Egy nyári délutánon, amikor Anna a családi ebédhez készülődött, ismét előtört belőle a szokásos szorongás. Az anyja, Márta mindig is fontos szerepet játszott az életében, és bár Anna már harmincöt éves volt, még mindig nem tudott igazán elszakadni tőle. Az egyetem elvégzése után hazaköltözött, mert egyszerűen úgy érezte, hogy az anyjának szüksége van rá. A kezdetben támogató kapcsolat idővel nyomasztóvá vált. Márta a lánya minden döntésében részt vett, legyen szó munkahelyváltásról, párkapcsolatról vagy pénzügyi kérdésekről. Az ebéd előtti szorongás is ennek szól, hiszen a lány már szeretne egyedül dönteni az élet nagy kérdéseiről, de egyszerűen képtelen rá. Ezzel nincs egyedül. Az Eurostat adatai szerint az európai fiatal felnőttek (25-34 év) 35 százaléka még mindig a szülői házban él. Magyarországon ez az arány még magasabb, 43 százalék. A számokra a pszichológusok is felfigyeltek, akik kutatások alapján megállapították, hogy azok a fiatal felnőttek, akik nem tudnak időben leválni a szüleikről, 25 százalékkal nagyobb valószínűséggel küzdenek szorongással, 30 százalékkal nagyobb valószínűséggel depresszióval és 20 százalékkal nagyobb valószínűséggel önbizalomhiánnyal. Tehát a felnőttkori leválás nemcsak a fizikai önállóság, hanem az érzelmi és mentális egészség szempontjából is kritikus. A családokban, ahol nem tudnak, vagy nem akarnak leválni a felnőtté vált gyerekek, sokkal több a feszültség. A felnőttkori leválás azonban sosem könnyű, sokan rosszul értelmezik, és így még több veszekedést generálnak. Megkérdeztünk egy pszichológust arról, hogy mikor van itt a leválás ideje, hogyan zajlik, és miért van rá szükség.
Mikor van itt a leválás ideje?
Bogár Zsuzsa pszichológus és családterapeuta szerint a leválás folyamata valójában már korai gyermekkorban megkezdődik. Mint mondja, a leválás egy normális folyamat, amely az első hat hónap után kezdődik, amikor a csecsemő és az anya közötti szimbiózis fokozatosan megszűnik. A gyermek elkezd távolodni, először csak kúszik, majd szalad, eljut a játszótérre, aztán az óvodába, és így tovább. Tehát a szülő-gyermek közötti távolság folyamatosan nő. Éppen ezért, ha a pszichológiai értelemben vett leválás csak kamaszkorban kezdődik, akkor már felborult dinamikáról, egy egészségtelen kötődésről beszélünk, elvégre a túlzott kontroll alatt nehéz saját szárnyakat bontani. Hogyan kerülhetjük el, hogy kitolódjon a leválás? Szakértőnk szerint érdemes a gyermeket önállóságra ösztönözni, akár már kisgyermekkorban is. „A leválás nem egy egyszeri esemény, hanem egy hosszú időszak, ez pedig minden gyermeknél egyedi, de általában a kamaszkorban válik legintenzívebbé, amikor a gyermek autonómiára és önállóságra törekszik. Fontos, hogy a kamaszkor természetes része, amikor a fiatalok elzárkóznak a szüleiktől, saját identitásukat keresik és próbálják megtalálni helyüket a világban. Az ilyen viselkedés sokszor ijesztő lehet a szülők számára, de meg kell értenünk, hogy ez szükséges a gyermek egészséges fejlődése szempontjából.” A szülők szerepe kulcsfontosságú ebben az időszakban. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy ez nem egyenlő az elhagyással vagy teljes elidegenedéssel.
A szülőknek nem kell végleg elengedni a gyermekeiket, de segíteniük kell őket saját határaik meghúzásában. A cél, hogy a gyermek később, felnőttkorában képes legyen magabiztos döntéseket hozni.
Mi lenne leválás nélkül?
„A leválás segít a gyermeknek abban, hogy önálló, felelősségteljes felnőtté váljon, aki képes megbirkózni az élet nehézségeivel, és egészséges, kiegyensúlyozott kapcsolatokat építhessen más felnőttekkel. Ez a folyamat a szülők számára is lehetőséget ad arra, hogy újra megtalálják saját identitásukat és ne csupán szülői szerepükre korlátozódjanak” – mondja a pszichológus. Az egészséges leválás hosszú távon erősebb és harmonikusabb családot eredményezhet. De csak nagyon kevés családban zajlik zökkenőmentesen ez a folyamat; mi több, a legtöbb esetben vagy nem történik meg, vagy komoly konfliktusokat okoz a családtagok között. Szakértőnk rámutat arra, hogy a szülők hajlamosak túlzottan ragaszkodni gyermekeikhez, és nem engedik, hogy önállóvá váljanak. Ez különösen gyakori a rossz házasságokban, egyedülálló szülőknél, vagy pszichés problémákkal, függőségekkel küzdő szülők esetében. Ilyen helyzetekben a gyermek érzelmi társ szerepbe kerül, ami gátolja az egészséges leválást. Az egész pedig csak tovább gyűrűződik, amikor a gyermekben bűntudat alakul ki, mert úgy érzi, hogy nem hagyhatja el a szülőt, elvégre érzi és látja, hogy ő az egyetlen érzelmi támasz. Még tovább nehezíti a helyzetet, amikor a felnőtt gyermek már saját családot alapít, viszont ennek ellenére továbbra is erősen kötődik a szülőkhöz. „Amikor a gyermek nem képes leválni, és már ő maga is gyermeket nevel, akkor egy nagyon bonyolult helyzet áll fel, amely mérgező kapcsolatokat eredményezhet. Egy ilyen helyzet komoly konfliktusokat okozhat a felnőtt gyermek házasságában, mivel a nagyszülők túlzott befolyást gyakorolnak rá, és ennek nincs helye a házasságban.”
Mit tehetünk?
A cikk elején Anna példája jól mutatja, milyen nehézségekkel járhat, ha nem sikerül a leválás. Többek között ezért is érdemes szakemberhez fordulni. „Amikor a leválás nehézségei jelentkeznek egy ülésen, akkor azon kezdünk dolgozni, hogy erősítsük a fiatalok saját határait és megerősítsük bennük a hitet, hogy egyedül is elég erősek. Fontos, hogy az érintett személyek – legyen szó egy huszonéves vagy egy ötvenéves felnőttről – felismerjék saját autonómiájukat.” A terápia hosszú távon valóban harmonikusabb családot eredményez, de az idáig vezető út konfliktusokkal van kikövezve. Gyakran felmerül a kérdés, hogy a szülők miért élik bántásként a leválást? A pszichológus egyértelműen kijelenti, hogy a leválás nem bántás, ez egy természetes és szükséges folyamat, amely során a gyermek felnőtté válik, és a szülőknek fontos megérteniük, hogy a gyermek leválása nem azt jelenti, hogy elhagyják őket, hanem azt, hogy új szakaszba lépnek az életben. Az új család alapítása és a saját határok kialakítása nem egyenlő a szülőkkel szembeni lojalitás elvesztésével. Ahol ezt megértik, ott a család tagjai biztonságosabban fognak kötődni egymáshoz, és az energiát nem a vitatkozásokra fordítják, hanem egymás támogatására.
Fotó: Getty Images
