Ma mit ettek a dokik?
Lencsefőzeléket mangalicatarjával, karalábésalátát, sajttortát konyakos almaszósszal.
Még desszert is jár az ebédhez?
Mindig két fogást készítek. Ha hűvösebb az idő, akkor levest főzök, ha pedig erősen süt a nap, akkor valami könnyed süti dukál a főételhez. Figyelemmel kísérem a meteorológiát, hogy napokra előre tudjak gondolkodni a repertoáron.
Van már kedvenc Keve Marci-féle étele a dokiknak?
Remélem, hogy nincs. (Nevet.) Bízom benne, hogy minden főztöm ízlik nekik. Az édesburgonyából készült krémlevesem volt kiemelkedően népszerű, a kórházakból többen is elkérték a receptjét.
Elárultad?
El. Nincs benne semmi ördöngösség, csak édesburgonya, narancs, vaj és víz kell hozzá. Az adományok határozzák meg, hogy mit sütök ki, a rendelkezésre álló alapanyagokból kombinálok. Egy kis kreativitással és rugalmassággal szerényebb hozzávalókból is nagyot lehet alkotni, például a legutóbbi marhapörkölthöz semmilyen fűszert nem használtam, csak paprikát és hagymát, így teljesen új arcát mutatta meg az étel. Jó tanulási lehetőség főzés szempontjából is ez az időszak.
Hogy pattant ki a fejedből az ötlet, hogy eteted a dokikat?
Miután közel tizenöt évet dolgoztam külföldi éttermekben, javarészt Nagy-Britanniában, úgy döntöttem, hogy hazatérek, és Budapesten színesítem a gasztronómiát. Számításaimat azonban keresztülhúzta a járvány, új munkahelyem, az Easy Wine Budapest már az első munkanapomon bezárt. Zoli, a tulaj, felajánlotta, hogy az étterem konyháját szabadon használhatom, úgyhogy rögtön felcsillant a szemem, és beindult a főzőfantáziám.
A tulajdonos a konyháját ajánlotta fel, te a munkádat?
Így van. Azt gondolom, fontos, hogy egy étteremnek legyen társadalmi vállalása is, hogy ne csak kaját, hanem segítséget is nyújtson az embereknek. A jótékonyság például egy ilyen forma. A szüleim arra neveltek, hogy ott segítsek, ahol csak tudok, így az önkénteskedés és a társadalmi felelősségvállalás mindig is része volt az életemnek. A most zajló háborúban, aminek frontvonalában az egészségügyi dolgozók állnak, nagy szükség van az összefogásra.
Az összes adomány és felajánlás is összefogás eredménye.
Hihetetlen, mennyien álltak mögénk. Még az akció legelején létrehoztunk egy Facebook-csoportot, ahová összetömörülhetnek azok az adományozók, akik támogatják az Etesd a dokit! kezdeményezést. Ez egyik napról a másikra berobbant, közel négyezren csatlakoztak hozzá. A mai napig csodálattal tölt el, hány embert tud megmozgatni egy nemes cél.
Nagyon találó az Etesd a dokit! elnevezés. De te, Marci, eszel rendesen ennyi vállalás mellett?
(Nevet.) Az első két hétben nem. Annyira kaotikus volt még minden, hogy egyszerűen elfelejtettem enni. Munka közben annyira jóllakom az ételek látványával és illatával, hogy teljesen megszűnik az éhség érzése. Ám este, ahogy kijövök a konyhából, hat percnek sem kell eltelnie ahhoz, hogy farkaséhes legyek. Ilyenkor gyorsan rendelek kaját valahonnan, mert főzni már nincs erőm. Ez most külön kihívást jelentett, mert húsvét előtt böjtöltem, negyven napig nem ettem húst, és kevés olyan étterem van Budapesten, amelynek tetszik a vega kínálata.
Nem csodálom, hogy betelsz az ételeidnek már a látványától is, annyira esztétikusak, hogy nézni is jó őket. Az egyik desszertet például ibolyákkal díszítetted.
Igen, az egyik termelőtől virágadományt kaptunk, az ehetőket felhasználtam főzéshez, a többit elküldtük a kórházak női dolgozóinak. Az ételek íze mellett nagyon fontos a kinézetük is. Az orvosok és az ápolók megfeszített munkája megérdemli az egészséges, tápláló, finom és dekoratív ebédeket, remélem, a lelküket is jóllakatja a főztöm. Egyébként a mindennapokban is csak egy kis odafigyelés kell ahhoz, hogy szebbek legyenek az ételeink. Ha nem főzzük szét az alapanyagokat, kevésbé hőkezeljük őket, vagy például a rukkolát nem a meleg ételre tesszük rá, hanem tálalás előtt, akkor sokkal szebben mutat a tányéron.
Logisztikailag is ki kellett találni a dokik etetését. Hogyan gyűjtöttél magad mellé embereket?
A logisztikai feladatok jelentik a legnagyobb kihívást: kapcsolattartás az egészségügyi intézményekkel, szervezetekkel; a felajánlott alapanyagok helyszínre szállításának megszervezése, az elkészült ételek kórházba juttatásának koordinálása és a közösségi média kezelése. Ebben nagyon sokat segít a barátnőm, Farkas Kata, hálás vagyok neki, hogy ő is beállt a kezdeményezés mögé. Sikerült olyan lelkes stábot varázsolni magam köré, akikre a hét minden napján, 0–24 órában számíthatok, és akik elvégzik az adminisztratív teendőket, azaz a munka kilencven százalékát, és én koncentrálhatok a főzésre, a maradék tíz százalékra. Jobbkezem még a munkában Borókai Fanni, az Easy Wine Budapest PR-felelőse, Pancsovay Zita és Drégelyi Xenia, akik a Borganika gasztroteret üzemeltetik civilben, és Serfőző Márta, a Serfőző Gluten Free Bakery tulajdonosa. Nem bábáskodom senki munkája felett, mindenki végzi a dolgát. Mivel a vírus nem pihen, mi sem pihenhetünk, the show must go on!
Taxisok is segítik a munkátokat, a sofőrök közül sokan vállalják az ételek kiszállítását, illetve nagy cégek is mögétek álltak.
A kis manufaktúrák és családi vállalkozások mellett most már nagyobb vállalatok is támogatnak minket, amit ezúton is szeretnék megköszönni, nélkülük ez az akció nem működne. Néhányan több tonnányi ételt hoznak hűtőkocsikban, csak ámulok, amikor beparkolnak az étterem elé, és meglátom, mekkora mennyiségről van szó.
A tárolást meg tudjátok oldani?
Az adományok mennyisége nem kontrollálható, ha valaki felajánl nekünk ötven kiló gombát, nem mondhatjuk, hogy nekünk abból csak öt kell. Semmit nem dobunk a kukába, ez az időszak megtanított az ételek újrahasznosítására is, azaz a felesleges gombát tartósítom, befőzöm, lefagyasztom, vagy készítek belőle savanyított gombát.
Nemcsak karitatív segítség, amibe fogtatok, hanem egy teljesen új gondolkodásmódot is megteremtettetek. Ha vége lesz a járványnak, mi lesz a kezdeményezésetekkel?
Amíg igény mutatkozik rá, addig boldogan folytatjuk a vállalásunkat, amikor pedig vége lesz a vírushelyzetnek, akkor reményeim szerint ez át fog alakulni valami mássá, de azt még mi sem tudjuk pontosan, mivé. Az biztos, hogy az összefogás és ez a fajta mentalitás tovább fog élni az emberekben.
