Egy éve költöztél Philadelphiába. Ez már elég sok idő ahhoz, hogy számvetést készíts. Megérte a váltás?
Abszolút. Jól döntöttem, hogy Philadelphiát választottam második otthonomnak. Régebben is sokat jártam Amerikában, iskolába jártam, részt vettem színjátszókurzusokon, maximum pár hónapos időszakokra, de soha nem maradtam kint hosszú távra. Philadelphiában élnek családtagjaim, akik segítenek, vannak hétvégi ebédek, mindig tudok valakivel beszélni, ha éppen szükségem van rá. Amerika első városa, itt írták alá a Függetlenségi nyilatkozatot. Ugyanakkor nagyon európai város, tele régi épületekkel, a kulturális élet nagyon pezsgő, jó színházak vannak, és New Yorkba másfél óra alatt eljutok busszal vagy autóval. Ez nekem fontos, mert az ügynökségek, akikkel dolgozom, New Yorkban vannak.
Mivel telt ez az egy év?
A papírjaimat kellett intéznem, ami rengeteg elfoglaltsággal járt. De ezzel párhuzamosan felmértem a lehetőségeimet. Ügynökségekkel találkoztam, színházi emberekkel ismerkedtem, előkészítettem a terepet ahhoz, hogy ha megkapom a vízumomat, amivel munkát vállalhatok, el tudjak járni meghallgatásokra.
Ennyire tudatos vagy?
Igen. Komolyan gondolom ezt a váltást. Végiggondoltam az esélyeimet és azt, hogy hol tudok a legtöbbet kihozni magamból. Szerencsére akcentus nélkül beszélem az amerikai angolt, hála anyukámnak, aki Kaliforniában nőtt fel, és velem gyerekkoromban mindig angolul beszélt. Sokan Los Angelesbe mennek szerencsét próbálni, mivel az a filmgyártás központja. Én más utat választottam, úgy gondolom, a színházi világban több lehetőségem van, gyorsabban tudok előrejutni a karrieremben. Egy év után megkaptam az első amerikai színházi szerepemet, augusztusban kezdem próbálni Philadelphia egyik patináns színházában Arkagyina szerepét Csehov Sirályában.
Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy tied az egyik főszerep?
Fantasztikus volt! Elkezdtem visítozni a telefonba, amikor tudatták velem ahírt. A második szereposztás az enyém, mert a színészszakszervezet nagyon szigorú szabályokat ír elő. A színészek itt pontrendszer alapján dolgoznak, én a nulláról indulok, hiába van mögöttem húsz év szakmai tapasztalat Magyarországon. Amíg az ember nem kap bizonyos mennyiségű szerepet Amerikában, addig nem lehet tagja ennek a szervezetnek, és kevesebb esélye van. De ezzel az egy darabbal már bekerülök a színészszakszervezet előszobájába.
Mért pont most döntötted el, hogy kimész, miért nem 15 évvel ezelőtt, amikor még a karriered elején tartottál?
Nem volt időm ezzel foglalkozni. Kijöttem a főiskoláról, és rögtön elkezdtem dolgozni. Azóta folyamatosan dolgozom. Szerencsés vagyok, hogy annyi mindenben kipróbálhattam magam: film, színház, tévé, reklámok. Egy dolog nem volt meg: Csehov és a klasszikus színházi szerepek. Egészen Amerikáig kellett elmennem, hogy ezt az oldalamat is megmutathassam. Magyarországon a szőke naiva szerepkörébe voltam elkönyvelve, és nem nagyon sikerült kitörnöm belőle. Filmekben sem osztottak rám soha semmilyen más karaktert. Egy idő után elkezdtem magam unni, vártam, hogy jön majd egy rendező, aki kifordít önmagamból, de nem jött. Elhatároztam hát, hogy elmegyek ,és olyan helyen próbálkozom, ahol nem tudnak rólam semmit sem az önéletrajzomon kívül. A teljesítményem alapján választanak vagy éppen nem választanak ki egy szerepre.
Arkagyina szerepére hogyan választottak ki?
A meghallgatáson öt perc jutott egy emberre. Ez alatt az idő alatt kellett meggyőznöm őket, hogy én vagyok a legalkalmasabb a szerepre. Ők egy bizonyos karaktert kerestek, ami pont én vagyok. A húsz év szakmai tapasztalata valószínűleg átjött a monológban, amit a meghallgatásra vittem.
Oroszlán Szonja és László Krisztina, a Marie Claire főszerkesztője
Honnan tudták, hogy létezel? Az ügynököd ajánlott téged?
A színházi világban nincs ügynök. Én szórtam szét a kis magjaimat, minden színházba elküldtem a castingrészlegre az önéletrajzomat. Ennek szigorú formátuma van, hogy a rendező rögtön láthassa a lényeget. Az amerikai színjátszó- és tánckurzusok, amelyeken részt vettem, és az elmúlt húsz év szerepei meggyőzőek lehettek, hogy behívtak a meghallgatásra. Valószínűleg az is érdekes volt számukra, hogy európai vagyok. Mindig keresik az új arcokat, mindig vágynak valaki másra. Azt mondta az egyik színházi rendező nekem, hogy „a legjobbkor jöttél, az összes szőke színésznő elment Los Angelesbe a városból, ott próbálnak szerencsét – tiéd a pálya”.
