Adrien tele van energiával. Ez nemcsak a hangját tölti fel erővel, de az egész lényéből sugárzik. Mindehhez végtelen kedvesség is társul, amitől az interjúkészítés jó hangulatú baráti beszélgetéssé alakult át.
Mikor derült ki, hogy jó hangod van, és hogy színpadra születtél?
Már az óvodában mindenben én szerepeltem. Az óvó néni kiscsoportban rájött, hogy velem el lehet meséltetni egy háromoldalas mesét, el lehet énekeltetni a világ összes gyermekdalát. Ahogy nézem az akkori képeimet, mindegyiken állok egy széken, és előadok valamit. Úgy mentem általános iskolába, hogy engem ott már vártak, az első héten szavalóversenyre küldtek. Aztán évekig szavalóversenyeken vettem részt, színjátszó szakkörbe jártam, énekeltem, néptáncoltam, szerepeltem. Nagyon élveztem, természetes volt számomra. Később a szentesi gimnázium irodalmi-drámai tagozatos osztályában tanultam tovább.
Egerben nőttél föl. Nem lehetett könnyű 14 évesen elköltözni egy másik városba, az otthon melegét lecserélni egy sivár kollégiumi szobára.
Nagyon rossz hatással volt rám az a költözés. Az első időszakban depressziós is voltam, bár akkor nem tudtam, hogy ezt a lelkiállapotot így hívják. Amikor Szolnok magasságába érkeztünk a vonattal, eltűnt az összes domb, és még két óra hosszat vonatoztunk ezen a sík terepen – anyukám is sírt, én is. Szentesen gyorsan felnőttem, mindent egyedül kellett megoldanom. Senki nem ellenőrzött, rám volt bízva, hogy tanulok-e vagy sem. A volt osztálytársaim azt mondják, én már akkor olyan érett voltam. A felelősségtudatom gyorsan kialakult.
Miért nem lett belőled színésznő? A drámatagozatról egyenes út vezetett volna a Színművészeti Főiskolára.
Harminc tehetséges gyerek volt az osztályunkban, akik közül legalább tíznek sokkal jobb színészi vénája volt, mint nekem. Rá kellett jönnöm, hogy nem kell a színészi pályát erőltetnem. Az éneklés sokkal jobban ment, mint a többieknek. Ezért kezdtem el inkább a zenével foglalkozni.
A komolyzenei pálya vonzott, vagy inkább a popzene érdekelt?
Amikor negyedikes voltam, elkezdtem komolyan éneket tanulni. Akkor az volt a célom, hogy a gimnázium után eljussak Budapesten Sík Olga énektanárhoz. Az akkori énektanárom, aki komolyzenét tanított, nem sok jóval biztatott az énekesi karrieremmel kapcsolatban. Azt mondta, talán Sík Olgához bejuthatok, de operaénekes nem lesz belőlem. Én persze máshogy éreztem, de ez a kritika visszavette a lelkesedésemet. Végül sikerült bejutnom Olgi nénihez, és felköltöztem Pestre.
Sík Olga nagyon híres énektanár volt, sok sikeres magyar énekes tanult nála. Egy szervezett énekiskolája volt, vagy mindenki magánórát vett tőle?
Nagyon sajátos volt a módszere. Olgi néni óráján mindig egy csomó tanítvány bent ült. Akkor érkeztél meg, amikor akartál. Volt, akinek Olgi néni belenézett a torkába, és ha piros volt, hazaküldte. Előfordult, hogy ott ültél két órán keresztül, és egy percre sem szólított ki énekelni. Viszont végighallgattad a többiek éneklését és ahogy Olgi néni kijavítja őket. Volt egy korrepetitorom, vele tanultuk a dalokat. Bármilyen dalt lehetett tanulni, csak LGT-t nem. Az szent és sérthetetlen volt, ahhoz fel kellett nőni. Később jöttem arra rá, hogy mennyire jó módszer volt ez. Egymás előtt szerepeltünk, és tanultunk egymás hibáiból.
Mennyi ideig jártál hozzá?
