Újra rendez Angelina Jolie

2013. november 06.
Az amerikai olimpikonból második világháborús hőssé vált Louis Zamperini életét dolgozza fel új filmjében Angelina Jolie. A forgatás már el is kezdődött.

Zamperini az 1936-os berlini olimpián az amerikai csapat legfiatalabb tagja volt. Bár érmet nem nyert, 5000 méteren olyan befejező kört futott, hogy Hitler azonnal meg akart vele ismerkedni. Egyértelmű volt, hogy az 1940-es tokiói olimpián érmes lesz, de a háború elsöpörte a reményeit. Zamperini az amerikai hadsereg katonájaként a csendes-óceáni hadműveletekben vett részt, 1943-ban gépe lezuhant. 47 napig hánykolódott az óceánon víz és élelem nélkül, mielőtt a Japán partokra dobta a víz. Ott fogságba esett, és szörnyű kínzásokat élt át, de nem tört meg.

Amikor 1998-ban visszatért Japánba a naganói téli olimpiai lánggal futva, addigra már mindent megbocsátott. Szeretett volna találkozni brutális kínzójával, de egykori fogvatartója visszautasította a kérését.


Fotó: UIP Média

Az Universal Filmstúdió már 1957-ben megvásárolta a történet elkészítésének jogait, annak idején Tony Curtis játszotta volna Zamperinit. 55 évvel később, most a forgatások megkezdődtek, Ausztráliában, a főszerepet pedig Jack O’Conell kapta.

„Nem könnyű feladat, egy ilyen tiszteletre méltó ember életét megrendezni – mondja Angelina. – Nagy megtiszteltetés, hogy én kaptam erre lehetőséget, és mindent meg fogok tenni azért, hogy Louis inspiráló története életre keljen a vásznon. Nagy rajongója vagyok, és sokat tanultam tőle.”

Az Unbroken című film várhatóan jövő karácsonykor érkezik a mozikba.