottak. Több mint 15 ezer lakást adtak át, fénykorában 60 ezren éltek az új városrészben. Azóta ugyan jócskán lecsökkent ez a szám, de még így is az ország harmadik legnagyobb lakótelepe az újpalotai.
A rohamtempóban felhúzott lakótelepen rengeteg szociális probléma jelent meg. A kiszolgálóegységek nem készültek el időre, kevés bolt volt, az iskolák, bölcsődék komoly férőhiánnyal küzdöttek. Kényszerből a földszinti árkádsor beépítésével alakítottak ki üzlethelyiségeket később. Problémát jelentett az is, hogy nem jöttek létre olyan közösségi terek, ahol az emberek találkozhattak, szórakozási lehetőségek híján a fiatalok egész nap az utcákon lődörögtek. Pénzhiány miatt a Fő térre megálmodott színházat és mozit magába foglaló kulturális központból semmi sem valósult meg. (A kerület szociális helyzetével foglalkozó 2009-es elemzés szerint a sportpályák, kávézók és szórakozóhelyek hiánya a mai napig komoly probléma.) Az előremutató elképzelések (a különböző háztípusok használata, a középkori településekre hajazó elrendezés) ellenére az történt, amitől a tervezők tartottak, vagyis Újpalota megmaradt alvóvárosnak. Talán másképp alakult volna, ha elkészül a vágyott négyes metró újpalotai szakasza.
Mindezekkel a problémákkal szembesült Péterfi Ferenc is, aki népművelőként került a lakótelepre a 70-es évek elején. Az ifjúsági házban kapott munkát, a környező házakban lakó fiataloknak szerveztek koncerteket, filmvetítéseket. ‘Ámultam, hogy ilyen szédítő gyorsasággal felhúztak egy komplett városrészt, mégis minden kicsit toldozott-foldozott volt.” Két év után nevezték ki az Újpalotán akkor alakuló művelődési intézmény élére. A tanács elvárása mindössze annyi volt, hogy szervezzenek kulturális programokat a lakótelepen élőknek. Munkatársaival azonban úgy gondolta, hogy sajátos helyzete miatt Újpalotának másra van szükség: olyasmire, ami a hétköznapi problémák megoldásában segít az embereknek. Ebből a gondolatból született meg többek között a játszóház és a kismama klub ötlete, igény szerint pszichológust és gyermekneveléssel foglalkozó szakembert is hívtak. Az egyik lábas ház aljában egy információs irodát is kialakítottak, térképet készítettek a lakótelepről, összegyűjtötték a boltok, közintézmények nyitvatartását. Pezsgő, szakmailag izgalmas időszakként jellemezte ezeket az éveket Péterfi Ferenc.” A helyi életmódhoz kapcsolódó szükségleteket és erőforrásokat kerestük.”
Kezdeményezéseik közül néhány az évek során intézményesült. Egy időben saját kábeltévé csatornája volt az Újpalotai Szabadidő Központnak is (a korábbi művelődési intézmény), de ami ennél is fontosabb, hogy 1987-ben megalakult az Újpalotai Családsegítő Szolgálat. Ez nagy dolognak számított akkor, ugyanakkor jól mutatja, milyen komoly szociális feszültségekkel találkoztak a lakótelepen. A beköltözés utáni eufória hamar lecsengett, és megindult egyfajta bezárkózás. Péterfiék megfigyelték, hogy a 6-8. emeleteken valamiért szorosabbak voltak a szomszédi kapcsolatok. Rájöttek, hogy a lift miatt alakult így. “Az 30-40 másodperc, amit nap mint nap együtt töltöttek a liftben, potenciális esély volt, hogy bizalmi viszony alakuljon ki a lakók között.”
