Miként óvhatjuk meg őket az egzisztenciális szorongástól úgy, hogy közben transzparenciára törekszünk és tudatosságra nevelünk? Bojti Andrea gyermekpszichológus segítségével keressük a válaszokat.
A gyerekek pénzügyi edukációjának egyik első lépése, hogy szülőként mi magunk is tudatosak vagyunk. Azaz nyomon követjük és tervezzük pénzügyeinket, van pontos képünk arról, hogy milyen havi kiadásokkal és bevételekkel kalkulálhatunk, illetve van éves pénzügyi tervünk, havi és éves büdzsénk, befektetéseink és portfóliónk.
„A gyerek a szülők mintájából tanul a legtöbbet és a pénzügyekkel való bánásmód mikéntje valójában bizonyos értelemben önismereti kérdés” – mutat rá Bojti Andrea gyermekpszichológus és hozzáteszi, hogy a legtöbbször a pénzügyi tudatosság és a zsebpénzosztás a szülők fejében összefonódik. Pedig a pénzügyi tudatosságra nevelés jóval a zsebpénzkérdés előtt elkezdődik.
Mint mondja, fontos, hogy a gyerekekkel megismertessük a pénzügyi alapfogalmakat és felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a pénz kezelésében az észszerűség, a megtakarításképzés és a likviditás megőrzése egyaránt fontos feladat.
„Keveset ér azonban, ha csak a szavainkkal érvelünk: a tetteinkkel is kommunikálnunk kell mindazt, amit a világról és a pénzügyekről gondolunk” – mondja a gyermekpszichológus. – „A pénzügyi felvilágosítás keretében épp úgy meg kell ismertetnünk a pénz különféle címleteit és az egyes bankjegyek vásárlóértékét, mint a tervezés és a várakozás szükségességét, a gyűjtőmunka eredményét vagy éppen a családunk társadalmi-szocioökonómiai helyzetét. Ez a tudatos szembenézés és lépésenként történő, transzparens bevezetés a pénzügyekbe viszont csak látszólag könnyű. Valójában nagyon is komplikált feladat, hiszen a szülőknek jellemzően nincs mintája arra, hogyan is lehet vagy kell ezt jól csinálni.”
A szakember azt mondja, a pénzügyi tudatosság kialakításának érdekében célszerű olyan nevelési-tanulási helyzeteket indukálni, melynek keretében a gyerekek kipróbálhatják önmagukat és döntési helyzetben is felmérhetik saját képességeiket. Ennek részeként kerülhet sor például a havi zsebpénzosztásra, melyhez érdemes tervezési célú beszélgetést is csatolni. Ennek keretében egyeztethetjük a gyerekkel, hogy mennyi pénzt szeretne félretenni valamely nagyobb cél érdekében és mekkora összeget költene el rövid időn belül a vágyai kielégítésére.
Bojti Andrea Fotó: Mészáros Annamária
„Nincs egységes recept és minden családnak meg kell találni a saját útját. Az azonban fontos, hogy a gyerekek felismerjék a bankjegyeket, tudják, hogyan működik a bankkártya és a hitelkártya, tudják értelmezni a különféle applikációk kezelőfelületeit, vagy hogy később tisztában legyenek a hitel, a kölcsön fogalmaival” – mondja Bojti Andrea. – „Ehhez pedig már egészen kicsi korban beszélni kell velük arról, mi az a pénz és hogyan működik. Elvihetjük őket vásárolni, számlákat befizetni vagy bevonhatjuk őket a havi kiadástervezésbe is, hiszen így nemcsak a pénzről tanítunk, hanem mintát is átadunk.”
Sok szülő teljesít erőn felül
Bojti Andrea pénzügyi edukációt népszerűsítő podcastjában úgy vélekedik, hogy a szülők túlféltésből, vagy félreértett gondoskodásból, esetleg saját szorongásaik kompenzálására gyakran túlteljesítenek és erőn felüli kiadásokat vállalnak be annak érdekében, hogy boldoggá tegyék a gyerekeiket. Meggyőződése azonban, hogy ez rossz irány.
„Nem ritka, hogy a szülők a saját vágyaikról, vagy akár szükségleteikről is lemondanak, hogy a gyereknek mindene meglegyen. Ezzel azt éreztetik vele, hogy minden hozzáférhető és elérhető, aminek az a következménye, hogy a gyereknek torzul a valóságérzékelése és nem tanul meg várni” – mutat rá a jó szándékkal kikövezett út veszélyeire a gyermekpszichológus, miközben hangsúlyozza: az észszerűség és a család egészének komfortja épp annyira fontos, mint a gyerek kortárs közösségben elfoglalt helye és vágyai.
A szakember fontosnak tartja, hogy nyíltan kommunikáljunk valós lehetőségeinkről a gyerekekkel, ahogy azt is, hogy legyenek keretek, melyek között a gyerekek szabadon mozoghatnak.
„Tévhit, hogy a keretek és szabályok rossz dolgok, amik ártanak a gyereknek. A világosan felállított keretek, a transzparensen és következetesen kommunikált szabályok, a gyerek életkorához igazított mértékű szabadság és döntési jogkör sokkal inkább a biztonság forrása, hiszen a gyerek tudja, hogy mit lehet és mit nem, ahogy azt is, hogy az egyes döntések milyen következményeket vonnak maguk után” – mondja és hozzáteszi, hogy anyagi helyzettől függetlenül is biztosíthatjuk a választás szabadságát a gyereknek. A lényeg, hogy tisztázzuk a kereteket, aztán következetesen tartsuk magunkat hozzájuk.
