Fannyval Izland különleges arcairól, a gleccserjárás izgalmairól, a fenntartható túrázásról és önismeretről is beszélgettem.
Ha jól tudom, több országban is éltél azelőtt, hogy Izlandra költöztél. Mi motivált az elején abban, hogy külföldön próbálj szerencsét?
Nagyon sokáig küzdöttem az angollal, viszont azt éreztem, amíg nem tudok kommunikálni angolul vagy külföldiekkel ismerkedni, addig rengeteg tudásról lemaradok. Egy ponton úgy döntöttem, hogy ezt a nyelvi frusztrációt úgy fogom tudni legyőzni, ha külföldre költözöm, és egy nemzetközi környezetben rákényszerítem az agyamat, hogy tanuljon meg egy idegen nyelvet.
A finneknél már képet kaphattál az észak-európai vibe-okról. Mennyire volt könnyű vagy nehéz itt a beilleszkedés, a klímához való hozzászokás és a mindennapi életvitel?
Nem is tudtam, hogy mennyire szeretem a hideget meg a havat, amíg nem költöztem Finnországba. Én Erasmuson voltam, amikor kikerültem, így inkább egy nemzetközi környezetbe csöppentem, mintsem hogy finnekkel lógjak, viszont imádtam felfedezni a finn kultúrát. A finnek nagyon szarkasztikusak tudnak lenni a finnségükkel kapcsolatban, és ez a fajta humoros megközelítése a dolgoknak és önmaguknak, nekem nagyon tetszett.
Térjünk át melegebb éghajlatra és a spanyol útjaidra! Hogyan jött a képbe Palma de Mallorca és miért maradt emlékezetes neked ez az időszak?
Finnország után azt gondoltam, hogy klassz lenne ezúttal Európa másik végén kipróbálni magam, és Palma de Mallorcán ért utol egy klassz lehetőség. Itt már sokkal egyszerűbb volt kapcsolódni az emberekkel és mindig hihetetlen tempóban zajlott az élet. Egyik reggaeton buliból jártam a másikba, viszont hamar kiégtem ebben a hangos spanyolos pörgésben, ráadásul a meleget és az izzó napsütést se tolerálta a testem.
8 hónapig maradtam ott, közben minden sarkát látni akartam Mallorcának, ami össze is jött, és vannak mai napig megmaradt, aktív barátságaim abból az időszakból.
Aztán végigjártad az El Caminót. Hogyan készültél fel, mit éreztél közben és akkor, amikor elértél a zarándokút végére?
Sokat túráztam és bicikliztem előtte, így abban szinte biztos voltam, hogy az állóképességemmel nem lesz probléma. Egyedül indultam el, viszont rengeteg emberrel megismerkedtem útközben, és már egy nagy társaság részeként értem el Santiagóba. Megjártam párszor a poklot, mert volt pár hólyag a lábamon, így nekem a fájdalommal kellett megküzdenem, nem a nagy távolságokkal. Viszont a Camino nemcsak egy csodálatos tájon visz keresztül, de hatalmas belső utazás és flow-élmény is egyben.
Én receptre írnék fel mindenkinek egy ilyen nomád, többnapos zarándokutat, mert nagyon rövid idő alatt hatalmas belső utakat járhatsz meg. Megérkezni Santiagóba pedig természetesen katartikus élmény volt.
Érkezzünk meg akkor a jelenbe is. Hogyan lettél gleccsertúra-vezető Izlandon?
Azt gondoltam, amikor megérkeztem Izlandra, hogy ez az ország csak egy híd lesz, átmeneti szakasz, még mielőtt tovább utazom. Utazni szerettem volna, még vadabb helyekre eljutni, új dolgokat kipróbálni, tanulva abból, hogy milyen önismereti utakat járhattam be az utazásokon keresztül.
Jelentkeztem az Új-Zélandra szóló working holiday vízumra. Ott van lehetőség arra, hogy gleccseren dolgozhasson az ember, ami valamivel izgibbnek hangzott, mint a szüretelés a kiviföldeken. Izlandon lehet gleccsertúra-vezetéshez vizsgákat letenni, így belevágtam.
