A férfi, aki bejön nekünk: Liu Shaolin Sándor

2021. április 16. |

Rovatunkban olyan férfiakkal beszélgetünk, akikre tehetségük, kreativitásuk, szakmai eredményeik kapcsán figyeltünk fel. Kíváncsiak vagyunk, kik vannak a sikerek mögött, mi a történetük, és merre tartanak. Ezúttal Liu Shaolin Sándorral beszélgettünk.

Olimpiai, Európa- és világbajnok, világkupagyőztes rövidpályás gyorskorcsolyázó – ezt a terjedelmes titulust írhatná Liu Shaolin Sándor a névjegykártyájára. De érdemes még egy kis helyet kihagyni ott, a 25 éves profi sportolót ugyanis a divattervezés és diplomácia is érdekli, szerintünk pedig egy humorfesztiválon is tuti befutó lenne.

Délelőtt egy forgatáson voltál, most interjút adsz – nincsenek edzésekkel teletűzdelve a napjaid?

A világbajnokság az utolsó versenyünk a szezonban, ami után egy-másfél hónapos pihenőt szoktunk kapni, ennek az utolsó napjait élvezem most.

Az egyéves kiskutyád is biztosan élvezte, hogy több időd van rá.

Ahová lehet, viszem magammal Dinnyét, és ennek meg is lett az eredménye: túlzottan ragaszkodóvá vált.

Miért pont Dinnyének nevezted el?

Tavaly sokat hallgattam Harry Styles Watermelon Sugar című számát, és innen jött a Dinnye név. De mivel annak a dalnak a szövege eléggé túlfűtött, inkább azt mondom mindenkinek, hogy a foltjai után kapta ezt a nevet.

Ha vége a pihenőidőnek, megkezditek a felkészülést a következő versenyszezonra, és a téli olimpiára, amelyet elvileg 2022 februárjában rendeznek Pekingben. Vagy tolódik ez is a nyári olimpia csúszása miatt?

Ez nagy kérdés mindenki számára. Azt hallottam, hogy a kínaiak nagyon szeretnék megrendezni, de az a hír is járja, hogy a nyári olimpia csúszása miatt a télit is halasztani kell, hogy ne legyen olyan közel a kettő egymáshoz.

Erősebb benned a bizonyítási vágy így, hogy Kínában lesz az olimpia?

Félig kínai vagyok, nem tudom, tudtad-e? (Nevet.)Persze, szeretnék Kínában nyerni, ez egy óriási motiváció számomra. Pekingben eddig is megesett, hogy az utcán felismertek minket Ádóval (Liu Shaoang olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Sanyi öccse – a szerk.), és közös fotót szerettek volna készíteni. Ha sikerülne újra győzni, akkor az az ázsiai karrierünknek is nagy lendületet adhatna, hiszen a kínaiakról tudvalevő, hogy ha van egy hazai rendezésű olimpia, akkor azt az 1,4 millárd lakosból 1,3 milliárdan biztosan nézik.

Biztos vagyok benne, hogy most már itthon is többen fogják nézni – már csak miattatok is.

Más lesz címvédőként kiutazni az olimpiára. 2018-ban, amikor Dél-Korea felé tartottunk, az a kérdés motoszkált a fejünkben, hogy vajon 38 év után lesz-e ismét téli olimpián érme Magyarországnak, meg tudjuk-e szerezni az első aranyat? Azért az eredményért is sokat dolgoztunk, de most még keményebben készülünk, hogy meg tudjuk védeni a címünket.

Korábban azt nyilatkoztad, hogy a sikert nehezebben dolgozod fel, mint a kudarcot. Az egy hónappal ezelőtt szerzett világbajnoki aranyat sikerült már „megemésztened”?

A világbajnokság szombati napján volt egy esésem, amelyet persze kudarcként éltem meg, de szerintem ennek köszönhetem a vasárnapi sikert. A bukásnak az az előnye, hogy abból mindig lehet építkezni: egy rosszul sikerült versenyről úgy megyek haza, hogy mostantól még jobban oda kell tennem magam. Nem azt mondom, hogy a jó eredmény motiválatlanná tesz, de ott motoszkál bennem az gondolat, hogy akkor most hátra dőlhetek.