Szerinted meddig lehet eljutni magyar színésznőként Amerikában?
Fogalmam sincs. Már az is boldoggá tesz, hogy sikerült betennem a lábam az amerikai színházi világba. Régi vágyam teljesült, a Sirály egy fantasztikus darab, Arkagyina szerepe is pont jókor talált meg. A sikeres színésznő, aki kezd kiöregedni, féltékeny a fiatalokra, szeretne még fontos maradni. Általában Magyarországon jóval idősebb, ötvenes színésznők szokták ezt a szerepet eljátszani, holott ez egy negyven körüli szerep. Megéltem otthon a sikeres színésznő szerepét, tudok mihez nyúlni, miből felépíteni a szerepemet. A lehetőségeimhez képest szoktam kitűzni a céljaimat, lépésről lépésre haladok előre. Persze, merni kell nagyokat álmodni, szeretnék komoly dolgokat játszani. Ennyit mondtam csak magamnak, amikor elindultam Amerikába.
Nem érzed magad magányosnak kint?
Egyke vagyok, gyerekként megtanultam egyedül elleni. Soha nem unatkozom. Nagyon sok barátom van, eljárok jógaórára, balettórára. A balett-tanárom például magyar, a Győri Balett egykori alapítótagja, akinek balettiskolája van Philadelphiában.
Könnyen megy az ismerkedés?
Nem megy olyan könnyen, de nyitott és kíváncsi vagyok. Most például az amerikai történelmet tanulom, hogy minél többet megtudjak arról a helyről, ahol most élek. Szeretném megérteni, az engem körülvevő emberek miért ilyenek, miért ilyen a politikájuk. Ami engem érdekel, azt nagyon lelkesen tudom csinálni.
Könnyű az amerikaiakkal barátkozni?
Szerencsém van, mert a kurzusokon sok emberrel megismerkedtem, az egyik legjobb amerikai barátnőmet 16 éve ismerem már. Ő volt a szobatársam egy New York-i iskolában. A kint élő családomon keresztül is voltak már barátaim. Nagyon könnyű ismerkedni az amerikaiakkal, szeretnek beszélgetni az idegenekkel. Délután, munka után beülnek egy italra, és ismerkednek egymással. Főleg az én korosztályom. A philadelphiai barátnőmet is például egy ilyen alkalommal ismertem meg, azóta sok közös programot csinálunk együtt.
Az elmúlt egy évben sokat változtál?
Nagyon sokat. Lecsitultam. Most már sokkal könnyebben tudok elengedni dolgokat. Az elmúlt évek Magyarországa nekem sok-sok görcsölésből álltak. Megcsináltuk a Valami Amerikát, és onnantól egészen mostanáig töretlenül haladt előre a karrierem. Hihetetlen nagy élmény volt, ugyanakkor borzasztó fárasztó. Mindig elvárták tőlem, hogy megugorjam a lécet. Mindig úgy csináltam a dolgaimat, ahogy tudtam, hogy mindenkinek megfeleljen majd. Nem kockáztattam. Az eszközeim is ugyanazok voltak, mert a nézők azt szerették. De közben mint művésznek arra volt szükségem, hogy újabb impulzusok érjenek, hogy frissítsem az agyam, a szellemem, a pszichém. Ez most mind megvan Philadelphiában.
Hosszú távon Amerikában tervezed az életedet?
Ez a jövés-menés most nagyon jó. Budapest gyönyörű város, a barátaim, a szüleim és az állataim itt vannak. Félévente jó hazajönni, várnak az újdonságok. A szerepeim közül a Mary Poppinsot tartottam meg, szerencsére télen két-három hét alatt le tudom játszani az adagomat. Jövő nyárra terveződik a Valami Amerika 3 forgatása is. Amikor meg tudom oldani, hogy hazajöjjek, jövök. De visszamenni is jó, mert most az az otthonom, a munka terén most oda fókuszálok. Anyukám mondta, hogy látja, Amerikában otthon érzem már magam, mert a születésemkor kapott plüssmackómat elvittem magammal. A következő a kutyám lesz.
Nagyon pozitív, életigenlő személyiség tűnsz.
Ha valamit szeretek csinálni, azt nagyon tudom csinálni. Ha nem, azt inkább nem csinálom. Biztos nem látsz engem úgy dolgozni, hogy rossz a kedvem, hogy unom. Valaki mondta nekem, hogy olyan vagyok, mint egy pillangó, virágról virágra röpködök, és ahol nem érzem jól magam, onnan máris repülök tovább.
Ez a magánéletedre is igaz?
Ez mindenre igaz. Nem bírok a fenekemen ülni. Ha nincs impulzus, nincs kihívás, inspiráció, akkor megyek tovább. Próbálok a pillanatnak élni, nem rontok el egyetlen napot sem azzal, hogy a múlton gondolkodom, vagy a jövőről álmodozom. Igyekszem a jelenre koncentrálni. Ez biztos a korral jár. Már nem az elvárásoknak akarok megfelelni, hanem magamnak. Ettől lesz igaz a játék, az élet.
