3 zseniális dolog, amit tehetsz a szép lábakért

2016. június 28. |

A nyári kánikulában felértékelődik a rövidebb, könnyebb ruhák, és ezzel a szép lábak jelentősége. Bemutatjuk, hogy mi a 3 legzseniálisabb dolog, amit ehhez kapcsolódóan mi is kipróbáltunk, és amivel nagyon sokat tehetünk mindezért!

Hajszálérmentes álom

Érkezelések- hajszálértágulat, seprűvénakezelés hosszan pulzáló Nd-YAG lézerrel, Hattyú Orvos-Esztétikai Klinika

Leírás:
A hajszálerek tekintetében végleges megoldásnak tekinthető, ugyanis gyors és látványos eredményt nyújt. A kisebb hajszálerek már 1 kezelés után eltűnnek, vagyis szó szerint felszívódnak, míg a nagyobbak kezelésről kezelésre szépen halványodnak. Általában 1-3 kezelés javasolt, de ez persze páciensfüggő. A kezelés lényege, hogy a bőrbe hatoló hosszú impulzusú Nd-YAG lézerfény-nyaláb elnyelődik a vérfestékben, a vérfesték pedig kicsapódva egy stopot (elhalt érfoltot, érszakaszt) hoz létre az érben, melynek megszűnik a friss vér-utánpótlása majd rövid idő múlva a sérült ér felszívódik. Számos előnye van, nagyon pontosan irányítható, precízen megszabható az alkalmazott energia, így nem károsítja az ép szöveteket és nem hagy nyomot az egészséges bőrfelületen, ráadásul bármelyik testfelületen bevethető, leggyakrabban az arcon és a lábszáron kerül sor kezelésre.

Vélemény:
Egészen furcsa alaphelyzet, amikor valami évek óta zavarja az embert és mégsem tesz ellene semmit. A seprűvénák, hajszálerek nagy eséllyel a legtöbb nőnél benne van a Top 10-ben az utálnivalók listáján, pont ezért, amikor szépségbloggerünk, Tindigo először mesélt az ezt eltüntető „Hosszanpulzáló Nd-YAG lézer” kezelésekről, csak egy kérdés volt bennem, hogyhogy nem mentem el hamarabb? Végül én is Dr. Kriston Renáta esztétikai bőrgyógyászhoz mentem, és bár nem teljesen fájdalommentes a műfaj, minden percét, élveztem. Nyugis, elegáns körülmények, és amit legjobban imádtam, hogy nagyon precíz felvilágosítás is járt mellé nagy dózisban.
Én összesen három alkalommal mentem, a darabonként számon tartott seprűvénás „utálnivalóim” (2 boka környék, plusz 8-10 ponton elszórtan kisebb indulók) 80-90 százaléka nagyon szépen felszívódott, vagyis látványra visszakaptam a körülbelül 10-15 évvel ezelőtti lábam állapotát. A kitartóbbaknak kellett 2-3 alkalom, hogy felszívódjanak, de a minimál égető érzés (boka környékén erősebb, de csak egy pillanatig tartó) árán nem kérdés, hogy visszamegyek még.

Zseniális puhaság

Mavex Calluspeeling kezelés Royal Clinics orvos-esztétikai központ

Leírás:
Bármennyire is odafigyelünk a lábbelink minőségére, a bőrkeményedések kialakulása a lábakon gyakorlatilag elkerülhetetlen. A bőrkeményedés nem csupán esztétikailag zavaró, de a rajta kialakuló apró repedések szabad utat engednek a fertőzések, gombásodás kialakulásának, amelyektől aztán nehéz megszabadulni. A vadonatúj, svájci kezelés célja, hogy a kialakult bőrkeményedések problematikáját kezelje, úgy, hogy közben gyógyít és véd is egyszerre. A svájci hegyek és élővilág egyedülálló erejét ötvözi egy gyengéd, kezelés formájában, amelynek első lépése, hogy a kezelő felhelyezi a Calluspeeling Ultra tapaszokat a lábfej bőrkeményedéses területeire, majd fóliába tekerve következik egy negyed órás pihenőfázis. Ezt követően a kezelő könnyed mozdulatokkal eltávolítja a kemény bőrt egy kaparó segítségével, majd gyors reszeléssel tökéletesíti a végeredményt. A kezelés gyengéd krémes masszázzsal zárul.

Vélemény:
Egyszerűen érthetetlen, hogy eddig miért nem találkoztam hasonlóan hatékony megoldással a bőrkeményedés problémájára. A kezelést 2 hete végezték el a lábamon, és bár tény, hogy azóta 2-3 naponta bekenem talppuhító szérummal (mint mindig), de majdnem ugyanolyan állapotban van, mint mikor eljöttem. Sőt, az sem túlzás, hogy 14 nap után olyan sima, mint amikor normál esetben pedikűröstől jövök el. A lábfejápoláshoz szükséges minden otthoni kiegészítőt aktívan használok és gyakorlott pedikűr-vendég vagyok, így súlyos gondok ugyan nálam nem voltak, egy jó kis „alapbőrkeményedéssel” azért én is küzdök. Árban (ez most bevezető akcióban 9900 ezer forint) ugyan drágább egy átlagos pedikűrnél, de az eredmény zseniális, és mással össze nem hasonlítható, így ár-értékarányban verhetetlen. Ráadásul akár időtakarékos is lehet a műfaj, hiszen, a Calluspeeling további előnye, hogy akár egy arckezelés vagy testkezelés alatt is végezhető, míg a felhelyezett arcmaszk vagy testpakolás alatt pihenünk.


Kivételes gyengédség

Braun Silk-épil 7 Skin Spa

Leírás: A csomag leginkább a teljes körű szépségápolás szerelmeseinek szól, amiben helyet kapott egy bőrtisztító kefe Sonic technológiával, extra arctisztító készülék, különböző méretű epilátor fejek, a nehezen elérhető helyekhez. Ez az epilátor tényleg eltávolítja még a legrövidebb és legfinomabb szőrszálakat is, a Wet & Dry technológiával pedig szinte fájdalommentessé varázsolja az egész folyamatot. A kádban ülve vagy a zuhany alatt is használható a készülék, így a meleg víz lazító hatására az egész folyamat kellemesebbé válik. A csúszásmentes markolatnak köszönhetően a készülék nedves környezetben is könnyen használható.

Vélemény: A legtöbb nő valószínűleg egyöntetűen vallja, hogy az epilálás tortúra, aminek fájdalmát és kellemetlenségét legfeljebb minimalizálni lehet. Ebben alkot nagyot a Braun ezzel az epilátorával, ami az átlagnál könnyebben kézre esik, precízebb, alaposabb. Mi egy hosszas meleg zuhany közben vetettük be, és a művelet során tényleg meglepően mérsékelt fájdalommal járt, és nem csak a lábszáron. A szokásos égető, szúró érzés érezhetően mérséklődött, még az intim területeken is. Ez utóbbi nem kis eredmény, tekintve, hogy a brazil gyantát még az erősebb idegzetű, magasabb fájdalomküszöbű nők is kevesen merik bevállalni epilátoros verzióban. Egy biztos, nekünk bevált.

Szólj hozzá te is!

Még több Szépség

Az önbarnítózás útvesztői barnaság

Az önbarnítózás útvesztői