Sztárok legédesebb gyerekfotói

2014. június 12.
Félénk pózolás a kamera előtt, elmélyült babázás, vagy játék anyu cipőjében. Kedvenceink is imádták a gyermekkor szépségeit.

Gwen Stefani

A 44 éves amerikai szőkeség a No Doubt zenekar alapítója és énekesnője. Az együttes egy ideig szünetelt, mert Gwen szólókarrierbe kezdett. Első albuma Love. Angel. Music. Baby címmel 2004-ben jelent meg, amelyet a japán Harajuku negyedből induló divattrend inspirált. Az énekesnő annyira beleszeretett ebbe a világba, hogy saját ruhamárkát is alapított L.A.M.B. néven, amelynek sikere azóta is töretlen. Gwen azóta kétszeres anyuka, ismét koncertezik zenekarával, de azért a divat vált első számú szenvedélyévé. Ráadásul idén zsűritagként csatlakozott a The Voice tehetségkutató amerikai változatához. Stílusa már kislányként is elég kiforrott volt, bár valamivel szolidabb, mint manapság.


Chiara Ferragni

A világ első számú bloggere 1987-ben született, a Guess szóvivője és modellje volt, amikor 2009-ben elindította divatblogját, a The Blond Saladot. A blog az indulása óta szépen gyűjtögette a követőket, de az igazi áttörést a Teen Vogue-ban megjelent „The Blogger of the Moment” cikk hozta meg számára 2011-ben. A közben jogi egyetemet is elvégzett Chiara Ferragni azóta a divatszakma meghatározó szereplője. Olyan márkákkal dolgozott együtt,mint a Dior, a Louis Vuitton, a Max Mara, a Chanel vagy a Tommy Hilfiger. Megalapította saját divat- és ékszermárkáját is, valamint izgalmas cipőkollekciót dobott piacra idén Steven Maddennel. Az Instagrammon ma már több, mint kétmillióan követik. Szívecskés body-jában igazán szívdöglesztő volt babának is.


Behati Prinsloo

A 25 éves namíbiai modell nevét, – annak ellenére, hogy a Victoria’s Secret egyik vezető modellje – talán mégis akkor ismerte meg a világ, amikor randizni kezdett Adam Levine-nal, a Maroon 5 énekesével. Kapcsolatuk tavaly fordult komolyra, amikor az énekes megkérte a szépség kezét. A számtalan Vogue címlapot maga mögött tudó Miss Prinsloo lázasan készülődik a július 19-én tartott esküvőjére, de közben azért a Pepe Jeans nyári kampányának arcaként is gyönyörködhetünk benne. Meg persze kislány korából csíkos kantáros nadrágjában…


Kelly Rowland

A világon a legtöbb lemezt eladott női formáció, a Destiny’s Child egykori tagja. Az együttes feloszlása után azonnal szólókarrierbe kezdett. 2002 óta számtalan slágert gyártott, de az egyik igazán nagy kedvenc a David Guettával közös „When loves takes over”. A most 33 éves Kelly 2010-ben csatlakozott a brit X Faktorhoz, majd 2013-ban a tehetségkutató amerikai változatának utolsó évadában is zsűrizett. Jelenleg ötödik stúdió albumán dolgozik, amit már nagyon várunk.

January Jones

Az Abercrombie&Fitch egykori modellje, a ma már fimsztárként híressé vált January Jones 1978. január 5-én született Dél-Dakotában. De a látszat csal, a szép színésznő nem a születési hónapjáról, hanem egy 1975-ös film, a Once is Not Enough egyik karakteréről, January Wayne-ről kapta nevét. A Mad Man – Reklámőrültek, az Amerikai Pite 3 és az X Men: Az elsők című filmek sztárjának magánéletéről nem sokat tudni, de hódításai között megtaláljuk Ashton Kutchert is, akivel három évig alkottak egy párt. Kislányként még, ahogy a fotót elnézzük, a mikrofonért volt oda, egyelőre az énekes pályán még nem próbálkozott…


Jessica Biel

A 32 éves sztár Justin Timberlake felesége és nem mellesleg remek színésznő. Karrierjét a Hetedik mennyország című sorozatban kezdte1996-ban, amely meghozta a nagy áttörést. Játszott többek között a Valentin nap című filmben, a Kispályás szerelemben és a Hitchcock életét bemutató moziban is. Justin Timberlake-kel 2012-ben házasodtak össze. Nekünk csak egy kérdésünk van: mikor jön a baba?


Stella McCartney

Az élő brit legenda, Paul McCartney lánya 1995-ben végzett a híres londoni divatintézetben, a Central St. Martins-ben. A 42 éves Stella fiatal kora óta imádja a divatot: 16 évesen már Christian Lacroix kollekciójánál segédkezett, majd a világ leghíresebb „szabó utcájában”, a Saville Roadon, Edward Sextonnál tanulta ki a mesterséget. Vizsgakollekcióját  zupermodell barátnői (Naomi Campell, Yasmine Le Bon és Kate Moss) mutatták be a nagyközönségnek. Az eltelt évek alatt a legnevesebb tervezők közé nőtte ki magát és számos világsztár viseli kreációit a vörös szőnyegen. Pózolni kislányként nagyon tudott, azt meg kell hagyni.


Poppy Delevingne

Bár kishúgáról, Caráról többet olvashatunk a lapokban, a 28 éves brit Poppy Delevingne-t is igazi szupermodellként tartjuk számon. Dolgozott már a Mangonak, Alberta Ferettinek, valamint a Burberry-nek, de kedvenc pillanata talán mégis az lehetett, mikor Marc Jacobs a Louis Vuitton kampányhoz szerződtette le 2012-ben. Jelenleg sem kisebb céggel, mint a Chanellel fűzte szorosabbra a kapcsolatát. De testvéreivel nemcsak a divatszakmában sikeresek, családjuk ugyanis a brit társadalom elit köréhez tartozik. Nagypapájuk Sir Jocely Stevens, híres magazinkiadó, nagymamájuk, Jane Sheffield, pedig II. Erzsébet brit királynő lányának, Margit hercegnőnek volt az udvarhölgye.