Karanténban egyedül három gyerekkel és az autizmussal

2020. május 06. |

Lohonyai Dóra háromgyermekes anyuka. A három gyerekből kettő autista, figyelemzavaros, a fia értelmi fogyatékos és Tourette-szindrómás (tic-betegség) is. Dóra tavaly átélt egy, a mostani karantén állapothoz hasonló helyzetet, amikor három gyermekével megjárta Indiát. Fél évig ott is csak magára számíthatott. A teljes bizonytalanságban, egy teljesen más kultúrában, egyedülálló nőként próbálta nemcsak túlélni, de megélni azt az időszakot. Az ott szerzett tapasztalatai segítenek neki most, a járvány idején megfelelni a hétköznapok nem éppen könnyű kihívásainak.

Fél év. Jó, valószínűleg nem lesz fél év, de ha a karantén utáni nyári szünetet is belevesszük, összesen annyit lesznek itthon a gyerekek. Fél év elszigeteltség, pont, mint Indiában tavaly. Március 15-én, napra pontosan, amikor a karantént meghirdették, volt egy éve, hogy hazatértünk Indiából. Fél év után. A karmaváltás után. Életre szóló, jellemformáló élmények után. Egyedül három gyerekkel és az autizmussal.

Háromból két gyermekem autista, figyelemzavaros, a fiam értelmi fogyatékos és Tourette-szindrómás (tic-betegség) is. Most 13, 11 és 9,5 évesek. 2018 nyarán ajánlottak nekem egy jó hírű indiai gyógyító gurut, aki azt állította, tud nekünk segíteni. Mivel addigra már mindent elkövettem, ami a közelemben fellelhető volt, és éppen olyan élethelyzetben is voltam, hogy semmi nem akadályozta a nagy költözést, felkerestem a gurut Bengaluruban. Elmagyaráztam ennek a furcsa, kissé más dimenzióban lebegő fehér pizsamás kopasz jelenségnek, hogy a mi „bajaink” küzül egyik sem gyógyítható, hiszen veleszületett állapotok, és megkérdeztem, akkor is tud-e segíteni. Teljes lelki nyugalommal és játszi könnyedséggel azt válaszolta, „don’t worry Dora” (ne aggódj, Dóra), megváltoztatom a karmátokat. Gyertek ide, egy-két évre, és meglátod”. Ezután hazarepültem, összecsomagoltunk, és kiköltöztünk Indiába. Egyedül három gyerekkel és az autizmussal.

Dóra Karmaváltás nevű sorozatát ITT olvashatod el!

Végül fél év után hazajöttünk, az ottani életünkről, külső-belső utazásunkról és mesébe illő kalandjainkról a blogomból készült könyvben számolok be (Karmaváltás, Fél év Indiában egyedül három gyerekkel és az autizmussal, lohonyaidora.hu).

Pont egy év telt el, és mennyi minden történt azóta! Gyökerestül felfordult velünk a világ, annyi új lehetőség nyílt korábban beszűkült kis valóságunkban. Újra beilleszkedtünk a régi megszokott életünkbe, immár más emberekként. Mégis, amióta bejelentették, hogy bezárnak az iskolák, kísértetiesen hasonlít az életérzésem az indiaihoz. És nem azért, mert se húst, se vécépapírt nem lehet kapni, és mert egyedül vagyok itthon elszigetelve a világtól, és tanítom a gyerekeimet …

