A Budapest környéki agglomerációban több helyen is problémát jelent, hogy a frissen kiköltözött, de a fővárosba ingázó autósok dugót okoznak – főleg reggelente, az iskola körül. Diósdon ezért kitalálták a bringás reggelit, egy olyan kezdeményezést, ahol a helyi civil szervezet megvendégeli egy reggelire azokat a gyerekeket, akik biciklivel, görkorival vagy gyalog érkeznek iskolába. De ugyanúgy ajándék jár a helyi péknél azoknak is, akik vállalják a zebra zászlózást, vagyis azt, hogy láthatósági mellényben felügyelik a gyerekek biztonságos közlekedését – ezt egyébként főleg a helyi nyugdíjasok vállalták magukra.
Pomázon egy másik módszerrel segítik a város közlekedését: bevezették a „gyalogbuszt”, egy reggeli gyalogos „járatot”, ahol a vállalkozó szülők kísérik az ovisokat a városközpontban lévő intézményig. Az útvonalon különböző csomópontokon veszik fel a gyerekeket, így nem kell minden szülőnek a központig gyalogolnia, elég lehet akár csak a sarokig kisétálnia a gyerekével, aki ott csatlakozhat az ovisok egyre duzzadó csapatához.
Nyíregyházán is a helyiek összefogása segített a fogyatékossággal élő gyerekeknek, hogy életükben először elkirándulhassanak a környékbeli dombra: vállalkozó nyíregyháziak segítettek nekik kerekesszékeket tolva, vagy akár speciális, testre csatolható hordozóban szállítva a mozgássérült fiatalokat.
Ezekben a kezdeményezésekben két közös pont is van: az egyik, hogy helyi kulcsemberek közösségszervező munkája által jöttek létre, a másik, hogy ugyanaz a szervezet, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány segítette a munkájukat.
Egy szervezet a közösségekért
A tíz éve működő Gyökerek és Szárnyak Alapítvány támogató szervezet, abból áll a munkájuk, hogy szakmai, emberi és anyagi segítséget kínálnak a közösségfejlesztéshez. Olyan szervezet tehát, akik más szervezetek épülését és működését segítik, ami bár Magyarországon még mindig friss jelenségnek számít, számos külföldi országban jó ideje bevett gyakorlat. Mivel a támogatott szervezetek és egyének tevékenysége borzasztóan sokszínű, elsőre talán nehéz megfogni, mi is a Gyökerek és Szárnyak munkája és jelentősége. Ráadásul felmerülhet az a kérdés is, egyáltalán miért van szükség egy szervezetre, amely más szervezeteket támogat. Erre a kérdésre szerencsére gyorsan választ kaphatunk az alapítvány munkatársaitól.
„Az ember alapvetően társas lény, közösségbe szerveződve képes csak megoldani összetettebb kérdéseket – ez evolúciós jellegzetesség” – szögezi le Kovács Edit, az alapítvány kurátora, fejlesztéssel és tanácsadással foglalkozó szakembere. „Ez azonban modern társadalmunkban nehezebben értelmezhető, ugyanis a városiasodás és a modernizáció révén kialakultak úgynevezett közösséghiányos területek, ahol az emberek annyira elszigetelődtek egymástól, hogy inkább egyéni megküzdési stratégiákkal igyekeznek megoldani a felmerülő problémáikat. Mi azt gondoljuk, hogy a mi feladatunk nem a közösségek megszervezése – ezt nem is lehet távolról csinálni – hanem az olyan kulcsszereplők segítése, akik képesek a helyi közösségeikben vállalni ezt a szerepet. A mi előnyünk, hogy nagyobb léptékben látunk, van tapasztalatunk a szervezetfejlesztésben, segíthetünk távolabbi források elérésében. Így támogathatjuk a közösségeket a fenntartható, hosszú távú működésben.”
Hámori György és Kovács Edit
Márpedig közösségekre most, az atomizálódott nagyvárosi közegekben van csak igazán szükség. Hámori György, az alapítvány adománygyűjtéssel és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó munkatársa rávilágít, a covid idején fájdalmasan világossá vált, mekkora szükség is van a közvetlen közegünkre, a helyi kapcsolatokra, hiszen válsághelyzetben elsődlegesen tőlük várhatjuk a segítséget. Az Alapítványnál úgy gondolják, az a tény, hogy emberek ugyanazt a néhány négyzetkilométert használják a bolygón, nagyon is összeköt minket – sokszor jobban, mint gondolnánk.
„Egy közösségben általában ugyanazokat az utakat használjuk, ugyanazokba az intézményekbe járunk, ugyanúgy érint minket, ha nem szép, élhető a környezetünk. Ezek nem egyéni ügyek, ezek a helyi közösség ügyei – az, hogy az egész bolygóból pont azt a néhány négyzetkilométert használjuk közösen, összeköt minket. Az embereknek érdekük, hogy képesek legyenek hatni egymásra és közösen cselekedni” – magyarázza Edit. „Nagyon sok olyan csoportot támogatunk, akik egyszerűen szeretnék, ha valami jobb lenne a lakóhelyükön, és nem akarnak várni az állandóan költségvetéshiányra hivatkozó önkormányzatra, hanem inkább a saját akaratukból hoznak létre valamit.”
