- Evelyn Nesbit modell tragikus sorsa is bizonyítja, a híres emberek élete gyakran tragédiába fullad.
- Evelyn Nesbit még fiatal volt, amikor családja elszegényedett, ezért választotta a modellkarriert.
- Nesbit életét erőszakos párkapcsolatok és súlyos függőségek árnyékolták be.
Evelyn Nesbit 1884 karácsonyán született Pennsylvaniában, és már tinédzserként művészek múzsája volt. Apja korai halála után családja elszegényedett, ezért Evelyn 14 évesen elkezdett modellkedni. „Nem volt egy megterhelő munka” – írta később emlékirataiban. „A legtöbbször csak az arcomat akarták megfesteni. Nem pózoltam akthoz.”
1900-ban Evelyn New Yorkba költözött, ahol pillanatok alatt hírnévre tett szert és bekerült a Gibson-lányok közé. Ott volt Vanity Fair címlapján, reklámozott fogkrémet, arcápolót, sőt, dohányárut is.

Evelyn Nesbit korai felvételeken
Evelyn Nesbit találkozása Stanford White-tal
A nő életének egyik legsötétebb fejezete akkor kezdődött, amikor megismerkedett egy Stanford White nevű férfival. White, a neves New York-i építész, először támogatta Evelynt: pénzt adott, ajándékokat vásárolt, lakást bérelt neki. Őszintének, kedvesnek tűnt, a biztonságot kínálta a lánynak.
White meggyőzte Evelyn édesanyját, hogy magukra hagyhatja őket, ám amint kettesben maradt a 16 éves lánnyal, visszaélt a helyzettel. Meghívta egy partira a lakásába, ahol, mint később kiderült, Evelyn volt az egyetlen vendég. Pezsgőztek, majd a következő kép, amire Evelyn vissza tudott emlékezni az, hogy meztelenül ébred. Az eset után White szeretője lett, kapcsolatuk Evelyn 17 éves koráig tartott.
Evelyn Nesbit férje, Harry Thaw, akiből gyilkos lett
Evelyn szépsége sok más férfit is megbabonázott, de egyikük sem volt olyan megszállott, mint Harry Kendall Thaw, aki végül feleségül is vette. Thaw egy vasútmágnás örököse volt, gazdag férfi, aki ajándékokkal halmozta el a lányt. Elvitte Európába, ahol újra és újra megkérte a kezét.
Evelyn ekkor úgy döntött, hogy elmondja az igazságot előző kapcsolatáról. Thaw dühöngött, de továbbra is kitartott a házasság terve mellett. Közben már az esküvő előtt elkezdte bántalmazni Evelynt.
„Egy ostorral ütött, pedig semmi oka nem volt a haragra”
– írta később Evelyn. Thaw már New Yorkban is hírhedt volt, prostituáltakat vert, rendszeresen fogyasztott heroint és kokaint.

Evelyn Nesbit
A Stanford White-gyilkosság megrázta Amerikát
A megszállottság végül tragédiához vezetett. Nesbit és Thaw egy eseményen vett részt a Madison Square Gardenben 1906 nyarán, amikor Thaw három lövéssel meggyilkolta Stanford White-ot. Evelyn így emlékezett a tragédiára: „Groteszk látvány volt, örökre az emlékezetembe égett.”
Az eset hatalmas médiafigyelmet váltott ki és az évszázad pere kerekedett belőle. Az első tárgyalás eredménytelen volt, a másodikban pedig Thaw-t őrültnek nyilvánították. Élete hátralévő részét elmegyógyintézetekben töltötte, Evelyn pedig 1915-ben elvált tőle.
Evelyn Nesbit új élete: túl a reflektorfényen
A botrány után Evelyn még évekig próbált boldogulni a hírnév árnyékában, de végül a családja vált élete értelmévé. Két önéletrajzi könyvet is írt The Story of My Life (1914) és Prodigal Days (1934) címmel. Utóbbiban már másként emlékezett White-ra – azt állította, nem követett el erőszakot ellene.
A tárgyalás után vaudeville-előadásokban lépett fel, majd némafilmekben szerepelt. Kábítószer-függősége azonban véget vetett karrierjének, 1926-ban még öngyilkosságot is megkísérelt. Evelyn Nesbit élete utolsó évtizedeit Kaliforniában töltötte, kerámiát tanított és segített unokáit nevelni. 1967-ben hunyt el, 82 éves korában.
Forrás: Ati.com Fotó: Getty Images
A divatvilágban miért hord mindenki feketét? A válasz meglepőbb, mint gondolnád!
Coco Chanel, Karl Lagerfeld, Rick Owens, Yohji Yamamoto, Riccardo Tisci, Azzedine Alaïa, Tom Ford – mindegyikőjüket szinte kizárólag feketében láthattuk valaha. De vajon miért és hogyan lett a fekete a divatvilág kedvenc színe?