Az óvoda tetejéről szólt a Neoton Familia
Munkájuk nem mindig nyerte el a hatóságok tetszését, de a nyilvánosság már abban az időben is biztosított némi védelmet. Jó példa erre az 1978-ban először megrendezett Újpalotai Napok. A rendezvénysorozaton két sztárzenekar, a Piramis és a Neoton Familia is fellépett, és nem is akárhol: az egyik óvoda tetején játszottak a zenekarok. (Ez is arról árulkodik, hogy a 60 ezres városrészben nem volt egy olyan helyszín, ahol meg lehetett volna tartani egy ekkora eseményt.) A rendhagyó koncert ötletét Erdős Péter, a popzenei világ mindenható irányítója is felkarolta. “A kerület vezetése rosszul volt az ötlettől, de mire észbe kaptak, már minden le volt szervezve.” A helyszínen tízezren hallgatták a koncertet, de talán csak a szervezőknek tűnt fel, hogy a Neoton Familia playbackről játszott.
Péterfi Ferenc szerint Újpalota fejlődését alapjaiban határozta meg, hogy a kezdetektől fogva a periférián volt. Szimbolikusnak tartja, hogy amikor a nagyobb állami ünnepek alatt teleplakátolták a belvárost az MSZMP prominens tagjait ábrázoló fotókkal, Újpalotára már csak fekete-fehér képek jutottak. “Ez tűnhet poénnak, de valahol mégis leképezte a valóságot.”
A lakótelep 50 éves történetében két olyan helyzetet lát, amikor kitörhetett volna az elszigeteltségből, talán a periférikus helyzetéből is. Az egyik az Újpalotaiak Baráti Köre nevű civil egyesület megalakulása volt 1984-ben. A Kádár-rendszer minden önálló civil kezdeményezést gyanakvással figyelt, és igyekezett csírájában elfojtani. Nem tudni miért, de ezt elfelejtették betiltani. Az alakuló ülésből aztán országos botrány kerekedett, miután a párt utasítására többen megpróbálták megakadályozni az egyesület megalakulását. Újságcikkek, rádióműsorok foglalkoztak az eseményekkel, de még a legfelső politikai vezetéshez is eljutott az újpalotai botrány híre. Végül hosszas huzavona után a Hazafias Népfront akkori főtitkárának, Pozsgai Imrének közbenjárásával egy évvel később megalakulhatott az Újpalotaiak Baráti Köre. A rendszerváltás után megtartott első önkormányzati választáson a fővárosban egyedüliként ennek az újpalotai egyesületnek sikerült független civil jelöltet bejuttatnia a kerületi képviselőtestületbe. “Egy valóságosan élő, öntevékeny helyi társadalom modelljét kezdte el kiépíteni a szervezet, a valóságos helyi közélet esélyével, azonban a maradi politikai vezetése erősen korlátozta ebben.”
Újpalota másik felívelő időszakát a kétezres évek elejére teszi Péterfi Ferenc. A Zsókavár utcában elindult egy szociális városrehabilitációs program, ami elsősorban a házak, parkok és a közintézmények felújítását célozta, de volt egy közösségfejlesztési része is – ebben Péterfi Ferenc is dolgozott. Ennek a programnak a nyomán alakult meg az Újpalotai Szomszédok Társasága elnevezésű civil szerveződés, ami egész komoly sikereket ér el. A Zsókavár utcai lakók évekig tartó szívós munkával 2017-ben kiharcolták a BKV-nál, hogy felújítsák az elavult és zajos váltókat a 69-es villamos végállomásánál, erről az országos média is beszámolt. “Tudatosítottuk az emberekben, hogy higgyék, el, képesek változtatni.”
Megállt az idő a lakótelepen
Ugyanezt a furcsa elszigeteltséget élte át Kökény Dalma, aki Újpalotán töltötte gyermekkorát. “Minden házban van vagy volt ismerősöm: nem úgy ismertem, hogy na, ez a ház a Legénybíró 10., hanem hogy a Beáék háza.” Ez jórészt Újpalota lakótelep mivoltából adódott: nem voltak nagyon szórakozási lehetőségek, ezért a gyerekek minden délután a játszótéren lógtak. A lakótelep különböző pontjairól verődtek össze a bandák, mindegyiknek megvolt a saját bejáratott helye. Barátnője a szemben lévő házban lakott, csak kiálltak az ablakba és elmutogatták, mikor lesz a találkozó. “Ez volt az akkori Messenger.”