A pénzügyi tudatosság krízishelyzetben válik fontossá igazán
Válás, haláleset, a munkahely elvesztése: számos oka lehet annak, ha a család anyagi helyzete drasztikusan megváltozik. Ilyenkor a helyzet stabilizálásának szándéka mellett a szülőnek a gyerekek pszichés egyensúlyának megőrzésére, valamint az új körülményekhez való adaptálódás elősegítésére is figyelmet kell fordítania.
„Egy-egy ilyen helyzetben a krízist és a megváltozott körülményeket egyidejűleg kell kezelni. Szem előtt érdemes tartani ugyanakkor, hogy a gyerekek általában lojálisak és könnyen csúsznak át felnőtt szerepbe: ha túl sokat tárunk fel számukra az aktuális helyzetből, érzelmileg túlságosan bevonódnak. A szorongással és a pszichés teherrel azonban nem feltétlenül tudnak mit kezdeni” – magyarázza a gyermekpszichológus. – „Fontos, hogy beszéljünk a gyerekkel a valóságról, de az is, hogy ezzel ne helyezzünk rá a szükségesnél nagyobb nyomást.”
Mint mondja, nem ritka, hogy egy-egy ilyen egyensúlytalan helyzetben a szülő jó szándéktól vagy szégyentől vezetve úgy dönt, hogy a valós helyzetet a gyerek elől elhallgatja. Ez azonban ugyanúgy kedvezőtlen következményekkel járhat.
„A szülő nem akarja, hogy a gyerek sérüljön, ezért a saját alapszükségleteiről mond le, miközben a gyerekkel nem érzékelteti a család valós lehetőségeinek változásait” – mutat rá Bojti Andrea és hozzáteszi, hogy a gyerekek sérülésektől való megóvásának szándéka olykor torzítja a szülők valóságérzékelését. – „A gyerek nem sérül attól, hogy komolyan veszik és hogy a korosztályos jellemzők szem előtt tartása mellett őszintén, transzparensen beszélnek vele az igazságról. Sőt, sokszor épp ez a motiváló számára, hiszen ebből érzi, hogy komolyan veszik, bíznak benne, emellett az ilyen egyértelműsítő beszélgetések tiszta és átlátható kereteket teremtenek.”
A szakember azt is hangsúlyozza, hogy mivel a válás vagy haláleset krízisét követően a családi élet keretei amúgy is szükségszerűen újrarendeződnek, az új család szabályai pedig formálódnak, majd megszilárdulnak, ilyenkor is fontos beszélni a pénzügyekről.
„A kisgyerekek alapvetően egocentrikusak, nyolc-kilenc éves korban azonban erősödik a mentalizációs képesség és fejlődik az empátia. Azaz a kistinik már tudnak arról gondolkodni, mit érezhet, mit gondol a másik. Ilyentájt veszik észre azt is, hogy egyes családok másként élnek, mint mások, vagyis sokféle életút, többféle körülmény létezik” – magyarázza Bojti Andrea.
Ha túltoltad, rakd helyre!
Az egzisztenciális szorongás sokak alapélménye, egy öt év alatti gyermek esetében az pedig egyáltalán nem értelmezhető fogalom.
„Sok szülő érzi rosszul magát amiatt, hogy nemet mond kisgyermeke vágyaira. Csakhogy ez teljesen normális! Ahogy az is, hogy a gyerek mindenfélét követel a boltban, vagy megpróbál kikönyörögni ezt-azt” – mondja Bojti Andrea. – „Ilyenkor nemcsak anyagi megfontolásból kell olykor-sokszor nemet mondani, hanem azért is, mert ennek hiányában a gyerek nem tanulja meg késleltetni a vágyait. Márpedig a vágy késleltetésének képessége kulcsfontosságú lehet a jövőben.”
Később, hét-tíz éves korban a szorongás azonban meglepő formákban és módon, illetve helyszíneken törhet utat magának.
„Mivel egy ilyen korú gyerek már képes átlátni az egyes krízishelyzetekkel járó kockázatokat, anélkül is elkezdhet extrém módon szorongani, hogy erre valós oka lenne. Ilyenkor a gyerek agya túlpörög és előfordulhat, hogy szomatizál vagy túlkompenzál” – mondja a gyermekpszichológus és hozzáteszi, hogy ilyen esetekben sincs feltétlenül ok a pánikra, hiszen ha szülőként valamit „túltoltunk”, azt helyre is hozhatjuk.
„A szülőség is egyfajta munka, amiben olykor jobban, olykor rosszabbul teljesítünk. Az a fontos, hogy ha valami nem sikerült, vagy ha valamit túltoltunk, ismerjük fel és vizsgáljuk meg a helyzeteinket” – vélekedik Bojti Andrea. – „Ha tudjuk, tegyük helyre azt, ami elcsúszott. És ha nem megy, kérjünk segítséget. Gyereknevelés, pénzügyek, kapcsolatrendszerek: mindenki elakad olykor és egy jól képzett, felkészült szakember bevonásával ezek az elakadások könnyebben feloldhatók.”
Kiemelt fotó: Getty Images
