Mielőtt a történelem első amerikai pápájaként a világ színe elé lépett volna, Robert Prevost bíboros – ma már XIV. Leó pápa – nem izgulta túl a helyzetet: szókirakóval játszott és filmet nézett. Mindezt a testvére, John Prevost egy friss interjúban mesélte el, amikor arról kérdezték, hogyan teltek a leendő egyházfő napjai a 2025-ös konklávé előtt.
Robert Prevost jól szórakozott a konklávé előtt
„Először Wordle-lel játszottunk, aztán jön a Words with Friends (online szókirakós játékok – szerk.)” – mesélte John Prevost az NBC News-nak, hozzátéve, hogy ez náluk bevett napi rutin. A szókirakós játékok nemcsak agytornának bizonyultak, de segítettek elterelni Robert Prevost figyelmét a rá váró monumentális felelősségről.
De természetesen a testvéri ugratás sem maradt el közöttük: „Mondtam neki: nézd csak meg a Konklávé című filmet, abból majd megtudod, hogyan kell viselkedni” – mesélte nevetve. Mint kiderült, Robert Prevost bíboros épp akkor fejezte be a 2024-es, Oscar-díjas alkotás megtekintését.
A Konklávé című film, amely Ralph Fiennes, Stanley Tucci, Isabella Rossellini és John Lithgow főszereplésével készült, egy fiktív, de a valós eseményeken alapuló történetet mesél el a pápaválasztásról. A cselekmény szerint Fiennes karaktere, Lawrence bíboros sötét titkok nyomára bukkan, amelyek megrengethetik az egyház alapjait.

Robert Prevost bíboros, azaz XIV. Leó pápa Ferenc pápa temetésén
XIV. Leó és Ferenc pápa között jó volt a kapcsolat
Ferenc pápa halála után május 7-én kezdődött meg a konklávé, ahol 133, 80 év alatti bíboros – történelmi rekord – voksolt a következő egyházfő személyéről. A döntés május 8-án, valamivel 18 óra után született meg, amit a Szent Péter téren felszálló fehér füst jelezett. Mint kiderült, a nagy pillanatban Harry Styles is jelen volt, és végighallgatta az új pápa beszédét.
Az immár XIV. Leóként ismert egyházfő első beszédét este 7:30 körül tartotta, olasz és spanyol nyelven szólt a hívekhez, és meghatóan emlékezett meg elődjéről, a nemrég elhunyt Ferenc pápáról.
„Még mindig fülünkben cseng Ferenc pápa gyenge, de mindig bátor hangja, amint megáldotta Rómát” – mondta az új pápa. „Ő volt az, aki húsvét reggelén nemcsak Rómát, hanem az egész világot megáldotta.”
Forrás: People Fotó: Getty Images

XIV. Leó első nyilvános megjelenésével rögtön megtört egy hagyományt – így változtatott a pápai reverendán
Robert Francis Prevost bíboros lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet vette fel. Az új pápa színre lépésével azonban nemcsak a vallási életben, de a divat világában is új korszak kezdődött.