Ritkán mozdultak ki a lakótelepről, részben azért, mert a nagyszülők Rákospalotán éltek, szülei a kerületben dolgoztak. Ezért aztán már-már ünnepi alkalomnak számított, amikor bebuszoztak a belvárosba. “Én sokáig azt hittem, ilyen házakból áll az egész világ. Az, hogy van Buda, talán csak kamaszkoromban esett le.” Apja annyira komolyan vette ezeket az kirándulásokat, hogy videókamerát kölcsönzött, hogy megörökítse, ahogy a család a Duna-parton fagyizik. “Oda már más ruhát vettél fel.”
A gyerekkori emlékek ellenére ma már semmi pénzért nem költözne Újpalotára. Voltak dolgok, amik gyerekként is zavarták: a házuk mögötti villanytelep állandó zúgása, a nyomasztó linóleum a lépcsőházakban vagy a közeli felüljárón áthaladó kocsik zaja. Felnőtt fejjel inkább azt látja problémának, hogy mintha megállt volna az idő a lakótelepen, minden túlságosan ugyanolyan, mint gyerekkorában volt. Ezt azzal kapcsolja össze, hogy a 90-es évek elején megindult Újpalota szlömösödése: aki tehette – főleg értelmiségi családok, mint például Dalmáé is -, kiköltözött az agglomerációba, helyükre rosszabb szociális helyzetben lévő családok költöztek.
Hozzá hasonlóan Horn Eszter is Újpalotán nőtt fel, viszont Dalmával ellentétben nemhogy a lakótelepet, de még az utcát sem hagyta el azóta. Családja először az Erdőkerülő utca 28-ban lakott, onnan a 27-be költöztek át. Eszter 2008-ban jött el otthonról, de nem ment messzire: élettársával az Erdőkerülő utca 15-ben vettek lakást. Nem tudja pontosan megmondani, miért ragaszkodik ennyire Újpalotához: őt is sok gyerekkori barátság köti a környékhez. “Ha kész volt a lecke, egyértelmű volt, hogy irány a játszótér. Ha kellett valami, csak felkiabáltunk a szüleinknek. Nem azt kellett mondani, hogy anya, mert akkor minden anyuka az ablakhoz szaladt.” Később pedig a közös kutyasétáltatások révén ismert meg új embereket.
Azt is szereti, hogy a belvároshoz képest nincs akkora nyüzsgés a lakótelepen. Erkélyük a lakótelep mögötti beépítetlen erdős területre néz, hajnalban rókákat és őzeket is szoktak látni. “Még város, de mégis kicsit olyan, mint a vidék. A párom tipikus belvárosi gyerek volt, neki ez már nagyon kint van.” El tudja képzelni, hogy Újpalotán élje le az életét, egyedül egy családi ház kedvéért költözne el, de a jelenlegi ingatlanárak mellett ez jó ideig csak álom marad.
Csapdába kerültek az olcsó panellakásokban a szegények
A rendszerváltás új kihívások elé állította a lakótelepet. A társadalmi-gazdasági változások sok újpalotai család életét törte derékba, elsősorban a munkásréteg került nehéz helyzetbe. Az elszegényedett tömegeknek egyre nagyobb gondot okozott az egykor előrelépést jelentő összkomfortos lakások fenntartása. Megjelent a hajléktalanság, ami a 90-es évek előtt nem volt jellemző a lakótelepen. Sokan estek abba a csapdába, hogy megvették az olcsó újpalotai lakást, de a nyomott ingatlanárak miatt nem tudtak szabadulni a magas rezsijű panelből, és még jobban elszegényedtek.