Milyen különleges készségekre van szükség ehhez? Volt olyan dolog, ami neked különösen nagy nehézséget okozott az elején, vagy esetleg okoz a mai napig?
Nagy előny, ha szeretsz a szabadban lenni, illetve használni a testedet és az erődet. Viszont Izlandon a szélsőséges időjárás az igazi kihívás. Nekem nehéz volt megszokni, hogy ignoráljam, hogy vizes vagyok, fázok, hogy süvít a csípős északi szél az arcomba és vízszintesen szakad az eső… Ezeket mind-mind teljesen ki kell tudni zárni, mert a gleccseren sok emberért vállalsz felelősséget, akiknek minden lépésére oda kell figyelni.
Ami gondot okoz, amikor az emberek az időjárásra panaszkodnak és nem veszik észre, hogy milyen hihetetlenül különleges élményben lehet részük. Amikor nem a gleccserre és a táj egyediségére fókuszálnak, hanem azzal van az agyuk elfoglalva, hogy esik az eső és fáznak. Ilyenkor mindig kicsit csalódott leszek, mert azt gondolom, hogy valami igazán megismételhetetlen élményről maradnak le.
Milyen a mindennapi életed Izlandon és hogyan zajlik egy átlagos napod?
Miután megszereztem a gleccsertúra-vezetői képesítésemet, nagy fordulat köszöntött be az életembe, mert megismertem azt a férfit, aki ma már a férjem. Így maradtam itt, és elkezdtem több és több képesítést megszerezni, hogy minél változatosabb helyeken vezethessek túrákat Izlandon.
Túravezetőként megalapítottuk a párommal a saját cégünket, a Get Lost Guidingot, és nagyon változatos túrákat vezetek. (A névválasztást az inspirálta, hogy mindketten odavagyunk az izlandi tájért és szeretünk a nem kijelölt és mindenki által ismert helyekre menni, hanem kicsit elveszni benne, mert Izland sokkal több annál, mint amit az utazási irodák kínálnak.) Nyáron szinte minden időmet az izlandi felföldön töltöm, túrázok az idelátogatókkal, viszek mellette kisbuszos és persze gleccsertúrákat is. Viszont igyekszem nagyon rugalmas lenni és egyedi igényeket is kielégíteni, így tavaly például a magyar SILKA divatmárka lookbook fotózásának lebonyolításában segítettem a helyismeretemmel.
Reggel általában azzal indul a napom, hogy megnézem, milyen lesz az idő, majd ennek megfelelően belebújok az öt réteg ruhámba. Bepattanok a kisbuszba és összegyűjtöm az aznapi túrám résztvevőit, majd indulunk felfedezni közösen ezt a csodálatos országot. Nincs két ugyanolyan napom, nem találkozom kétszer ugyanazzal az emberrel és Izland mindig tartogat valamilyen meglepetést.
Összességében milyen hatással volt rád az, hogy különböző országokban éltél? Hogyan formáltak ezek a tapasztalatok téged?
Ahogy említettem, az önismeretem nagyon sokat fejlődött, igazából a finn és spanyol kalandom kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire imádok a természetben lenni, ami ma a munkám és megélhetésem. Ráadásul nagyon jól megtanultam angolul. A férjem francia, akivel az angol a közös nyelvünk.
Sokkal befogadóbb, elfogadóbb lettem. Nyitott lettem az új dolgok kipróbálásra, megszereztem a D-jogosítványt Izlandon, tehát, ha egyszer visszaköltöznék Budapestre, akkor vezethetem majd akár a 7-es buszt is! De viccet félretéve, a lényeg, hogy a külföldre költözés teljesen átrendezi azt, hogy hol is van a komfortzónád, és lényegesen önállóbbá, lazábbá, szabadabbá, nyitottabbá válik az ember általa.