Három ilyen, nagyon más igényű gyereket egyedül itthon tanítani nem kis kihívás, milyen szerencse, hogy ebben már rutint szereztem Indiában. Azóta csak könnyebb lett a helyzet, Kíra lányom, bár még lassú és folyton elterelődik a figyelme, sokat önállósodott. Karsa, a legkisebbik, már korábban is az volt, bár ő a legfiatalabb, mégis nagyon korán érett a teher súlya alatt. Kende fiam viszont csak úgy tanul, ha ott ülök mellette, és igazán próbára teszi az ember minden türelmét. Extrém érzelmi kilengései miatt napjában többször áll a bál, amelyet teljes sztoikus nyugalommal csinálunk már végig. Kende legújabb ticje (akaratlan mozgás), hogy addig krákog hangosan, amíg meghányatja saját magát, akárhol, de leginkább ott, ahol épp rájön, mint akinek földbe gyökerezett a lába. Aztán, mintha mi sem történt volna, csinálja tovább a dolgát. Én gyorsan feltakarítom, és jöhet a 2+3=10, mert a matek, bár negyedik éve tanulja, nem megy. Köpköd (beépített Covid-ügynök), ez is egy tic, ilyenkor megkérem, törölje föl (napjában ötvenszer, … ez már komoly elfoglaltságot eredményez), közben megkavarom az ebédet, kijavítom Kíra feladatait, felveszem a telefont, ekkor kérdez valamit Karsa, rohanok segíteni, de átesek a 2 hónapos terápiás macskán, vagy elcsúszok a földre helyezett köpésaknában. Ha már ott vagyok, nyomok 10 fekvőtámaszt vagy felülést (egy kis mozgás nekem is kell), felpattanok, és jöhet az olvasás! Kende legújabb szokása, hogy virtuálisan próbál a világgal kapcsolódni, így az ötéves koráig nem beszélő és a vírus előtt még szófukar autista gyerekem hirtelen telefonbetyárrá avanzsált, és sorra hívja az ismerőseit (meg az én ismerőseimet, azt hiszem, ideje átnézni a telefonregiszteremet!). Eleinte alig-alig szólalt meg, de mostanában már hosszas monológba kezd, amely így kezdődik, minden bemutatkozás nélkül: „jól vagyok!!!!”. Megeszem, olyan édesen csinálja, és örök hálám mindenkinek, aki kedvesen elbeszélget vele! Fantasztikus lehetőség ez számára a verbális kommunikációs képességeinek javítására. Aztán még szerel, ami azt jelenti, kalapáccsal szétver valamit a házban. Délutánonként a ház érdekében is, és hogy a gyerekek is levezessék az energiájukat, kimozdulunk biciklizni, sétálni, futni. Egyik nap olyan lenne, mint a másik, ha a gyerekek nem gondoskodnának róla, hogy ismét az indiai káoszban érezzem magam (egyébként ők is folyton Indiát emlegetik a karantén kapcsán).

India is egy ilyen extrém helyzet volt számunkra, mint ez a mostani. Ugyanígy egyedül voltam a gyerekekkel napi 32 órában, ugyanígy nem jártak iskolába, és nem tudtuk, hová megyünk, mire számíthatunk. Teljes bizonytalanság. Teljes magamra hagyatottság. Ugyanígy bármely szúnyogtól dengue-lázat lehetett (volna) kapni, minden zöldségtől férget és súlyos hasmenést, az udvaron lévő kertben bármely este kobra marhatta (volna) meg az önfeledten játszadozó gyerekeimet, és a teraszunkon lakó majmok is maradandó sérüléseket okozhattak (volna) elfertőződő harapásukkal. A kikerülhetetlen, barna színű, férges csapvízről nem is beszélve, ami fogmosáskor, fürdéskor csak a szánkba került, és az értelmi sérült fiam vagy megértette, vagy nem, de még a többi gyerekem részéről is igen nagy tudatosságot igényelt, hogy véletlenül se nyeljék le. Mindenki a sok nők elleni erőszakról beszél, ha India szóba kerül, és folyton azzal ijesztgettek, hogy mi lesz, ha eltűnik egy gyerekem?

A félelem az életem mindennapos részévé vált, és ennek köszönhetően szembesülhettem a sok arcával, megjelenési formájával. Eldönthettem, hagyom-e, hogy kínozzanak, és áldozattá válok, vagy megbarátkozom velük. Rájöttem, amitől félünk, értünk van. Oda kell menni, megszaglászni, megvizsgálni, megismerni, rácsodálkozni … és megszelídíteni. És hálát adni neki, hogy megóvott valamitől. Aztán békében együtt lefeküdni aludni, egy ágyban a sötét „ellenséggel”. Reggelre hűlt helye volt, helyére napsütötte, papagájricsajos felszabadulás-érzés lépett.

