Angelina Jolie újabb műtéten esett át

2015. március 24.
A színésznő megelőző nőgyógyászati műtétet végeztetett el magán, így biztos, hogy nem lehet több gyereke.

Angelina Jolie a New York Times oldalain jelentette be a hírt, hogy a múlt héten sebészi úton eltávolították a petefészkeit és a petevezetékeit. „Nem leszek képes többé teherbe esni, és gyereket szülni, de a gyerekeimnek soha nem kell azt mondanom, hogy anya meg fog halni petefészekrákban.”

A drasztikus műtétre azért volt szükség, mert egy teszt során kiderült, a színésznő eredményei rosszak voltak, és a rák korai stádiumára utaltak. Angelina így mesél erről:
„Amikor az orvosom elmondta a rossz hírt, tudtam, hogy meg kell nyugodnom, hogy erős vagyok, és biztosan megérem még, hogy a gyerekeim és az unokáim felnőnek. Azonnal hívtam Bradet, aki Franciaországban volt épp, de rögtön repülőre ült.”

A további vizsgálatok ugyan nem adtak nagyobb aggodalomra okot, de a színésznő mégis úgy döntött, mivel édesanyja is petefészekrákban hunyt el, inkább megtesz minden óvintézkedést. Annak idején, amikor a BRCA gén vizsgálatát elvégezték Angelinán, az eredmény kimutatta, hajlamos a rákos megbetegedésekre: a mellrák kockázata 87 százalék, a petefészekrák kockázata 50 százalék volt esetében. Angelina azt nyilatkozta, nem volt kérdés számára, hogy a megelőző műtétet azonnal elvégezzék rajta. A színésznő korábban már átesett egy melleltávolító műtétem a rossz eredmények miatt.

„Elvesztettem az édesanyámat, a nagymamámat és a nagynénémet is a rák miatt. Édesanyám 49 éves korában lett rákos, én most 39 vagyok…”

Fotó: Profimédia – Red Dot