Ha nekem valaki azt mondja 10 évvel ezelőtt, hogy majd a gleccsermászás lesz a hobbim és teljesen komfortosan fogok zsizsegni nemzetközi környezetben, turizmusban dolgozom majd és külföldi lesz a férjem, akkor szerintem körberöhögöm… 10 éve azzal voltam elfoglalva, hogy mit csináljak a művészettörténet diplomámmal és hogyan ne kössem az életem Budapesthez, mert a legkevésbé sem éreztem jól magam a zsúfolt nagyvárosban, viszont az unalmas magyar vidéki, kisvárosi élet sem vonzott. Szóval messziről indultam és az utazás egy intenzív terápiával ért fel számomra.
Tudom, hogy fontos számodra a fenntarthatóság, több ilyen fókuszú projekted is volt. Most mit jelent ez neked?
Most leginkább azt, hogy kapcsolódok a természethez és ebben segítek másoknak is. Izlandra az egyedi természeti adottságok miatt utaznak az emberek. Szeretném azt hinni, hogy ha szereted és tiszteled a természetet, akkor igyekszel az értékeinek a megőrzésére. A gleccsertúráimon kifejezetten sokat beszélek a túra résztvevőinek a globális felmelegedés és a klímaváltozás rövidebb és hosszabb távú hatásairól. Ahogy ott állsz a gleccseren, látod az olvadás és a változás egyértelmű jeleit, így a saját bőrödön tapasztalhatod, hogy ez a probléma mennyire jelen van. Szerintem egy gleccsertúra lehet az az élmény az ember életében, amikor elgondolkodik a saját életed hatásain és a Föld jövőjéről. Én legalábbis próbálom úgy felépíteni a túráimat, hogy a fotózkodás és kacagás mellett legyen idő egy kis magunkba nézésre és önvizsgálatra is.
Úgy érzed, megtaláltad az otthonod, vagy azért van rá esély, hogy más országban telepedtek le?
Annak ellenére, hogy Izland a legtöbb embernek bakancslistás hely és több millióan látogatnak ide minden évben, itt lakni és hosszú távon sátrat verni, nem olyan egyszerű. Ez egy kicsi szigetország az Északi sarkkör alatt, messze mindentől és mindenkitől. Az időjárás nagyon szélsőséges, a nyár esős, a tél szeles. Nyáron nincs sötétség, télen alig látni a napot. De nem csak az időjárás kihívásait kell megszokni és alkalmazkodni hozzá, Izlandon sok szempontból korlátozottak a lehetőségek, plusz a fránya izlandi nyelv is örök mumusom.
Tehát volt és van mit megszokni, viszont a párommal mi igyekszünk hosszú távon berendezkedni Izlandon. A férjem 20 éve él itt és dolgozik túravezetőként, de még ennyi év után is abszolút Izland-fanatikus. Nekem néha hiányzik az, hogy érezzem a meleg napsugarakat az arcomon, halljam a ropogó falevelek zaját a lábaim alatt, és hogy magamba szívjam a tavaszi virágok illatát, ezért sokat utazunk, új tájakkal töltekezünk. Viszont Izland az otthonunk.
Mit üzennél azoknak, akik szeretnének Izlandra költözni, ott munkát vállalni?
Én erről általában lebeszélem az embereket. Izlandra tényleg akkor érdemes költözni, ha imádsz a szabadban lenni, abszolút békében vagy azzal, hogy esik és fúj, hideg és sötét az év jelentős része. Egyébként itt élni még akkor is rettenetesen drága, ha itt keresed meg a fizetésed. Látok sok magyart, aki csak a fizetés miatt jön ki, és sok-sok lemondás közepette kicsit félre tud rakni, de amúgy szenved az idő miatt és semmi „pleasure” dolgot nem enged meg magának. Az az önismereti munka, amiről én beszélek, nem tudom, hogy megvalósulhat-e, ha egyszerűen gazdasági érdekek vezetnek el egy másik országba.
Nyáron nagyon sok szezonális munkát lehet találni 3-4 hónapra, ami sok embernek vonzó lehet, és én is így jöttem ki először. Ha okosan használod ki ezt a lehetőséget, akkor munka mellett az izlandi tájat és kultúrát is megismerheted, majd könnyebben el tudod dönteni, hogy mennél vagy maradnál.
Szöveg: Zahorján Ivett Fotó: interjúalany sajátja