A versenyeken az öcséd a zenefelelős. A világbajnokság futamai előtt meghallgattátok Diaz, Fura Csé és Szakács Gergő Kétoldalú minden érem című számát, amelynek a videoklipjében ti is szerepeltek?

Persze, és én amúgy is sokszor elindítom ezt a dalt, szerintem szuper szám lett, motiváló tud lenni bárki számára. Jó érzéssel tölt el mindig, amikor meghallom, főleg, amikor az olimpiai kommentátor hangja beúszik –– sok emlék feltör belőlem olyankor.

Van egy rész a dalban, hogy az élen sem állhatsz úgy, ha a mélyben még nem voltál”. Erről mit gondolsz?

Egy sportoló legelőször azt tanulja meg, hogy hogyan kell veszíteni. Nincs olyan versenyző, aki az elsőtől az utolsóig minden versenyt megnyer. Az esésekből, bukásokból lehet a legtöbb erőt meríteni ahhoz, hogy felállj, és megmutasd: több van benned. Ezért is nagyon ideális a mi helyzetünk az öcsémmel: ha nekem reggel semmi kedvem felkelni, és edzeni menni, tudom, hogy Ádó márpedig ott lesz, nem hagyhatom, hogy lemaradjak, és fordítva. Húzzuk előre a másikat, és van egy teljesen egészséges versengés közöttünk.

Nem csináltál titkot belőle, hogy te az olimpiai arany után voltál a mélyben.

Sokszor hittem már azt, hogy mélyponton vagyok, de az olimpia után voltam legmélyebben. Mert nem egyszerű ám az első magyar téli olimpiai aranyéremmel hazatérni – annak ellenére, hogy a határtalan szeretetet, amely felém áradt, fantasztikus volt. Azt hittem, ha hazajövök, akkor minden könnyebb lesz, egyszerűbb lesz felkelni, simábban fognak menni az edzések, de persze nem így történt. És akkoriban nem láttam értelmét annak, hogy a jégpályán fagyoskodjak. Minek, ha már elértem életem talán legnagyobb célját?

És amúgy miért ezt a sportágat választottad annak idején?

Ádóval először úsztunk, de minden bajunk volt a klóros víztől, így más sport után akartunk nézni. Ez épp télen volt, így három lehetőségünk adódott: jégkorongozni, műkorcsolyázni és gyorskorcsolyázni. Az első kettő nem érdekelt minket, így kizárásos alapon maradt az utóbbi, ebbe viszont már a legelső edzésen beleszerettünk. 2005-ben, amikor belecsöppentünk a gyorskorcsolyázás világába, egyáltalán nem volt itthon ismert ez a sportág, előttünk nem voltak példaképek, akiket követhettünk volna.

Apropó, követések. Az öcséddel abban se versengtek egymással, hogy kinek van több Instagram-követője vagy érme?

Nem, egyiket se tartjuk számon. Egyébként is, én csak az olimpiai aranyérmemet tartottam meg, a többit odaadtam anyukámnak – ő nagy becsben tartja mindet, és büszkén mutogatja őket mindenkinek. Ádóval soha nem volt köztünk rivalizálás.

És gondolom, őt az se zavarja, hogy te jobban reflektorfényben vagy.

Nem, ez természetes, hiszen én vagyok a viccesebb. (Nevet.) Az öcsém amúgy se olyan bőbeszédű, meg persze nem is hagyom szóhoz jutni. (Nevet.)

Egyértelmű, hogy érdekel a divat. Honnan szoktál inspirációt meríteni az outfitjeidhez?

Kifejezetten a stílusa miatt nem követek senkit a közösségi médiában, de a divat mindig is foglalkoztatott. Sportolóként melegítőből melegítőbe bújok, számomra egy ruha legfontosabb kritériuma, hogy komfortos legyen, de mára megtaláltam azt a stílust, amely egyszerre tud kényelmes, elegáns és egyedi lenni. Liu Brothers néven már készülőben van a saját ruhakollekciónk is.

