Nem vagyok híve az uniformizálásnak – exkluzív interjú a Chanel sminktervezőjével

2018. szeptember 07.
Lucia Picát a make-up világának legbefolyásosabbjai között tartják számon. A nápolyi születésű szín- és sminkguru Párizsban adott nekünk exkluzív interjút, ahol az őszi–téli Chanel Apotheosis, le mat kollekciójáról, kortárs és provokatív művészetéről és a trendekről is mesélt.


Mennyire kapsz „művészként” szabad kezet a tervezésben?

Abszolút, én magam állok elő a koncepcióval is. Minden attól függ, hogy éppen mi inspirál egy adott pillanatban, ez pedig lehet akár magánéleti dolog, ahogyan az utazásaim során is megfoghat valami.

A Chanel aktuális kollekciójának alapkoncepciója az egyik nagy kedvenced, a matt.

Valóságos szenvedély fűz a matthoz. Van, amikor kifejezetten valamilyen tiszta felületre, textúrára koncentrálok, abban mélyedek el. Ahogy a színeket, úgy a hatásokat is szinte atomjaira szedem, és átformálva végül egy termékben alkotom újra. Szeretek kísérletezni, látni, mi sül ki egy-egy párosításból, fúzióból. Megnézni a benne rejlő potenciált, és hogy mi mindent hozhatok ki belőle a szemre vagy éppen a szájra felkenve.

Más miért szeretheti meg a mattot vagy az Apotheosis-kollekció darabjait?

Mert a matt az alapja mindennek, az egyik legszofisztikáltabb textúra. Ma már leáldozott a régi krétaérzetnek, a vastagon felvihető, morzsolódós, darabos, matt sminkeknek. Mi egészen új felfogásban, innovatív technológiával készítünk mattot, különösen bársonyosat, áttetszőt és finoman elmosódót.

A színek is ilyen finomak az új Chanel-szériában?

Mély, intenzív, egymásra jól építhető színek gazdagítják a kollekciót, és könnyedén játszhatunk, kísérletezhetünk is velük, szépen egymásra dolgozva őket. Rengeteg izgalmas vonást kihozhatunk a fény-árnyék játékosságából, például a Clair Obscur palettával, vagy ha intenzívebb lookra vágyunk, a Quiet Revolutionból.

Árnyalatok terén mit ajánlanál idén őszre a nőknek?

Hűvösebb időben simán használhatunk intenzív színű rúzsokat, hiszen nincsen annyira középpontban az arcunk, jobban takarjuk magunkat sállal, sapkával, kabáttal. Nekem nagyon bejöttek a földszínek, a mályva, az elénkkék és a sivatag tompa árnyalatai.

Ez a kilencedik kollekciód a Chanellel. Hogyan zajlik a munka?

Alapvetően magam állítom össze a moodboardot, természetesen fotós segítségével. Rengeteg képet készítünk, kitesszük a falra, és ilyenkor jönnek az ötletek, hogy miből lehetne egy varázslatos színű rúzs vagy éppen egy álomszép körömlakk. A kémikusok, akik a pigmentekkel, színekkel és rúzsbázisokkal dolgoznak, ekkor elkezdik kikeverni az elképzelés szerinti színeket, miközben én támpontokat adok nekik. Amikor a pigmentek és a textúrák nem az elképzelések szerint illeszkednek, csiszolgatni kell rajtuk, és olyan is van, hogy kompromisszumot kell kötnöm. Összességében olyan öt-hat hónap, mire egy kollekció megszületik.

Gondoltad volna a tanári diplomád kézhezvétele után, hogy a Chanel sminkese leszel? Milyen út vezetett idáig?

Minden ott kezdődött, amikor Londonba kerültem. Nagyon érdekelt a divat, de végül úgy adódott, hogy egy egy hónapos sminkiskolát végeztem el. Ekkor döbbentem rá, hogy ez az, amire vágyom.

Ki volt sminkesként a legfontosabb mentorod?

Charlotte Tilbury. Sokáig az asszisztenseként dolgoztam, és mindig támogató volt. Neki köszönhetem, hogy elhittem, eljuthatok idáig. Nagyon pozitív és elhivatott személyiség. Óriási munka iránti szenvedély jellemzi, és nagy hatással volt rám.

Kitől érzed úgy, hogy lenne mit tanulnod a színek terén?

Georgia O’Keeffe. Ha élne, szívesen töltenék akár hónapokat is vele a sivatagban, a színek tanulmányozásával. Nagyon szeretek mélyre menni, elemezni, és nem csak a színek terén. Nem vagyok egy felszínes ember semmilyen téren.

Volt olyan visszajelzés valamelyik Chanel-kreációdra, amelyre a mai napig büszke vagy?

Igen, Keira Knightley egyszer nyilatkozott a Palette Essentielle-ről. Azt mondta, hogy a „Lucia által tervezett paletta neki életmentő, az egyetlen, amellyel gyorsan tud dolgozni, és természetes az eredmény.”

Van, amit nem szeretsz a mai trendekben?

Inkább bizonyos attitűdöket, és azt, hogy hogyan visel valaki egy sminket. Sajnos sok nő, és az egészen fiatalok is, vastagon sminkelnek. Sok alapozó, rengeteg contouring, highlighterek. Mindez teljesen leszámol az egyediséggel, ami nekem kulcsfontosságú. Jó lenne, ha minden nő el tudná fogadni magát, és azt, amije van. Nem vagyok híve az uniformizálásnak. A smink örömteli, játékos folyamat kellene, hogy legyen.

Van valami tipped a 30 fölöttieknek?

A matt textúrák jót tesznek az érett bőrnek, erős, mégis szofisztikált hatásúak, nem ülnek be az apró ráncokba, mint a fényes változatok. Könnyed alapozókat válasszunk, a pirosító és a highlighter is jöhet, viszont az UV-védelem és a hidratálás ne maradjon ki. És ne sajnáljuk a bőrünktől a minőséget.