Amikor elkezdtem nála tanulni, 82 éves volt. Hét évig jártam hozzá. Azért váltottam, mert a vége felé már nagyon beteg volt. Akkor jött az az énektanár az életemben, akinél robbanásszerűen kezdtem fejlődni, ő Kővári Judit. Olgi néninél úgy énekeltünk, hogy befeledkeztünk az éneklésbe, nem tudtuk, mi történik körülöttünk. Egy idő után ez már zavart. Judit mindent nagyon pontosan megtanított nekem, megmutatta, hogy az éneklésben pontosan hol vannak a határaim. Ő volt az első ember, aki elkezdett biztatni, hogy komolyzenével is elkezdjek foglalkozni.
És foglalkozol vele?
Éjjel-nappal. Kicsit döcögősen kezdődött, mert amikor elkezdtem Juditnál tanulni, várandós lettem az első gyermekemmel. Szerettem volna felvételizni a Zeneművészeti Főiskolára, de nem voltam formában, nem vettek fel. Akkor elengedtem ezt a tervemet. Azért szerettem volna elvégezni azt az iskolát, hogy taníthassak. Érdekel a hangképzés, a jó éneklési technika. Judittal rengeteg operarészletet tanultunk az évek során. 5-6 évvel ezelőtt felkértek, hogy a miskolci avasi templomban énekeljek komolyzenét. Ezzel debütáltam. Az, hogy Andrea Bocellivel operát énekeltem az Arénában jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy mostanában komolyan gondolom az operaéneklést.
Hogy kerültél kapcsolatba Bocellivel?
Felhívtak az irodától, amelyik a Bocelli-koncertet szervezte Magyarországon, hogy vállalnám-e a fellépést a budapesti koncertjén. Bocelli mindig hív vendégénekeseket a koncertjeire, ami lehetőséget ad neki egy-egy fellépés alkalmával a pihenésre. Ki kellett küldeni neki jó pár anyagot – úgy tűnik, tetszettek neki. Végül nem önálló műsorszám lettem, hanem két duettet énekelhettem vele. Méghozzá operát.
Tudtatok a fellépés előtt próbálni?
Bocelli karmestere, Maestro Rota érkezik mindig hamarabb a koncertek helyszínére. Ő próbál a zenekarral, és ő próbált velem is. Bocellivel csak a hangpróbán találkoztam először, akkor próbáltuk el a dalokat. A beálláson nagyon izgultam, konkrétan remegett a lábam. A magas sarkú fellépőcipőmben kellett énekelnem, hogy Boccelli érezze, hol állok mellette. Az előadás alatt már nem izgultam, azt mondtam magamnak, hogy ezt az élményt most nem túlélem, hanem megélem. Nekem ez volt a legfontosabb. Tudtam, hogy felkészültem, rengeteget gyakoroltam, nem volt okom az izgalomra. Teljes tudatommal, lelkemmel akartam jelen lenni a koncerten.
Lesz folytatás?
A koncert után nagyon szép köszönőlevelet kaptam tőlük, azt írták, hogy remélik, lesz folytatás.
Az Arénát most te fogod december 28-án megtölteni. Nagyon nagy kihívás.
Az Arénának többféle konfigurációja van. Nem a 12 ezer fős Arénát fogom most megtölteni, hanem az amfiteátrumos változatot, ami maximum 5-6 ezer embert jelent. Ez lesz a második koncertem itt. Onnan jött az ötlet, hogy 2011-ben a Müpában volt a karácsonyi koncertem, amire 10 nap alatt fogyott el az össze jegy. Ezen felbátorodva kerestünk nagyobb helyet, de Magyarországon nincs 4-5 ezer férőhelyes koncertterem. Így lefoglaltuk az Arénát 2012 végére, amit sikerült akkor megtöltenem. Remélem, ez most is így lesz.
Kikből áll a rajongótáborod?
Olyan emberekből, akiknek fontosak az érzelmek. Sok köztük a nő, anyukák gyermekeikkel. A vidéki koncertjeimen látom, hogy 10-11 éves korig jönnek a gyerekek is, aztán kimarad egy korosztály. A kamaszkorból kinőve, a fiatal felnőttek újra visszatalálnak.
Ki a példaképed a külföldi énekesnők közül?