Gráczer Irma, az Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) vezetője szerint ebből a lefelé tartó spirálból azóta sem tudott kikecmeregni a lakótelep, az újpalotai családoknak most is a lakás fenntartása, a rezsi befizetése jelenti a legnagyobb nehézséget. Ezt a folyamatot tükrözi a közműtartozások növekedése. 2009 és 2014 között megháromszorozódott a lakossági díjhátralék összege: 2014-ben ez több mint 3 milliárd forintot jelentett. Bár a statisztika az egész kerületre vonatkozik, lehet tudni, hogy a tartozások túlnyomórésze Újpalotán keletkezik. A lakótelep adja a kerület lakásállományának felét, másrészt sok panelház energetikailag elavult, a lakásokat nehéz felfűteni, a távfűtés viszont drága. Az elmúlt években Újpalotán is drasztikusan megnőttek az albérletárak, ami valószínűleg tovább rontott a helyzeten. Egy 40-50 négyzetméteres panellakásért akár 130-150 ezer forintot is elkérhetnek a tulajdonosok.
A másik problémát az elvándorlás és a lakótelep elöregedése jelenti. Egyre több idős marad egyedül a jellemzően nagy, 50-70 négyzetméteres panellakásokban, és az alacsony nyugdíjból nehezen tudják kigazdálkodni a rezsit. Míg 1990 környékén 45 ezren éltek Újpalotán, addig a legutolsó felmérés szerint már csak 38 ezren, azaz 50 év alatt majdnem megfeleződött a lakosságszám. Folyamatosan költöznek be fiatalok a lakótelepre, de nem olyan számban, ami ellensúlyozná a kedvezőtlen trendet.
Őszintén tudnak beszélni a problémákról
A problémák ellenére – vagy pont azok miatt – nagyon hamar színvonalas és a lakosság igényeire reagáló szociális szolgáltatások épültek ki a lakótelepen, illetve kerületben, mondta az ESZI vezetője. Már a 70-es években kiterjedt idősellátás működött a kerületben, és azóta is próbálnak az intézmények lépést tartani a növekvő igényekkel: a szociális étkeztetés, a nappali ellátás és a házi segítségnyújtás mellett 2017-ben elindult a demens betegek nappali ellátása.
A rendszerváltást követő években megugrott az iskolázatlan, munkanélküli fiatalok száma. Erre reagálva jött létre a Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája (Mufti), 1997-ben pedig a Fióka Gyermek és Ifjúságjoléti Központ. “Itt mindig egy pezsgő szakmai élet folyt, annak minden szépségével és nehézségével együtt.” Gráczer Irma 2011 szeptembere óta vezeti az ESZI-t, előtte a Mufti-nál és a családsegítőnél dolgozott. 1999-ben vonták össze az addig önálló szociális intézményeket (Területi Gondozás, Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona, Fejlesztő Gondozó Központ, Családsegítő, Fióka) így jött létre az ESZI. Az integrált működés hatékonyabb szakmai munkát és stabilabb finanszírozást biztosít. “Az én munkámban nem az az érdekes, ami jelenleg történik. Mindig a szociális szolgáltatások tervezése a kihívás, hogy majd 5-10 év múlva mire lesz itt helyben szükség.”
A SZÉRA Szociális és Rehabilitációs Alapítvány vezetője, a chilei származású Carlos Lattes Pavez lassan negyven éve dolgozik a kerületben. Úgy látja, azért is működhet színvonalas szociális ellátórendszer a kerületben, mert van egyfajta állandóság, 10-20 éve ugyanazok a szakemberek dolgoznak a különböző intézményeknél, ebből kifolyólag jól ismerik egymást. “Megbízunk egymásban, így tudunk őszintén beszélni a problémákról.” Legalább ennyire fontos, hogy az önkormányzat mindig együttműködő volt, pártállástól függetlenül a politika sosem szólt bele a szakmai munkába, tette hozzá Kelemen Gábor, a SZÉRA másik munkatársa.
Carlos Lattes Pavez 1974-ben került Újpalotára, a katonai puccs elől menekült családjával Magyarországra. Nem ők voltak az egyetlenek, akik így tettek, akkoriban egy 200 fős chilei kolónia élt Újpalotán. Szülővárosát hegyek vették körül, ehhez képest éles váltás volt a tízemeletes panelházak látványa. A főiskola befejezése után a kerületi javító-nevelő intézetnél és a családsegítőnél dolgozott.