Egy másik jó példa erre az Egri Közösségi Alapítvány, akiknek az egyik legsikeresebb programjuk a Boldog utca projekt. Ennek lényege, hogy az egy utcában élők évente egyszer-kétszer egy közös „barátkozós” nap keretében gyűlnek össze: ilyenkor ismerkednek, beszélgetnek a környékről, jól érzik magukat. Nem csinálnak semmi különöset, mégis ez, a „puszta” közösségépítésről szóló programjuk a legnépszerűbb kezdeményezésük.
Önkéntesség helyett működő szervezetek
A Gyökerek és Szárnyak munkájának másik fontos aspektusa, hogy senkitől nem várják el, hogy puszta szívjóságból, önkéntes alapon vállaljon közösségfejlesztő munkát. György szerint Magyarországon nagy hagyománya van az önkénteskedésnek, ami szép és jó, hosszú távon azonban nem igazán fenntartható. „Nekünk épp ezért célunk az is, hogy fejlesszük a hazai adományozási kultúrát – ez minden projektünknek szerves része. Igyekszünk bevezetni a támogatottainkat különböző adománygyűjtő módszerekbe, és gyakran segítünk is a gyűjtésben adománygyűjtő programok keretei közt. Ez a pénzügyi aspektus segít, hogy tényleg tartósan működhessenek ezek a szervezetek, és később képesek legyen maguk is forrásokat teremteni.”
Jó példa erre az óbudai Jóbuda Közösségi Alapítvány, akik olyan a családoknak segítettek, akik nem tudták megengedni maguknak a gyerekek iskolán kívüli taníttatását. Mentorprogramot indítottak, ahol a helyi emberektől arra kérnek forrásokat, hogy összekössék a tanulási támogatásra szoruló diákokat mentoraikkal – a lemaradással küzdő és a felvételire készülő tanulókat egyaránt. Itt nem vették alapvetésnek, hogy a tanárnak önkéntesen vállalnia kell mindezt – fizetett pozíciót ajánlottak a mentoroknak, ezáltal segítve az amúgy is túlterhelt tanárokat. A családok pedig dönthetnek, hogy kivel szeretnének dolgozni, nem kell beérniük a központilag kijelölt mentorral.
Ahogy György hangsúlyozza, az is kiemelt szempont náluk, hogy sosem projektalapon dolgoznak – szemben a legtöbb hazai civil szervezettel, akik a pályázati működés miatt gyakran belekényszerülnek ebbe a működésmódba. Az ő céljuk, hogy ahhoz adjanak pénzt és támogatást, amivel az adott személy vagy közösség eleve foglalkozik, könnyebbé, fenntarthatóbbá vagy éppen professzionálisabbá téve meglévő munkájukat.
Kinek a feladata?
Felmerülhet persze a kérdés, hogy miért is kellene alulról jövő kezdeményezésekkel választ találni egy adott közösség problémájára, mikor felülről is érkezhetne a megoldás. Edit szerint valóban fontos, hogy a közösségi alapítványok ne vegyék a vállaikra azokat a feladatokat, amiket mondjuk az önkormányzatoknak kellene vállalniuk. „Gyakran látjuk, hogy az önkormányzat megpróbálja kisajátítani a proaktív személyeket, közösségeket, és esetleg olyan feladatokat is igyekeznek kiszervezni nekik, amiket ők egyáltalán nem vállaltak” – magyarázza Edit. „Például amikor egy ökoanyukákból álló egyesületet elkezdett arról faggatni a helyi önkormányzat, hogy akkor hogyan fognak fákat ültetni a Fák Napjára. Ez nem elfogadható irány, hiszen egy szervezet számára nagyon fontos az autonómiájuk és szuverenitásuk megőrzése, és hogy a közügyekre szánt közösségi idő jó élmény legyen a résztvevőknek. Vagyis hogy akkor ültethessenek fákat, amikor ők szeretnék.”
György szerint ugyanakkor a közösségi alapítványokkal végzett munkájuk lehetőséget ad rá, hogy a felsőbb szinteken is megváltoztassák a közösségek szerepéről való gondolkodást. „Nagy-Britanniában már annyi közösségi alapítvány működik, hogy nagyjából az egész országot lefedik. Ott az állam is felismerte, hogy ezek az alapítványok nagyon jól jönnek olyan helyzetekben, amikor gyorsan kell reagálni valamilyen problémára. A koronavírus-járvány kitörésének idején például egyből ezeket az alapítványokat kezdték támogatni, hiszen ők sokkal jobban be vannak ágyazódva a helyi közösségeikbe, így rugalmasan és gyorsan tudnak reagálni. Sokkal több értelme van annak, ha az a helyi alapítvány nyújt segítséget, amelyik mondjuk tudja, hogy kik a segítségre szoruló idősek, akiknek segíteni kell a bevásárlásban, mintha messziről próbálnák megoldani a krízist.”
A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány egyébként jelenleg négy programot is működtet, ezek a közösségi alapítványok létrehozását segítő KözösALAPON, a helyi közösségek fejlesztését segítő KisVÁROS, az adománygyűjtésre fókuszáló EgyüttHATÓ és a SzolidaritásNŐi programok. Induló cikksorozatunk keretében támogatottjaik történetét mutatjuk be, miközben az alapítvány fontos munkáját is igyekszünk jobban megismertetni.
