Így lehet tökéletes szemöldökünk 2017-ben

2017. augusztus 29.
A szépségiparban egyre nagyobb figyelmet kap a szemöldök. Nem véletlenül, hiszen a megfelelő forma nagyon fontos szerepet játszik az arc karakterének hangsúlyozásában. Szemöldökfestés, formázás és újgenerációs orvosi beavatkozások: Béleczki Ildikóval, a Facestyle sminkesével és szemöldöktetoválójával segítségével járjuk körbe, milyen trendekre és újdonságokra érdemes figyelni idén.

Dús és borzolt
Az elmúlt években a vezérszó egyértelműen a természetesség a szépségápolás terén, a szemöldökök esetében sincs ez másképp. A teljesen természetesre hagyott, dús forma, amit zselével akár még kócosabbá tehetünk, a kifutókról a hétköznapi szépségápolásba is kezd átterjedni. A másik uralkodó trend szintén a “no makeup” hatásra törekszik, csak ezt különböző anyagok segítségével éri el. Ebben az esetben különböző szemhéjporok, zselék, ceruzák seítségével erősítik fel a szemöldök formáját és vastagságát.

Alapszabályok
Ahogyan az arcbőrünket vagy a hajunkat tápláljuk, úgy a szemöldökünknek is jár a rendszeres ápolás. A ricinus-, vagy mandulaolaj használata mellett az alapszabály, hogy soha ne feküdjünk le sminkben, a szemöldökfesték eltávolítására is érvényes. Ezen túl nyáron különösen fontos, hogy zsírosabb ceruzák használata helyett helyezzük előtérbe a vízálló termékeket.

Ami a formázást illeti, a legjobb, ha ezt a részt szakemberre bízzuk. “Ha mégis belevágunk, rajzoljuk meg előre a kívánt formát, majd a kereten kívül szedjünk ki a kósza szálakat. A hosszú szálakon egy kis olló segítségével igazíthatunk úgy, hogy a felfelé fésült szálakból a kontúrból túllógó részt levágjuk. Az otthoni gyantázást minden esetben kerüljük! – javasolja Ildikó.

Tartós megoldások
Jó hír a tartós megoldások kedvelőinek, hogy az utóbbi időszakban egyre több innovatív megoldás született a szemöldöktetoválás terén. “Ma már  akár egy tökéletesen személyreszabott tetovált szemöldököt is készítetthetünk. Az, hogy melyik tetoválástípus számunkra a legmegfelelőbb, főként attól függ, hogy a jelenlegi szemöldökünkhöz képest min szeretnénk változtatni.”–mondja a szakértő.

Gépi technikák esetében választhatunk tömött satíros, finoman árnyékolt, és szálazásos módszerek közül. Ezen tetoválások tartósabbak, hiszen a gépi technikának köszönhetően mélyebbre kerül a festék a bőrben. Viszont a lehető legtermészetesebb hatást az egyre népszerűbb microblading technikával tudjunk elérni. Ebben az esteben is szálazós technikáról beszélhetünk, azzal a különbséggel, hogy itt egy kézi eszközzel karcolunk hihetetlenül finom szálakat a bőrbe. Ezek megegyezhetnek a szemöldökünk szálainak vastagságával, figyelembe véve a saját szálaink dőlési irányát. A módszer hátulütője, hogy csupán egy-két évig tart a hatása.

Ha már megtörtént a baj
Egy elrontott szemöldöktetoválás sok bosszúságot okozhat, de mindenre van megoldás! Abban az esteben, ha túl sok festék van a bőrben, a lézeres festékeltávolítás segíthet. A legújabb technika e téren a tejsavas festékeltávolítás. Ekkor tejsavat tetoválnak a javítandó területre, ami mintegy kioldja a sötét festéket a területről.

“Az elszíneződött, kikopott szemöldököknél színelméleti technikát alkalmazva újratetováljuk a területet géppel, vagy a már említett microblading technikával. Illetve, ha nincs lehetőség újra tetováltatni, sok esetben sminkes trükkökkel is orvosaható a probléma.” – mondja Ildikó. “Amennyiben nem megfelelő a formája, vagy túl sötét, szürkés színű a szemöldökünk, fedjük le egy jól fedő korrektorral, púderezzük, majd a kívánt színű matt szemhéjporral fessük meg az új szemöldökünket! A hideg tónusúra kopott szemöldököt „melegítsük” fel: használjunk meleg árnyalatú barnát, vagy szőkét. A fekete színt viszont, minden esetben felejtsük el.”

Fotó: IMaxTree/Giorgio Armani