Will Smith lánya gyönyörűszép az új divatkampányában

2016. február 02.
Willow Smith lázadó, sőt polgárpukkasztó tinédzserkorát viszonylag korán kezdte, de úgy tűnik kezd lassan a klasszikusabb irányra is vevő lenni. A színész kisebbik gyereke most a Stance Socks imádnivaló Miss Dazey kollekciójának arcaként és lábaként állt a kamerák elé, az eredmény pedig szerintünk meseszép lett.

A 15 éves sztárgyerek először merítkezik meg a divatos zoknik világában, és annyira élvezi, hogy állítólag még az év folyamán saját kollekcióval is előrukkol majd.

A szurperszínes új vonal darabjai között virágmintás, csíkos és pszichedelikus mintás darabok is akadnak szép számmal, amihez tényleg jó választásnak látszik a meglehetősen színes egyéniségű tini, mint mondell.

Profimedia – Red Dot