1997-ben, Carlos vezetésével jött létre a családok átmeneti otthona, még önkormányzati intézményként. A szolgáltatások és a férőhelyek bővülésével függetlenedtek a kerülettől, így alakult meg 2000-ben a SZÉRA, ami azóta független civil szervezetként működik: bajba jutott családoknak és hajléktalan embereknek segítenek lakhatási és életvezetési problémáik megoldásában. Rákospalotán, egy korábban munkásszállóként üzemelő épületben működtetnek két családos átmeneti otthont – amelyekben 21 családot segítenek lakhatással és gyermekjóléti alapszolgáltatásokkal – és egy hajléktalan férfiakat segítő rehabilitációs intézményt, ezenkívül 13 külső telephelyük, ún. “kiléptető lakásuk” van, ezek közül 7 található az újpalotai lakótelepen. Rendszeresen vannak ügyfeleik a lakótelepről, nagyjából ugyanazokkal a problémákkal találkoznak, amiket Gráczer Irma is említett. Jellemzően 20-30 éves, rossz munkaerőpiaci helyzetben lévő kisgyermekes szülők fordulnak hozzájuk. Kelemen Gábor szerint az emberi kapcsolatok fellazulása, az elidegenedés és a lakások zsúfoltsága is mind olyan jelenségek, amelyek elsősorban a lakótelepet érintik hátrányosan.
Ideje másképp gondolni a lakótelepre
Smiló Dávid építész, a Paradigma Ariadné társalapítója szerint hiányosságai ellenére nem szabad leírni Újpalotát. Komoly potenciál rejlik a lakótelepekben, csak ki kell tudni aknázni ezeket. Újpalota egyik előnye lehetne, hogy a házak szellősen helyezkednek el, ami olyan fejlesztéseket is lehetővé tesz, amik a belvárosban megvalósíthatatlanok lennének. Például könnyűszerkezetes parkolóházakat lehetne felhúzni ezeken a területeken, így enyhítve a parkolóhely-hiányt. De ugyanúgy el tudna képzelni futópályákat, utcai fitneszparkokat, szabadtéri közösség konyhákat vagy további kereskedelmi célú beépítéseket.
Ehhez azonban szemléletváltásra lenne szükség, mert még manapság is pusztán technológiai kérdésként kezelik a panelházak megújítását. “El kell kezdenünk közterületként gondolni ezekre a területekre.” Ebben az is közrejátszhat, hogy Magyarországon hagyományosan rossz a lakótelepek megítélése. Smiló Dávid szerint ez a szocializmus emléke miatt alakulhatott így, pedig a közhiedelemmel ellentétben a panelház nem a szocreál “terméke”, hanem a késő modernizmusé.
A harminc méter magas vasbeton monstrumok között furcsán ható közösségi kertek a legszembetűnőbb példái annak, hogyan próbálják a lakók otthonosabbá tenni a lakótelepet és kihasználni a tér adta lehetőségeket. Az első közösségi kertet hat éve alakították ki a 17 emeletes víztoronyház tövében. Húsz lakó gondozza a területet, mindenkinek van saját ágyása, ezekben paradicsomot, paprikát, répát és krumplit termesztenek.
Marcsi és István is tagja a közösségnek, mindketten a közelben laknak. Marcsi 1974-ben költözött Újpalotára, gyerekei a lakótelepen nőttek fel. Előtte egy nyolcadik kerületi albérletben éltek, egy másik családdal közösen. “Úgy voltam vele, de jó lenne végre egy napfényes lakást kapni. És így lett, én innen nem is megyek sehová, legfeljebb a temetőbe!” Már 1973-ban beköltözhetnek volna, de annyi probléma volt a házzal, hogy várniuk kellett még egy évet. István az ezermester, a pofás kerti asztalt is ő maga fabrikálta. 15 éve költözött Újpalotára, tönkrement a vállalkozása, ezért el kellett adnia a tágas belvárosi lakását, annak árából vette az újpalotai lakást.