Látom, hogy eléggé zavar az erős szél, ami szétfújja a belőtt frizurádat. Mennyire érdekel a szépségápolás?

Nagyfogyasztó vagyok, ha arckrémekről és testápolókról van szó. Régebben, amikor azt mondták rám, hogy metroszexuális vagyok, visszavágtam, hogy nem is, pedig de. Szeretek a testemmel foglalkozni, és ebbe épp úgy beletartozik a szépségápolás, mint az, hogy kétszer meggondolom, milyen ételeket fogyasztok.

A testedet jó néhány tetoválás díszíti, a legutóbbi kapcsán az írtad az Instagramon, hogy az erős elme és a nyugodt arc, amelyet mutatsz, segít elérni a céljaidat.

Ez a tetkó egy arcot ábrázol, amelynek a fejében egy ember ül háttal. Azt szimbolizálja, hogy ha megjelenek egy versenyen, a közönség ugyan látja az arcomat, de azt, ami a fejemben van, senki. A futam előtti pillanatokban nem szeretem, ha bárki hozzám szól, olyankor én már csak a feladatomra akarok fókuszálni. Pont olyan vagyok ilyenkor, mint egy színész, aki a szerepében van – nem szabad őt kizökkenteni.

Mindegyik tetkódnak ilyen mély jelentése van?

Szinte mindegyiknek van valami. Nagyon szeretem a tetoválásokat, egy kis világítótorony az egyik legkedvesebb a szívemnek. A hajóknak a világítótorony mutat irányt, én pedig azt szeretném, hogy a fiatalok nézzenek fel a telefonjukból, és kövessék az én utamat: 22 évesen úgy lettem téli olimpiai bajnok, hogy erre korábban nem volt példa Magyarországon. Szeretném, ha tudatosulna bennük, hogy kemény munkával bármit el lehet érni.

Nagyon fiatal vagy még mindig. Gondolkozol már azon, hogy mivel szeretnél foglalkozni, ha véget ér a sportolói karriered?

Egyre többször merül fel ez a kérdés. Szívesen dolgoznék nagykövetségen a magyar és a kínai kapcsolatok erősítésén, vagy a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnél. Meg aztán arra gondoltam, hogy nagyon gazdag leszek, és tengerparton fogom süttetni a hasam – ez az A verzió, a többi vészforgatókönyv. (Nevet.)

És mivel minden eshetőségre szeretnél felkészülni, ezért szerepel a terveid között, hogy elvégzed az ELTE keleti nyelvek és kultúrák szakát?

Pontosan. Bár folyékonyan beszélek kínaiul, írni és olvasni nem tudok ezen a nyelven. Nemrég kaptam néhány kínai nyelvkönyvet és gyakorlófüzetet, mert nagyon szeretném pótolni a hiányosságaimat, és legalább csak annyira megtanulni, hogy újságcikkeket el tudjak olvasni, de ahhoz is kétezer karaktert kellene ismerni.

Mennyire van jelen az életedben a kínai kultúra?

Erősen, hiszen az edzőnk és a szponzorunk is kínai, és bár csirkepaprikást nem tudok főzni, sült rizst bármikor csinálok. (Nevet.) Egyébként az édesapánk abszolút a kínai mentalitás szerint nevelt minket. Reggelente, amikor vitt minket az iskolába, mindig elmondta, hogy 18 évesen el kell majd költöznünk otthonról, és önálló életet kell tudni kezdenünk. Persze nem dobott ki minket otthonról, amikor nagykorúak lettünk – én végül 22 évesen költöztem el –, csak arra próbált felkészíteni, hogy ha történne velük valami, akkor is megálljunk a lábunkon. Mindig az életre nevelt, és felnőttként kezelt minket. Az anyukánk pedig pont ellenkezőleg, folyton babusgatott minket, éppen ezért a problémáinkkal is inkább hozzá fordultunk. Ez a kétféli szülőtípus egyébként szuperül kiegészítette egymást: apa az anyagi, anya a lelki támogatást adta. Ennek megfelelően igyekszem én is szigorú lenni Dinnyével… (Nevet.)

Fotó: Czvitkovits Judit

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter