Hétköznap délelőtt van, az első meleg napsugarak üzenik: valami igazán jó közeleg. Valami, ami boldogsággal tölti el a szívet. Sára nővér is lelkesen mesél arról, hogy közösségével minden héten csütörtök estétől a húsvéti szent három nap eseményeire emlékeznek vissza. A Nyolc Boldogság Közösség férfi és női szerzetesei, illetve világi tagjai a liturgiáikon keresztül a vasárnapi feltámadás megünneplésére készülnek hétvégén.
Csütörtökön este virrasztanak és közbenjárnak megoldhatatlannak tűnő helyzetekért, rájuk bízott imaszándékokért. Pénteken megemlékeznek a nagypénteki eseményekről, este héberül imádkoznak és saját szavaikkal adnak hálát mindazért, ami a héten történt velük. Szombat este liturgikus táncokat táncolnak a vendégeikkel, vasárnap pedig a szentmisén velük együtt ünneplik meg Krisztus feltámadását.
Mondhatnánk, hogy a hét fele csupán egy ünnep előkészítéséről szól, de a rendházban hallható nyüzsgés egészen másról árulkodik. A beszélgetés ideje alatt is egy 40 fős férfi lelkigyakorlat zajlik a házban. A szerzetesnővérek Nagykanizsa mellett található homokkomáromi rendháza mindenki előtt nyitott, legyen szó szervezett zarándokcsoportokról, fiatalokról vagy családosokról. Vannak, akik néhány órára érkeznek és olyanok is, akik egy vagy több hetet töltenek itt elmélkedéssel.
Többek között őket segítik a nővérek, lelki programokat szerveznek számukra, és gondoskodnak arról, hogy a hozzájuk látogatók békében tölthessék az itt létüket. Nemcsak a hétvégi készületek, de más feladatok is kitöltik a szerzetesek idejét. Sára nővér naptára is nagyon színes. Amikor a beszélgetés időpontját egyeztettük, boldogan mondta, hogy akár egy héten belül tud rám szánni egy órát, és ez ritka – látszott, sűrű napirend szerint él.
Teológia
A szerzetesi élet vállalásának nem követelménye a teológiai diploma, végzettségtől függetlenül is lehet jelentkezni a közösségbe – az ismerkedés, illetve a próbaidő alatt derül ki, hogy a jelentkezőnek valóban az adott közösségben vagy rendben van a hivatása. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán együtt tanulnak világi hívek és papi vagy szerzetesi hivatásra készülő fiatalok, közülük többen harmadrendi tagjai egy-egy szerzetesközösségnek. Ők lehetnek családos, vagy egyedülálló nők és férfiak, akik vállalják, hogy egy szerzetesrend lelkisége szerint imádkoznak és életükkel adják tovább a hit örömét. A Nyolc Boldogság Közösséghez is csatlakozhatnak külső tagok, őket hívják a Bárány Barátainak.
Fél évre ment, de hat évig maradt
„Sokan sokféleképpen gondolkodnak arról, hogyan is élünk mi, szerzetesek. Minden rendben más szabályok határozzák meg a tagok életét. Esetünkben is a közösségi élet és az imádság az alapja mindennek. Ezen túl pedig mindazt, amire meghívást kapunk, különböző szolgálatokban válik láthatóvá. Van, aki a kiégéssel kapcsolatos előadásokat, tréningeket tart, más mentálhigiénés beszélgetéseket kísér. Van, aki tanít vagy lelkigyakorlatokat vezet, de maga a közösségi élet is ad számunkra bőven feladatot. Külső szolgálatként én többnyire lelkigondozást és szupervíziót vállalok” – meséli, majd azonnal hozzáteszi, hogy bár végzettsége szerint földrajz-angol szakos tanár.
A főiskolán ismerkedett meg a közösséggel és az élete ezzel váratlanul új irányt vett. Sára nővér gyerekkorában nem járt hittanra, nem ment szentmisére a szüleivel vagy nagyszüleivel, de ennek ellenére a családi házuk mindig nyitott volt mások számára. Főiskolásként kezdett el rendszeresen imádkozni egy fiatalokból álló közösségben, itt találkozott egy szerzetesnővérrel, akin keresztül hosszabb időre is kijutott a Nyolc Boldogság Közösség anyaházába, Franciaországba. Friss diplomásként vágott neki az útnak, ahová elhívta két barátnőjét is, érezte, ennek a látogatásnak tétje. Sára nővér végül hat hónap helyett hat és fél évet töltött Franciaországban. „Az utazás második hónapjában azt éreztem az imádságaimban, hogy ami számomra most igazán fontos, az itt van és nincs miért hazamennem. Akkor már tudtam, hogy a hat hónapból több év is lehet. A szüleim persze nem örültek, amikor karácsonyra hazatérve bejelentettem, hogy határozatlan időre újra visszamegyek a közösségbe.”
Elköteleződés másképp
A fiatal lány az első hat hónap után olyan házba kérte magát, ahol közössége HIV-fertőzötteket fogadott. Itt találkozott először mélyebben az emberi szenvedéssel azokon a volt kábítószer-használókon és prostituáltakon keresztül, akik hozzájuk látogattak. Megrázta a szolgálat, ugyanakkor nagyon vonzotta is. Hat éven keresztül élt egy házban ezekkel az emberekkel, hol meghallgatással, hol tanácsadással segített rajtuk, és többé már semmi sem volt olyan, mint régen.
„Határozott célom volt az életemmel: tanítani akartam, férjhez menni, családot alapítani és gyerekeket nevelni. Franciaországban minden átíródott. Ott azt éreztem, hogy teljes a boldogságom abban, amit éppen teszek, ahogyan éppen élek. Elkezdtem nem gondolkodni a házasságon és ez egyre gyanúsabb lett önmagam számára is” – emlékszik vissza. Sára nővér valóban lemondott a párkeresésről, helyette Jézus mellett köteleződött el egy életre. Amikor megérezte Isten hívását, már a kinti látogatása alatt elkezdte a próbaidőt a közösségben. A próbaévben a közösség többi tagjával élt együtt, közösségi képzésen vett részt. Három év után, 2000 decemberében öltözött be szerzetesnek.
A Nyolc Boldogság Közösség szerzetesi viselete egyszerű: fehér habitust hordanak, amit a derekuknál egy övvel kötnek meg, erre egy barna skapulárét vesznek, a nyakukon keresztet hordanak. A szerzetesnők a fejükön fátylat viselnek, ami az elköteleződés jele, akárcsak a karikagyűrűjük. „Azért hordunk habitust, hogy ezzel is megmutassuk az embereknek, mi egy közösség tagjai vagyunk és Jézushoz tartozunk. Érdekes, hogy a megjelenésünk mindig mást vált ki az emberekből az utcán. Vannak, akik egyszerűen ránk csodálkoznak, mások viszont bátran leszólítanak minket. Egy alkalommal Budapesten utaztam tömegközlekedéssel, amikor meglátott egy hölgy, odajött hozzám, és bár nem tudta, hogy milyen szerzetes vagyok, megkért, hogy imádkozzak vele, mivel éppen egy súlyos beteg rokonához megy a kórházba. Én megálltam ezzel a nővel a villamos hátuljában és együtt imádkoztunk beteg hozzátartozójáért.”
Lelki segítség
Talán Sára nővér nem alapított családot a szó klasszikus értelmében, de helyette közössége és a katolikus egyház lelki családjának tagja lett. Ma is szívügye, hogy az, aki bármilyen formában támogatásra szorul, annak segítséget nyújtson. Közösségével Kikötő néven létrehoztak egy meghallgató szolgálatot Nagykanizsán, hogy könnyebben elérhetőek legyenek az emberek számára. Ezenkívül szupervízió formájában kíséri azokat, akik a munka világában túlterhelve érzik magukat és változásra vágynak. Jönnek hozzá tanárok, egyházi vagy szociális munkát végzők és más közösség szerzetesei is. Ha kérik, szívesen tart tréningeket világi munkatársakkal közösen a kiégés, az erőforrások feltérképezése vagy a kommunikáció témájában. Munkáját segíti, hogy már az egyház is nagyobb bizalommal tekint a pszichológiára, a valláspszichológia például egyre ismertebb fogalommá válik.
„Hiszem, hogy a lélektan és a hit eszközei együtt képesek megoldást adni a krízisben lévő embereknek. Hiszem, hogy a szeretettel teljes és ítéletmentes meghallgatással gyógyíthatunk. Ugyanakkor miközben járjuk a közös utat a hozzánk fordulókkal, megszületik Isten élete a másikban és bennem is – újra. Ahhoz, hogy jó támogató legyek, folyamatosan tanulom azokat a szakmai módszereket, amelyek elengedhetetlenek a professzionális segítő kapcsolódáshoz. Szeretem bátorítani az embereket, hogy merjünk segítséget kérni (magamat is beleértve)! Örülök, hogy az egyház is egyre nyitottabb a lélektan lehetőségeire, legyen az lelki gondozás, lelki kísérés, mentálhigiénés segítő beszélgetés vagy szupervízió.”
Szemében remény látszik, boldogság és béke, az interjú végén engem is elfog egy szent irigység: vajon milyen lehet így élni, ebben a megingathatatlannak tűnő elköteleződésben, szüntelen segítő szándékkal, önfeláldozással. Mindezt úgy, hogy az ember folyamatosan közösségben van, minden alkalommal társaságban ebédel és vacsorázik, és ugyanezen társaival együtt imádkozik naponta a békéért és más nehéz élethelyzetekért.
Sára nővér látja a kíváncsiságot a szememben, és még megjegyzi, ne higgyem azt, hogy a szerzetesnővérek élete tökéletes, nekik is vannak nehézségeik, de tudják, hogy kihez forduljanak, így a problémák előbb vagy utóbb valami nagyobb rendben találják meg a helyüket. Valóban boldogok, mert az örömöt már nem a világ zajában és a szenvedélyekben keresik. „Igen, van, hogy leveszem a habitust, felveszek egy kényelmes ruhát és elmegyek sétálni. Nekem is szükségem van néha az egyedüllétre, de civilben is szerzetes maradok. Jézus velem jön például a kedvenc csónakázó tavamhoz is.”
Szerző: Vermes Nikolett