A közösség feladata a kert rendben tartása, maguknak kell lenyírniuk a füvet, locsolniuk a növényeket. Aki nem foglalkozik az ágyásával, azt megkéri a közösség, hogy adja át valaki másnak. A szerszámokra és a költségekre a tagok dobják össze a pénzt, a szalonnasütő is így lett. Jó, hogy van ez a kert, magyarázta a 69 éves Marcsi, mert nyugdíjasként legalább van miért kimozdulnia a lakásból. Amikor csak tehetik, lejönnek ide, megisznak egy sört, közben beszélgetnek, kártyáznak.
Ugródeszkának jó a panellakás
A rendszerváltás utáni másfél-két évtizedben viszonylag olcsón lehetett lakáshoz jutni Újpalotán. Az elmúlt 3-4 évben azonban ezt a városrészt is elérte az ingatlanár-robbanás. Az egész kerületre vetítve 2013 és 217 között átlagosan 99 százalékkal emelkedtek alakásárak, ami a belvárosi kerületekhez képest is magas szám. Ez a lakótelepen konkrétan úgy nézett ki, hogy 2013-ban még 172-200 ezer forint körül mozgott a panellakások négyzetméterára, ami 2019-re 480-580 ezer forintra nőtt.
Kérdés, hogyan befolyásolja az ingatlanárak növekedése a népességmozgást a lakótelepen. Több olyan 20-30 éves fiatallal találkoztunk, akik azért választották Újpalotát, mert a belsőbb kerületek már megfizethetetlenek voltak számukra.
Kónya Ruben decemberben vett lakást Újpalotán. Nem akart messzire költözni a belvárostól, de az anyagi lehetőségei nagyjából behatárolták, melyik városrészek jöhetnek szóba. “Egy mai fiatalnak nem nagyon van 40-60 milliója.” Először Zuglót nézte ki, de hónapokig tartó keresgélés után sem talált olyan lakást, amit meg tudott volna fizetni. Barátnője, Bukovics Diána győzködte, hogy nézze meg a külső kerületeket is, köztük Újpalotát. ”Mivel fradista vagyok, Újpest szóba sem jöhetett.” Azt a lakást nézte meg először, amit végül megvásárolt. Tetszik nekik, hogy a lakás a parkra néz, a fáktól alig látszódnak a szomszédos házak, munkája miatt pedig jól jön, hogy közel az M3-as autópálya.
A másfél szobás lakást 21 millió forintért vette, a bútorokra és a kisebb átalakításokra még másfél milliót költött el. Utánanézett, most 3-4 millió forinttal drágábban tudná eladni, az elmúlt félévben annyit emelkedtek az ingatlanárak. Újpalotát ugródeszkának tekintik barátnőjével, 4-5 évig maradnának a lakótelepen, utána szeretnének családi házba költözni.
Chmelik-Kovács Rita három éve költözött férjével Újpalotára. Zuglóban béreltek lakást, de miután megszületett a második gyerekük, egy nagyobbra volt szükségük. Ekkor döntöttek úgy, hogy vesznek végre egy sajátot. Zuglóhoz nem volt elég pénzük, ezért esett a választásuk Újpalotára, azon belül is a Kőrakás parkra. Számított, hogy sok kisgyermekes család lakik arrafelé, illetve az óvoda és a bölcsőde is közel van. A 68 négyzetméteres, 2 és fél szobás lakásért akkor 16 millió forintot fizettek. Ha most lennének ugyanebben a helyzetben, már ezt sem engedhetnék meg maguknak, mert három év alatt megduplázódott a lakásuk értéke. Akárcsak Ruben, Ritáék is abban gondolkodnak, hogy idővel családi házra cseréljék a panelt. “Nem úgy terveztük, hogy itt öregszünk meg, de átmenetileg, amíg kicsik a gyerekek, pont ideális.”
Szerző: Mizsur András (Abcúg)