Aki rutinos utazó, mint én, megtanult már együtt élni a váratlan helyzetekkel és a bizonytalansággal, sőt, talán még kifejezetten élvezi is az ezzel járó adrenalint, problémamegoldást, döntéshelyzeteket, jelen pillanatban levést. Indiában szinte végig ilyen kiélezett helyzetben voltunk, voltam. Semmi nem terv szerint alakult, mindig úgy tűnt, nem alakul sehogy, de végül csodával határos módon mégis megoldódott. Amikor elengedtem az akarást. Amikor átengedtem magam az életnek. Amikor rábíztam magam az Istenre. Akkor mindig megtörtént: megoldódott a helyzet, nem várt módon, de még jobban, mint ahogy én oldottam volna meg. Ez nem azt jelenti, hogy hátradőltem, és nem cselekedtem, sőt! Csak teljes lelki békében, összhangban a világgal, áramolva, nem erőltetve. Mint egy jó táncos. Aki ugyan megtanulta a lépéseket, mégis átszellemülve lépked, egy égi koreográfia szerint.

Ilyen volt, amikor Bengaluruban vasárnap még úgy tűnt, mégsincs lakásunk, és ha hétfőn nem tudunk az idegenrendészetnél bejelentkezni, kiutasítanak az országból, és hiába reménykedtünk karmaváltásban, hamar véget ér a csoda. Hétfőre lett lakásunk, jobb a vártnál, még közelebb a templomhoz, ahová minden nap járnunk kellett, és egy nap alatt rendeztem be riksázás közben a telefonomról interneten (ilyet tervezni nem lehet!). De ilyen volt az is, amikor a lányom életveszélyes állapotban kórházba került, és ott kellett hagynom éjszakára egyedül, egy idegen indiai kórházban, mert a két fiammal nem maradhattunk ott. Azt hittem, a szívem szakad meg, mit teszek szegény gyerekkel, aki másnap vígan rendelgette angolul a fagyit (a maszalás kaja túl csípős volt neki), és azóta is büszke rá, hogy helyt állt a nehéz helyzetben, egyedül.

Mindig jó kapcsolatom volt Istennel, de ezekben a pillanatokban még mélyebben éreztem őt. Minél elhagyatottabb voltam az emberek által, minél magányosabb voltam a gondjaimmal, annál erőteljesebben éreztem az ő jelenlétét, hallottam az ő hangját, aki mindvégig ott volt, és azt mondta: minden rendben lesz! Ez egy nagyon mély, megnyugvást adó érzést adott, amely legjobban ahhoz hasonlított számomra, amikor gyerekkoromban átadhattam az irányítást a felnőtteknek, akik mindenre tudták a megoldást.

A minap a Lidlben vásárolva döbbenten éreztem a szinte vágható feszültséget a levegőben, mégsem járt ez együtt a szokásos türelmetlen tolakodással. A csendesen magukba zárkózó, fegyelmezetten elgondolkodó és hatékonyan cselekvő emberek sokkal előzékenyebbek és együttérzőbbek, összességében sokkal emberibbek voltak, mint korábban. Ez is a sorsukat bölcs és türelmes alázattal kiváró indiaiakra emlékeztetett, akik a tömegben és a dugóban pont így viselkedtek.

A bizonytalanság egy bizonyos fokig kaland és szórakoztat, egy szinten túl pedig formál minket – ha erre nyitottak vagyunk. Pont, mint a jelen helyzet. Pont, mint India számunkra. Lehet, hogy több korlátozással jár, mint amennyit szívesen elviselünk, de vegyük észre, hogy amikor becsukódnak az ajtók, és befelé fordulunk, és minden olyan szűkösnek és lehetetlennek tűnik… Na, ilyenkor nyílnak meg olyan lehetőségek, amiket eddig nem vettünk észre, ilyenkor kapunk egy igazi esélyt, hogy a belső tágasságot észrevegyük.

Mi India óta élvezzük az ivóvizet a csapban, az európai biztonságot, a választékot a boltban, a tisztaságot a környezetünkben és az autó kényelmét, de már tudjuk, hogy nincs szükségünk minderre feltétlenül. Kíváncsi nyitottsággal nézünk elébe az újabb tanításnak.

lohonyaidora.hu

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Mi az összefüggés a klímaváltozás és a faji igazságtalanság között? afroamerikai

Mi az összefüggés a klímaváltozás és a faji igazságtalanság között?

Girl power az informatikában girl power

Girl power az informatikában