A kifinomult Lady

2014. február 07.
Lady Gaga nehéz évet hagyott maga mögött. De sejteni lehetett, hogy nem hagyja magát, és idén másodszor mutatja meg, hogy még mindig van stílusa.

Az énekesnő viszontagságos éven van túl. A közvetlen környezetében voltak, akik elárulták megszabadult menedzserétől, Tro Cartertől, átesett egy csípőműtéten, rengeteg koncertet le kellett mondania, novemberben megjelenő Artpop album pedig nem hozta meg a várt sikert, sőt eléggé megosztotta a kritikusokat. De Gagát nem kell félteni, pihent kicsit év végén és az új évet mindjárt egy csodaszép Versace kampánnyal kezdte, most pedig a márciusi Harper’s Baazar címlapján tündököl. Egészen új, kifinomult stílusban.

Az énekesnő tele van tervekkel, azt állítja, hogy bár 2013 sok csalódást hozott számára, megrázta magát, felállt és nem adja fel. Tavasszal indul ArtRave turnéjára, és még mindig feltett szándéka, hogy ő lesz az első előadó, aki kijut a világűrbe.

Ráadásul a címlapon viselt ruhájára az eBay-en licitálhatunk: a befolyt összeg a Born This Way Foundationt illeti.