Sminkelj profi módon!

2015. május 19. |

Minden lány álma egy olyan natúr smink, ami látványos, még szolid és egyszerű. A PandArte bloggere most egy profi sminkestől leste el a lépéseket!

Nemrég nagyon profi sminkes kezek közé kerültem. Alapvetően nem nagyon sminkelem magamat (korrektor, szempillaspirál, pirosító), de Rausch Bernadettől ellestem pár apró trükköt, amiket a jövőben is szívesen alkalmazok majd!

A kötelező arctisztítás és hidratálás után kaptam a szemhéjamra egy instant bázist, amit a púder alá használnak. Ez egy kicsit selymessé teszi a bőrt, és szépen fénylik, azon kívül persze, hogy a sminket is tartósabbá teszi. Utána Betti lealapozta a szemhéjamat, világosabb alapozóval, mint a bőröm, hogy még hangsúlyosabb hatást érjen el. Majd következett egy világos, arra pedig egy barnás szemhéjpúder.

A szemhéjak után, az alsó vonalakra is kaptam ugyanebből a barna púderből, illetve barna szemceruzát is (csak a közepééig). A felső szemhéjakra került még egy nagyon vékony fekete tusvonal is. Betti aztán az egész arcomat bekente azzal az instant bázissal, amit a szemhéjamra is tettünk, majd következett a korrektor és az alapozás.

Természetesen a szempillaspirál sem maradhatott el, ami két fázisú volt, így hatalmas pillákra tettem szert pillanatok alatt. 🙂 Egy kis szemöldökigazítás senkinek sem árt, persze csak épphogy látszódó színnel.

A különböző fázisokat megnézheted galériánkban, ha a képre kattintasz!

Számomra a legizgalmasabb a szám színe volt. Sajnos nehezen viselem, hogy ha rúzs van rajta, pláne, ha erős és zsíros, de amit Betti mutatott, az nagyon tetszett. Igazi tavaszi-nyári halvány korall színt választott, ami nagyon könnyű érzés volt … Ezután fotózásra mentem, most már tudom, hogy nagyon tartós is!

Szeretem kiemelni az arccsontjaimat, amit nem csak pirosítóval, hanem highlighterrel is megtettünk. Az előbbit a járomcsont alá kell tenni, középről a fül felé haladva, az utóbbit pedig a járomcsontra, amivel még frissebbé és üdébbé tesszük az arcot. A végeredmény pedig magáért beszél. Imádtam Betti kezei között megszépülni!

Rausch Bernadett sminkest a Lakatos Márk Szalonban találjátok, érdemes őt felkeresni, ha egy fontos alkalomra készültük, vagy sminktippekre lenne szükségetek! Betti az olasz professzionális sminkmárka, a Karaja termékeit használja.

A csodaszép fotókat Arató Vivien készítette.

PandArte

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Szépség

Koszorúslány trendek 2020-ban makeup

Koszorúslány trendek 2020-ban