„Hétköznapi csaj maradok”– Interjú Kovács Patríciával

2015. szeptember 16. |

Kovács Patrícia nem csinál semmit félgőzzel. Elszántan kiáll azért, amiben hisz: a hátrányos helyzetű emberekért, a védtelen állatokért, most pedig a méhnyakrák elleni kampányunkat segítette. Idén egy tehetségkutató zsűritagjaként láthatjuk, miközben mindent bevet, hogy erős, boldog kislányt neveljen az ő Majszijából.

Honnan ered ez az erős segíteni vágyás az életedben?

Kicsi koromtól fogva a szemem előtt vannak a fogyatékkal élő emberek. A Mozgássérültek Intézete mellett jártam általános iskolába, így gyerekkoromtól fogva magától értetődő volt számomra, hogy a világ sokszínű és vannak kerekes székes, végtaghiányos gyerekek. Gyakran látom, hogy emberek szeretnének segíteni a rászorulóknak, csak nem tudják, hogyan. Zavarban vannak, ha egy látássérültet át kell kísérni a zebrán –nekem ez soha nem jelentett problémát.

Érdemes felvállalni mások problémáit?

Hogy érdemes-e? Szerintem a világ csak akkor lesz élhetőbb, ha nemcsak magunkkal foglalkozunk, hanem segítünk másoknak. Ezért is hoztuk létre a SUHANJ! Alapítványt, hogy megosszuk a mozgás örömét fogyatékkal élő társainkkal, hogy ők is megtapasztalhassák a napi sportolás örömét és a versenyek izgalmát. Tudod, amikor egy ember nem tud lábra állni, végigtolják egy futóversenyen. és ugyanúgy érez, mintha futott volna. És valódi izomlázuk van egy-egy ilyen alkalom után.

Sokan segítenek?

Meglepően sok önkéntes van, akiknek legalább annyit jelent lelkileg ez az egész, mint a segítségre szorulóknak Ez tényleg egy adok-kapok dolog, mindenkit feltölt az együtt töltött idő.

Nehéz ledönteni a betegséggel vagy fogyatékkal élőket övező tabukat?

Jó példa erre ez a méhnyakrákkampány: óriási dolognak tartom, hogy a lányok, akik megküzdöttek a betegséggel, kiállnak és bátran beszélnek arról, ami velük történt. Ez az ország sokkal boldogabb lenne, ha az emberek kijönnének a fényre, nem kéne csiszolgatni a valóságon, felvállalhatnák a saját sorsukat. Az elfogadás nagyon sokat jelent a bajban, érdemes megnézni az amerikai példákat, ez ott működik.

Te magad hogyan oldod meg a kiúttalannak tűnő helyzeteket?

Sosem veszítettem el a gyerek énemet és a nyitottságot. Bátran változtatok: helyet, lakást, munkahelyet. Nem kesergek hosszan, nem keresem a hibásokat, ha valami nagyon rossz történik velem, igyekszem megkeresni, hogy hol rontottam el. Szerencsés vagyok, mert a színház is terápia, ki tudom játszani a rosszérzéseket, a színpadon szabadabban tudom megélni a fájdalmakat. Másrészt mióta van egy lányom, nem engedhetem meg magamnak, hogy elengedjem magam.

Milyen nőnek szeretnéd majd látni a lányodat?

Kiegyensúlyozottnak és önállónak, de azt is szeretném, hogy nekem tegye fel majd a
kérdéseit, eszébe se jusson máshoz fordulni velük. Ezért nálunk nincsenek tabuk és tiltott dolgok. Felvállalom előtte a nőiességemet, a testemet az összes csúnyaságával, szépségével.
És az önállóságomat is. Gond nélkül becsavarom otthon a villanykörtét, vagy létrára állok, ha kell, de igazán gondot viselni a családomra szeretek. Igazából nincs semmilyen szerep kőbe vésve, Péterrel (Gusztos Péter) nagyon hasonlóan gondolkozunk, sokszor meg sem kell beszélnünk a dolgokat előre. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk hatalmasakat veszekedni, ami utólag nagyon vicces.

Mindketten vegetáriánusok vagytok.

Igen, kezdetben az állatvédelem volt a fő szempont, mára már az egészségtudatosság miatt is kerüljük a húst. De meg kell mondjam, bármennyire is fejlődik az itthoni gasztronómia, és egyre több lelőhely van a városban, azért még mindig iszonyú nehéz dolgunk van a vásárlásokkal, előre kell tervezni.

Péterrel is egy állatvédelmi eseményen ismerkedtetek meg. Sokat jelentenek nektek az állatok?

Mindig volt, van és lesz állat körülöttünk. Nem lehet nélkülük teljes értékű az életünk. Ha tehetem, segítek állatvédő szervezeteknek, nyílt napokon kimegyek menhelyekre, és találkozom az állatokkal, gondozókkal, orvosokkal.

A kislányod, Majszi lassan kétéves lesz, fokozatosan tértél vissza a szakmádhoz, de idén már sok feladatot vállaltál.

Fokozatosan vállaltam egyre többet. Péter és az anyukám nagy segítséget jelentenek, egy ideig száz százalékig Majszira fókuszáltam, de ők noszogattak, hogy térjek vissza a szakmámhoz is. Most tényleg sok dolog vár rám: Hernádi Judittal bemutatjuk a Mindent Éváról című darabot a Belvárosi Színházban, ami egy nagyon jó találkozás Judittal és a karakterrel is. Ott a tévé is egy új tehetségkutatóval, ahol zsűritag leszek, egy heti tévésorozatban pedig a rendkívül szigorú kardiológusnőt játszom.

Egy országos tehetségkutató zsűritagjaként számíthatsz rá, hogy mostantól a média is nagyobb részt hasít ki az életedből.

Túl vagyunk a válogatókon, elképesztő kaland volt: egyszerre volt csodálatos és iszonyatosan megrázó. 12 nap alatt 680 produkciót néztünk végig, intenzív napok voltak. Novemberben kezdődnek az élő show-k, ilyen felhajtásban még nem volt részem. De biztosan nem akarok félni tőle, megpróbálok jól kijönni belőle. Remélem, ha öt év múlva beszélgetünk, be tudom bizonyítani, hogy ugyanaz a hétköznapi életet élő csaj maradok, aki felül a 6-os villamosra. Ha ez nem így lesz, akkor valamit rosszul csináltam.

Elég lesz minderre napi 24 óra?

Sosem elég ez a 24 óra. Nagyon keveset alszom, éjjel kettő előtt nem kerülök ágyba, és mindig kelek hétkor. De valójában a felelősségtől fáradok el. Az a titkos vágyunk Péterrel, hogy amikor Majszi már gimnazista lesz, egy bérelt kabrióval bejárjuk egész Amerikát!

Fotó: Gáldi Vinkó Andrea
Werkfotó: Dombóvári Judit

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok