Egyre többen túrázunk, így környezettudatosabbak is lettünk

2021. február 20.
Jobban ügyelnek a környezetvédelemre és nagyobb arányban részesítik előnyben a fenntartható megoldásokat azok, akik rendszeresen túrázással töltik a szabadidejüket – ez derül ki egy nemrég készült kutatásból.

A járványhelyzet kezdete óta – a globális trendekkel összhangban – Magyarországon is ugrásszerűen megnőtt a különböző túraútvonalak és a nemzeti parkok látogatottsága, ami pozitív hatást gyakorolhat a lakosság környezettudatosságára is.

fjallraven_turazasi-kedv

Évről évre egyre többen töltik a szabadidejüket túrázással Magyarországon: a természetjárás iránti érdeklődést jól mutatja, hogy 2010 óta negyedével nőtt a hazai nemzeti parkok látogatóinak száma, amely tavaly már elérte az 1,6 milliót. Egyre többen ismerik fel ugyanis azt a kutatások által is igazolt tényt, hogy a természetben töltött idő jótékony hatással van az emberek fizikai és mentális egészségére. Ehhez az évtizedes trendhez képest is látványos kiugrást hozott tavaly március óta a járványhelyzettel együtt járó bezártság, amelynek hatására a korábbi éveket is meghaladta a túrázók számának növekedése. A kéktúrák valamelyikét megkezdők száma például az elmúlt évben 168 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Ezt már láttad?

Jobban odafigyelünk?

„A járványhelyzet beköszöntével jelentősen beszűkültek a szabadidős programlehetőségek, az otthoni munkavégzés pedig sokaknál tovább fokozta a bezártság érzését. Az utazási lehetőségek is korlátozottak, így legtöbben csak a lakóhelyükhöz közel tudnak kikapcsolódási lehetőséget keresni. Ennek hatására nőtt jelentősen a természetjárás iránti érdeklődés” – mondta el Daniel Wolf-Watz, a European Tourism Research Institue (ETOUR) munkatársa. A kutató egy több éven át tartó, a svéd Fjällräven Classic túra résztvevői körében elvégzett felmérés keretében megvizsgálta, hogyan hat a természetben töltött idő az emberekre, és miként változtatja meg a túrázás a természetjárók hozzáállását a fenntarthatósággal összefüggő kérdésekhez.

turazasi-kedv

A válaszadók többsége (60%) úgy nyilatkozott, hogy a túrán átélt élmények hatására jobban odafigyel a környezet védelmére, egyebek mellett a szelektív hulladékgyűjtésre, a fenntartható módon előállított termékek előnyben részesítésére, az újrahasznosításra és egyéni ökolábnyoma csökkentésére. Fontosnak tartják továbbá, hogy saját eszközeikkel hozzájáruljanak a természetvédelmi területek értékeinek megóvásához. „Nagyon sokan kezdőként, első alkalommal vágtak bele különböző outdoor kalandokba az elmúlt időszakban, ami egyrészt nagyszerű, üdvözlendő jelenség, másrészt viszont nem feledkezhetünk meg arról, hogy a kellő felkészültség, illetve felszerelés hiánya akár kockázatokat is rejthet magában” – hangsúlyozta Daniel Wolf-Watz.

Fotó: Fjällräven Forrás: Agrárminisztérium, MTSZ, ETOUR

Olvass tovább!