Amit az authentic sminktrendről tudni kell

2016. június 07.
Szépségbloggerünk, Páll Adrienn nemzetközi sminkmester és a Beautystic személyre szabott sminkoktató applikáció művészeti vezetője az extravagáns hangulatú teen spirit trended mutatta be, most pedig a letisztult authentic irányzatról ír nektek.

Lányos anyaként (Amanda 5 éves) lenyűgözve tapasztalom, hogy kislányom nemi identitása milyen tempóban nyilvánul meg. Mióta elkezdett beszélni, tudtomra adja, hogy milyen ruhát akar-, vagy éppen nem akar felvenni. Ragaszkodik a szoknyához még a leghidegebb napokon is, a tipikus lányos színekhez, imádja a hercegnő jelmezeket és minden olyan kiegészítőt, amivel a csajos hatást erősítheti. Természetesen kb. 1 éves kora óta a sminkes-táskám és neszesszerem lenne a legkapósabb játék számára, de egy pár eltört MAC termék után, kialakítottam neki is egy kincses táskát, amiben kiszanált festékek állnak a rendelkezésére.

16 hónaposan kezdett el járni, amikor is először kérte, hogy fessem ki a lábkörmeit, „olyat, mint neked anyu”. Ekkor jutott az eszembe, hogy édesanyám annak idején, milyen elképesztő dugi-helyeket talált ki a festékeinek. Amit megtaláltam, magamra tettem… képzelhetitek hogyan. Igen, elmondhatjuk, hogy a körömlakk az elsők közötti kencefice, amire kicsiként szemet vetünk, és a legtovább tartunk rá igényt a korunk előrehaladtával.

Sok olyan nővel találkozom a civil életben, akik az arcukat egyáltalán nem sminkelik, de a körmük különös igényességgel van kivitelezve. Műkörömre, gél lakkozásra vagy manikűrre nem restek időt és pénzt áldozni. Visszafogott öltözködési stílusukhoz képest a körmükön merészen kísérleteznek. Számukra a nőiség szimbóluma a különleges manikűr.

Talán ennek a ténynek a felismerése is hozzásegítette a divatszakembereket ahhoz, hogy a körömdíszítést még komolyabban vegyék. Idén először a dizájn-lakkozásnak akkora szerep jutott a világ divateseményein, hogy a sminktrendek közé két különböző körömtrend is bekerült. Múlt héten az extravagáns hangulatú teen spirittel foglalkoztam, most pedig a letisztult authentic irányzatot mutatom be nektek, mely a hordhatóságot és az eleganciát hirdeti. Előnye, hogy nagyon sokféle look-kal kombinálható. Működik alkalmi jelleggel, de a napi futkosó cuccokhoz és sminkekhez is tökéletesen passzol.

Nézzük a trend jellemzőit:

–   a körmök gondosan ápoltak, manikűrözve, rövidre vágva, csak egy egyszerű átlátszó fénnyel átfestettek
–    bőrtónusú körömlakkok csepp- vagy szögletes formájú körmökön
–    matt textúrájú festékek fagyi színekben
–    francia manikűr, kicsi kontraszttal
–    bézs ombre festés hegyesebb formára alakítva
–    opálfényű körömlakkok pasztellszínekben különböző hosszúsággal

Jó szórakozást a lakkozáshoz esti tévénézés kiegészítése képen!

Fotó: M.A.C