Céline Dion. Nála láttam azt, amit saját magamon is megtapasztaltam, hogy negyven-akárhány évesen áll a stúdióban, és képes annyira beleélni magát egy-egy dalba, egy szép zenébe, hogy sírva fakad. Nagyon muzikális ember, nagyon tehetséges és nagyon érzelmes előadó. Hiteles. A koncertjein családias a hangulat, a dalokon kívül is van mondanivaló. Én is sokat beszélek a koncertjeimen, hagyom, hogy hasson rám a közönség, szeretek hozzájuk beszélni.
Nem szoktál a tévében zenés szórakoztató show-műsorokban szerepelni. Szándékosan tartod távol magad ezektől a produkcióktól?
Régebben megkerestek, de nemet mondtam. Most már nem keresnek meg. Mindenki azt mondja, hogy ezekkel a műsorokkal milyen sok új rajongót lehet megnyerni. Mennyi fellépés lesz utána. Engem ez nem érdekel, nem is motivál. Ha elmennék egy-egy ilyen produkcióba, mit szólna Tokody Ilona operaénekes, akit elhívok a Müpába egy koncertemre? Vagy amikor bekopogtatok a Debreceni Nagytemplomba, mert ott szeretnék koncertet szervezni? Hiteltelenné válnék. Az igazság az, hogy nem is vagyok jó ezekben a produkciókban. Ez nem az én világom.
A zenei karrieredben mi volt az a pont, amikor hirtelen sikeres lettél? Vagy ez inkább folyamat volt?
Hosszútávfutó vagyok, előre gondolkodom. Hiszek abban, hogy csinálni kell a dolgunkat, színvonalasan, oda kell tenni magunkat rendesen, akkor meglesz az eredmény. Nem három hónap alatt jutottam el idáig, 17 éve vagyok a könnyűzenei pályán. Amikor az Unisex együttest megalapítottuk, akkor éreztem, hogy az emberek megismerték a nevem, és néha felismertek az utcán. A babázás után az újrakezdés nem volt egyszerű, de a legnagyobb meglepetésünkre az első önálló karácsonyi koncertem telt házzal ment. Nekem ez jött be, a koncertek. 2009 óta járom az országot és szervezzük a telt házas koncertjeimet.
Többes számban beszélsz. A férjedről van szó, akivel együtt dolgoztok?
Igen. 18 éve vagyunk egy pár, és most ünnepeltük a 17. házassági évfordulónkat. A barátaink óva intettek minket attól, hogy a munkát és a családi életet összekeverjük. Mi mégis belevágtunk, és működik. Jó kis csapat vagyunk együtt. Még ilyenkor is, amikor év vége felé nagyon feszített a tempó. Nekem fontos a családom, a lányaim, nem tudnám elképzelni másként az életem. Isten ments, hogy világhírű sztár legyek – megváltozna az egyensúly, ami a család és a munka között kialakult nálunk. Nyáron például nem igazán vállalok fellépéseket, ilyenkor megengedhetem magamnak, hogy a gyerekeimmel legyek.
A mostani koncerted szimfonikus koncert lesz. Mennyiben más ez, mint egy klasszikus koncert?
Többféle felállásban szoktam koncertezni. Van, hogy csak zongorakísérettel énekelek, ami mindig nagyon intim. Szoktam kis zenekarral is fellépni, illetve a héttagú popzenekarommal is. Mindegyik nagyon más. Ami a szívemnek a legkedvesebb, az a nagykoncert a szimfonikus zenekarral. Monumentális. Lehengerlő, amikor hetvenen hatunk a közönségre. Ilyenkor más dalokat választok, más az átkötő szöveg is.
Milyen dalokat énekelsz majd a koncerten?
Az egyik vendégem Szulák Andi lesz, akivel egy teljesen új dalt éneklünk közösen. Meghívtam még Balczó Péter operaénekest is, akivel három operarészletet adunk elő. A harmadik vendégem Gáspár Laci lesz, vele a Kikötők című dalt énekeljük majd. Tavaly a Müpában már felléptünk együtt, a közönség nagyon szerette. Nagyon inspiráló, jó vele egy színpadon lenni. A többi maradjon meglepetés.
